ShopFarmhouseKariéra
Kapcsolat
Polgári egyesület
kukkonia@kukkonia.sk
Élelmiszerek
obchod@kukkonia.sk
Kapcsolat
Értékesítési osztály
obchod@kukkonia.sk+421 907 266 254
Kapcsolat
TejHúsKertMás
FarmhouseShop
A Kukkónia névrőlKukkónia földrajzaKukkónia legendái
KultúraSportRégiónk fejlesztéseGreen

Több mint 1300 diák fedezte fel Kukkoniát

A Kukkonia Polgári Társulás indulása óta szívügyének tekinti, hogy a csallóközi értékek ne csupán megmaradjanak, hanem a fiatal generáció mindennapjainak is szerves részévé váljanak. Kiemelt célunk, hogy a gyerekek megismerjék gyökereiket, a régió történelmét, természeti kincseit és kulturális örökségét, miközben nyitottabbá válnak a közösségi értékek, a természet és a művelődés iránt.

Ennek jegyében indítottuk útjára 2024-ben a „Gyere velünk és ismerd meg Kukkoniát!” elnevezésű élményalapú oktatási programot, amely a hagyományos tantermi oktatást valódi élményekkel egészíti ki. A kezdeményezés keretében a helyi alap- és középiskolák diákjai rendhagyó történelem-, honismeret- és biológiaórákon vehetnek részt, ahol a tanultakat saját tapasztalataikon keresztül élhetik meg. A program 2025-ben tovább bővült a Vekker Műhely interaktív színházi nevelési előadásával, a „Legendák kertje” című produkcióval.

A 2025/2026-os tanévben összesen 32 oktatási intézmény mintegy 1300 diákja kapcsolódott be a programokba.

Rendhagyó történelemóra – Gyere velünk Pozsonyba

Az egynapos pozsonyi kirándulások során a diákok felfedezték Dévény várát, Pozsony történelmi belvárosát, a Szent Márton-dómot, a Mihály-kaput és számos további műemléket. A programot Brogyányi Mihály pozsonyi helytörténész vezette, aki közérthető, élményszerű formában mutatta be a város magyar vonatkozású történelmét.
A kirándulások lehetőséget adtak arra, hogy a tanórákon megszerzett ismeretek valós helyszíneken keljenek életre. A személyes élmények segítették a történelmi összefüggések megértését, fejlesztették a diákok történelmi gondolkodását, miközben a múlt emberközelivé és átélhetővé vált számukra. A közös felfedezés a nyitottságot, az együttműködést és a kritikus szemléletet is erősítette.

A rendhagyó történelemórán  7 iskola 259 diák vett részt

Rendhagyó honismeretóra – Legendák kertje

A program részeként a diákok a Vekker Műhely interaktív színházi nevelési előadását is megtekintették. A „Legendák kertje” című produkció során nem csupán nézői, hanem aktív alakítói is voltak a történetnek. Megismerkedtek Tündér Ilona legendájával, a csallóközi Aranykert világával, és játékos feladatokon keresztül gondolkodhattak múlt, jelen és jövő kapcsolatáról.
Az előadás kiemelt figyelmet fordított a természet szeretetére, az élővilág védelmére és a közösségi felelősségvállalás fontosságára. A foglalkozáson a gyerekek bátran bekapcsolódtak a közös játékba, véleményt formáltak, és örömmel élték meg, hogy aktív résztvevői lehetnek a történetnek. Sokuk számára éppen ez tette igazán emlékezetessé az előadást.

A program 11 iskolába jutott el, ahol 12 előadáson több mint 380 diák vett részt.

Rendhagyó biológiaóra – Medertúra az Öreg-Duna medrében

A rendhagyó biológiaóra keretében a diákok fél napos medertúrán fedezték fel az Öreg-Duna holtágainak különleges élővilágát. A túrákat Fekete Zoltán erdész vezette, aki a bősi ártéri erdők rejtett világába kalauzolta a résztvevőket, bemutatva, milyen páratlan természeti értékeket rejt a Csallóköz, és miért létfontosságú ezeknek az egyre ritkább élőhelyeknek a megőrzése. A természet közvetlen megtapasztalása maradandó élményt nyújtott a diákoknak, miközben közelebb hozta számukra a környezetvédelem és a fenntarthatóság jelentőségét.

