ShopFarmhouseKariéra
Kapcsolat
Polgári egyesület
kukkonia@kukkonia.sk
Élelmiszerek
obchod@kukkonia.sk
Kapcsolat
Értékesítési osztály
obchod@kukkonia.sk+421 907 266 254
Kapcsolat
TejHúsKertMás
FarmhouseShop
A Kukkónia névrőlKukkónia földrajzaKukkónia legendái
KultúraSportRégiónk fejlesztéseGreen

Kitisztítottuk a partot [2022]

Idén is sor került a Csallóköz vizeinek megtisztítására.

A Csallóköz nonprofit szervezetei és települései ismét összefogtak egy tisztább Csallóközért! A kezdeményezés keretében megtisztították a Klátói-ágat, a Kis-Dunát, a Vágot, valamint a környező csatornák területét is.

A takarítóakció áprilisi hétvégéken valósult meg a következő településeken: Dunatőkés, Jahodná, Felsőpatony, Vásárút, Pódafa, Rákos, Kisudvarnok, Csallóközcsütörtök, Baloghfa, Hurbanfalva, Patonyrét, Komárom, Feketenyék, valamint a Csallóközi Natúrpark tagszervezeteiben. Az egyes akciókat a polgármesterek szervezték meg helyi önkéntesek bevonásával. A 13 településről több mint 400 önkéntes, helyi tűzoltó és környezetvédelmi szakember vett részt a tisztításon. Az önkéntesek összesen 500 zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze, összesen 5,5 tonna mennyiségben.

A Duna–ártér Tájvédelmi Körzet munkatársai is segítettek, és a Kis-Duna Klub Polgári Társulásnak köszönhetően sikerült megtisztítani a Kis-Duna partjait is a Jahodná–Nyárasd közötti szakaszon. A DAC 1904 futballklub játékosai szintén fontosnak tartották ezt a kezdeményezést. Ákos Szendrei és János Hahn a pódafai csatornapartot tisztították meg a helyi önkéntesekkel és az YBS Szurkolói Klub tagjaival együtt. Komáromban a helyi iskolák is részt vettek a tisztítóakcióban a Föld Napja keretében. A szükséges eszközöket, promóciós anyagokat, valamint az összegyűjtött hulladék elszállítását a Kukkonia Polgári Társulás biztosította. Bár a tavalyi évhez képest kevesebb hulladékot gyűjtöttünk, ez a mennyiség még mindig bizonyítja, hogy sokan nem veszik észre, milyen hatalmas károkat okoznak azzal, ha a természetet használják szemetes helyett.

A tiszta víz mindannyiunk értéke, így a megőrzése is mindannyiunk felelőssége. Védenünk kell vizeinket, mert ez a kincs csak akkor őrzi meg valódi értékét, ha olyan tisztán adjuk tovább a következő generációknak, ahogyan mi kaptuk.
A közös kezdeményezés partnerei: A Csallóközi Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezet, a Kukkonia Polgári Társulás, a Duna–ártér Tájvédelmi Körzet, a Dunavit Polgári Társulás, a Csallóközi Natúrpark, a Kis-Duna Klub Polgári Társulás, a HHI, a Kompakt Polgári Társulás és a Közép-európai Alapítvány. A takarítóakciót a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériuma, valamint az FCC Environment támogatta.

Sóki Mónika

Rustica PT
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
A kezdetek kezdetétől együtt dolgozom a Kukkonia Polgári társulással. Tehát 10 éve. Örömmel tölt el, hogy az első Kukkonia táborban – és azóta többen is részt vehettem előadóként. Talán PT vezetője is látja rajtam, hogy épp olyan szenvedéllyel mutatom be a Csallóköz mezőgazdasági hagyományait, viseleteit, szokásait, ahogy ők is teszik. A PT segítette a nyékvárkonyi Aratóünnepély és a Lovasnap létrejöttét.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Úgy gondolom, hogy igen. A támogatásnak hála, széleskörben ismert hagyományőrző rendezvényeket tudtunk létrehozni. Személy szerint ez alatt az egy évtized alatt sok-sok értékes, tehetséges, szakmájában, hobbijában kiemelkedő teljesítményt nyújtó embert ismertem meg a projektek által.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Szerintem nagyon hiányzott már egy olyan szervezet, ami végre bemutatja, megmutatja, összefogja mostani divatos szóval menedzseli a Csallóköz értékeit és hagyományait. És teszi ezt minden szegmensben – tehát úgy a sport, úgy a természeti kincsek, ételek, hagyományok terén. Egy jól felépített szervezet, képzett vezetőkkel, széles ismeretekkel. Gyerekkel való foglalkozást külön megemlíteném, hogy kiemelkedő.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Segíti a régión fejlődését, mert professzionális hozzáértésükkel megismertetik a Csallóközt szélesebb körben, akár külföldön is. Sokszor a helyi is meglepődik egy-egy fotó vagy cikk láttán, hogy jé, ez is a Csallóközben van?!
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Mindenképpen javaslom. Hogy miért? A Kukkónia PT segítségével sokat fejlődhetnek azok a szervezetek, akik saját falujukban, városukban szeretnék valami újat mutatni. A Kukkonia PT nem csak anyagilag, de jó tanácsokkal, tapasztalatokkal is tud segíteni.

