MILYEN MESTERSÉGET ŰZÖTT AZ ESZTERGÁLYOS?
Az esztergályos, más néven csutorás vagy kupás esztergán dolgozó, fatárgyak készítésével foglalkozó mester. Az esztergályozás elvét az ókori Mediterráneumban találták föl. Az eszterga legegyszerűbb típusa a nyirettyűs eszterga: a megmunkálandó tárgyat, a ráhurkolt nyirettyü segítségével, bal kezével az esztergályos tartja váltakozó forgó mozgásban, a jobb kezében fogott vésővel pedig az esztergába fogott fát formálja. Tökéletesebb szerszám a lábbal (újabban motorral) hajtott lendkerekes eszterga. Ha az esztergályos a munkába vett darabra a forgás tengelyének irányába forgatja a vésőt, henger, kúp vagy gömbölyű test formálódik. Ezt nevezik kerekre esztergályozásnak vagy kerekítésnek. Ha a mester a forgás tengelyéveI szemben merőlegesen tartja szerszámát, akkor sík felület keletkezik. Ez a sík esztergálás. Az esztergálás szerszámai: satuk, vésők, vonalzók, körzők, reszelők, fúrók, harapó- és csípőfogók. Az esztergályos készítette a 19. sz.-ig általánosan használt fa ivó- és étkezőedényeket (fakupa, fatál, fatányér). A 18–19. sz.-ban a nagy hadi rendelések és a csutora (fakulacs) páratlan népszerűsége lendítette föl az esztergályosság egyik speciális ágát, a mo.-i → csutorásmesterséget, melynek súlypontja a Dunántúlon volt. A legnevesebb csutoráscéh a 18. sz. elejétől Veszprémben működött. Csutoráscéhek dolgoztak még Nagykanizsán és Miskolcon is. A csutorás legfontosabb szerszáma a kotróvas, amellyel a csutora oldalán vágott nyíláson át a belsejét esztergálja ki. Ha az üreg elkészült, szájnyílást vág rá, majd az oldalát pontosan illeszkedő fakoronggal elzárja. Végül, hogy a folyadékot jól tartsa, viasszal vagy gyantával önti ki. Ezután következik a nyak, a kupak és a lábak kifaragása, valamint oldalának díszítése. Az esztergályos- és csutorásmesterség a századfordulóra országszerte elvesztette jelentőségét. Az esztergályos faedényeken kívül rokkát, orsót, bútorrészeket, mozsarat, csapot, csigát, dobozt stb. készített. Esztergályos csinálta a tajtékpipát is.
