Régi mesterségek

MILYEN MESTERSÉGET ŰZÖTT A DRÓTOSTÓT? A drótostót törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkozó vándoriparos volt. A második világháborúig Budapest jellegzetes alakjai voltak. „Fazikat fótooznyi”, „drótoznyi-fótoznyi” kiáltással járták az utcákat, udvarokat. Többségük Árva, Trencsén vagy Liptó vármegyékből érkezett. Az edényfoltozók között a szlovákok mellett sok cigány is volt. Szerszámaikat, a munkájukhoz szükséges anyagot hátukon faládában hordták. A drótostótok jellegzetes ruházata volt a széleskarimájú kalap és a bocskor. A háború a fővárosnak ezt a színfoltját magával...

KI VOLT AZ AZ ÁCS? A háztetők fa- és gerendaszerkezetét az ácsok készítik. Ma is van munkájuk bőven az építkezéseken. De mennyivel több és többféle volt egykor, amikor még nem ismerték a műanyagot, nem használtak vasbetont, és rengeteg fából készült eszköz és tárgy vette körül az embereket az otthonukban és a gazdaságban. Az ács fával dolgozik. Az erdőből kitermelt nyers fából régen maga készítette a gerendákat, pallókat, deszkákat. Fejszével, bárddal hasította a fát, vonókéssel simára igazította, és csapolással összeállította belőle a ház faszerkezetét, a bútort, harangtornyot, malmot, hajót...

KI VOLT AZ A KÉKFESTŐ? Fáradságos munka volt a kékfestés régen, amikor még kis műhelyekben kézi szerszámokkal dolgoztak a mesterek, a kékfestők. Naphosszat görnyedtek a festőkádak felett, mintázták, szárították, vasalták végszámra a vásznakat. De micsoda boldogság volt aztán, hogy örült a mester a vásárban, amikor az asszonyok elégedetten válogattak a kelméi közt, dicsérték kék színüket, mintáikat – ha jó vásárt csinált a vevő és eladó. A kékfestő kész vásznakat mintázott meg. A mintákat fa nyomódúcokkal nyomta rá az anyagra, aztán a vásznat kékre festette. Olyasmi eljárást alkalmazott,...

A Csallóköz ősi mesterségei közé tartozott a pásztorkodás. Pásztornak lenni bizalmi állást jelentett, hiszen az állatok őrzőjén múlott a rábízott jószág, s vele együtt gazdájának sorsa is. Épp ezért a mezei emberek, vagyis a pásztorok, kanászok, csikósok és juhászok nagy megbecsülésnek örvendtek. Ugyanakkor a pásztortársadalomban fönnállt egyfajta belső tagozódás. Ez koronként és térségenként változott. Ezek egyike a foglalkozási rangsor, ami nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési lehetőségektől; ennek következtében attól is hogy az adott szakma hány fővel képviseltette...