MILYEN MESTERSÉGET ŰZÖTT A DRÓTOSTÓT?
A drótostót törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkozó vándoriparos volt. A második világháborúig Budapest jellegzetes alakjai voltak. „Fazikat fótooznyi”, „drótoznyi-fótoznyi” kiáltással járták az utcákat, udvarokat. Többségük Árva, Trencsén vagy Liptó vármegyékből érkezett. Az edényfoltozók között a szlovákok mellett sok cigány is volt. Szerszámaikat, a munkájukhoz szükséges anyagot hátukon faládában hordták. A drótostótok jellegzetes ruházata volt a széleskarimájú kalap és a bocskor. A háború a fővárosnak ezt a színfoltját magával sodorta.
A múlt század elején a türelmetlen szülők gyakran azzal ijesztgették a gyerekeket, hogy „ha nem fogadsz szót, majd elvisz a drótostót”. Amivel az épp fennálló problémát biztosan nem oldották meg, de továbberősítették annak képét, hogy a drótostót valamiféle gonosz és sötét alak, misztikus büntetés-végrehajtó, akinek semmiképp se jó a karmai közé kerülni. Miközben pedig a drótostótok „karmai között” semmi egyéb nem volt, mint néhány forgó, forrasztópáka, fém-és fadarabok valamint tégelyek sokasága, és persze dróttekercsek sora. Mindez ahhoz kellett, hogy házról házra kijavítsák azokat a kerámia- vagy fémedényeket, amelyek elrepedtek vagy kilyukadtak. Az emberek többsége ugyanis hosszú évszázadokon át akkora szegénységben élt, hogy a kicsorbult vagy összetört edényeit nem tudta volna újjal pótolni, az olcsón dolgozó drótostótokat azonban mindenütt meg tudták fizetni. És mivel ők jól dolgoztak, a többség a drótostótokat a türelmetlen szülők ijesztgetése ellenére is becsben tartotta.