Orosz Ágošton Erika

Keszölcés polgármestere
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Készülődés az adventi időszakra Keszölcésen (2024), Játszótér kialakítása a gyümölcsfák mellett (2022), II. Bodzafesztivál (2018), I. Bodzafesztivál (2017).
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
gen, nagyban segítette. A község önkormányzata minden évben lehetőségeihez mérten igyekszik a falu díszítésével hozzájárulni az adventi időszak szebbé tételéhez. 2024-ben a sikeres együttműködésnek köszönhetően fából faragott szobrok beszerzésére került sor, melyek a betlehemi jászolnál lesznek kiállítva.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Jónak találjuk, mert olyan területeket próbál támogatni, melyek a köz érdekeit szolgálják.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Igen, főleg a közösségek építésénél segít nagy mértékben.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Igen, javasolnám, mert egyszerű pályázati módon lehet elérni a támogatást.

Nagy Iván

a Csallóközi Múzeum igazgatója
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Kukkonia Advent és karácsonyváró babvásár.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Nagymértékben segítette.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Amit én ismerek belőle, jó és igényes akciók.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Az egész Kukkónia projekt a régió fejlődését viszi előre, és ebben benne van maga a Kukkónia polgári társulás is.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Igen, javasolnám, mert alkalmazkodók és kreatívak.

Szabó Csilla

a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium igazgatóhelyettese
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Iskolánk, a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium részt vett a Kukkonia faültetési projektjében. Tavaly egy környezetvédelmi tematikájú projekthez csatlakoztak diákjaink, melynek során több előadás keretén belül megismerkedtünk a körforgásos gazdasággal, ellátogattunk az Ecorec hulladékfeldolgozó üzembe, majd diákjaink előadták a tapasztalataikat a témával kapcsolatban. Személyesen a Kukkonia Malacságok kóstoló zsűrijének voltam a tagja, ahol hagyományos ételeket kóstoltunk és díjaztunk. Több alkalommal örülhettem ezen tevékenységnek, s egy ízben Marco Rossival dönthettünk a legjobb kocsonya sorsáról.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Természetesen!
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
A polgári társulás nagyon fontos szerepet tölt be nem csupán a régióban, hanem országos és nemzetközi viszonylatban is.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Igen!
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
A Kukkonia PT ideális partner lehet azok számára, akik tenni akarnak a közösségükért és a térségük fejlesztéséért. A szervezet szakmai tapasztalata, helyi ismerete és támogató szerepe segíthet abban, hogy a csallóközi emberek projektjei sikeresen megvalósulhassanak, és pozitív hatással legyenek a közösség életére. A támogatásuk révén a szélesebb körű forrásokat is elérhetnek a csallóköziek.

Ferdics Béla

a dunaszerdahelyi Zeneművészeti Alapiskola tanára
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
A Kukkonia polgári társulással negyedik éve dolgozom együtt, az általa szervezett Art Garden képzőművészeti tehetségkutató verseny zsűrijének az elnöki posztját töltöm be. Ugyancsak három éve veszek részt az Art Garden képzőművészeti képzésben is mint lektor. Maga a képzés a végzős alapiskolásoknak és középiskolásoknak nyújt szakmai felkészítést a továbbtanulásban.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Látom az értelmét az együttműködésünknek, hiszen mindnyájunknak fontos a projekt sikere. A PT a lehető legjobb feltételeket biztosítja a pályakezdőknek építve a mentorok szakmai tudására és tapasztalataira.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Azt gondolom, hogy a polgári társulás célzottan segíti a tehetséges diákok szakmai fejlődését, emellett támogatja és tanácsadással is ellátja őket.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
A polgári társulás a régióban élők életminőségének formálásán dolgozik, lehetőséget kínál legfőképpen a fiatal generációnak érvényesülni a művészeti és a társadalmi életben.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
A Kukkonia PT, mint koordinátor a sokéves tapasztalatával, a kiépített kapcsolatrendszerével célirányosan tudja segíteni a tenniakaró embereket.

Iratkozzon fel hírlevélre