A Kukkónia
Kukkonia
Kukkónia a Csallóköz régies elnevezése, amely a tatárjárás idejéből ered.
Egy hangzatos történelmi eredetű név, amely magában hordozza a helyiek természet iránti szeretetét, valamint az őseink bölcsességét és találékonyságát. A tatárjárás idején kezdték a Csallóközt, Közép-Európa legnagyobb folyamközi szigetét Kukkóniának nevezni. A helybéliek a lápos, mocsaras területen őshonos béka, a vöröshasú unka hangját utánozták (kukk-kó), mikor egymásnak jelezni kívánták, hogy a tatár sereg elvonult.
A Csallóközt Aranykertnek is nevezték, A néphagyomány szerint ezen a vidéken valamikor tündérek éltek, akik segítették az itt élő embereket, a néphit tőlük származtatta a Duna aranyát. A tündérek őrizték a lakosokat, védték a természeti szépségeket, és amikor hosszú hajukat fésülték, aranyport szórtak a Dunába. A mai napig azt tartják, hogy aranyszemcsék hevernek a folyó fenekén. Így vált Aranykerté a rendkívül termékeny és gazdag csallóközi régió.
Csodálatos történetek maradtak fenn, melyek arról mesélnek, hogy az itt élő tündérek jóindulatú, segítőkész és vidám lények voltak. Ha kellett, segítettek a halászokon, vagy épp kivezették az ingoványból a pásztorok eltévedt állatait. A természeti emberek a nádasban gyakran vélték hallani a tündérek énekét. A leghíresebb közülük királynőjük, a gyönyörűséges Tündér Ilona volt, aki a Tündér-tóban lakott, de hattyú képében gyakran úszkált a Duna vizein.
Amikor a tündérek úgy döntöttek, hogy elhagyják a vidéket, Tündér Rózsika nem akart velük menni. Ezért Tündér Ilona fehér vízitündérré, azaz tavirózsává változtatta. Azóta virágzik a Duna csendes mellékágaiban – a szeretet, gyengédség és a régió iránti hűség élő jelképeként. A többi tündér pedig mezei virággá változott – nefelejccsé, ibolyává, gyöngyvirággá vagy pipaccsá. Ezért olyan mesésen szépek ma a Csallóköz rétjei.