A medertúrákon 631 diák vett részt 15 iskola részvételével.

Meggyőződésünk, hogy a valódi tanulás élményekből születik. Amikor a gyerekek saját szemükkel láthatják történelmi emlékeinket, személyesen tapasztalhatják meg a csallóközi természet különlegességeit, vagy aktív szereplőivé válhatnak egy színházi előadásnak, a megszerzett tudás sokkal mélyebben rögzül.
„A jövőben is azon dolgozunk, hogy minél több fiatal számára tegyük elérhetővé ezeket az élményalapú programokat, erősítve bennük a szülőföld iránti kötődést, a közösségi felelősségvállalást és a Csallóköz értékeinek megbecsülését.“ – tette hozzá Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke.

Sóki Mónika

Rustica PT
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
A kezdetek kezdetétől együtt dolgozom a Kukkonia Polgári társulással. Tehát 10 éve. Örömmel tölt el, hogy az első Kukkonia táborban – és azóta többen is részt vehettem előadóként. Talán PT vezetője is látja rajtam, hogy épp olyan szenvedéllyel mutatom be a Csallóköz mezőgazdasági hagyományait, viseleteit, szokásait, ahogy ők is teszik. A PT segítette a nyékvárkonyi Aratóünnepély és a Lovasnap létrejöttét.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Úgy gondolom, hogy igen. A támogatásnak hála, széleskörben ismert hagyományőrző rendezvényeket tudtunk létrehozni. Személy szerint ez alatt az egy évtized alatt sok-sok értékes, tehetséges, szakmájában, hobbijában kiemelkedő teljesítményt nyújtó embert ismertem meg a projektek által.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Szerintem nagyon hiányzott már egy olyan szervezet, ami végre bemutatja, megmutatja, összefogja mostani divatos szóval menedzseli a Csallóköz értékeit és hagyományait. És teszi ezt minden szegmensben – tehát úgy a sport, úgy a természeti kincsek, ételek, hagyományok terén. Egy jól felépített szervezet, képzett vezetőkkel, széles ismeretekkel. Gyerekkel való foglalkozást külön megemlíteném, hogy kiemelkedő.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Segíti a régión fejlődését, mert professzionális hozzáértésükkel megismertetik a Csallóközt szélesebb körben, akár külföldön is. Sokszor a helyi is meglepődik egy-egy fotó vagy cikk láttán, hogy jé, ez is a Csallóközben van?!
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Mindenképpen javaslom. Hogy miért? A Kukkónia PT segítségével sokat fejlődhetnek azok a szervezetek, akik saját falujukban, városukban szeretnék valami újat mutatni. A Kukkonia PT nem csak anyagilag, de jó tanácsokkal, tapasztalatokkal is tud segíteni.

Orosz Ágošton Erika

Keszölcés polgármestere
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Készülődés az adventi időszakra Keszölcésen (2024), Játszótér kialakítása a gyümölcsfák mellett (2022), II. Bodzafesztivál (2018), I. Bodzafesztivál (2017).
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
gen, nagyban segítette. A község önkormányzata minden évben lehetőségeihez mérten igyekszik a falu díszítésével hozzájárulni az adventi időszak szebbé tételéhez. 2024-ben a sikeres együttműködésnek köszönhetően fából faragott szobrok beszerzésére került sor, melyek a betlehemi jászolnál lesznek kiállítva.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Jónak találjuk, mert olyan területeket próbál támogatni, melyek a köz érdekeit szolgálják.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Igen, főleg a közösségek építésénél segít nagy mértékben.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Igen, javasolnám, mert egyszerű pályázati módon lehet elérni a támogatást.

Nagy Iván

a Csallóközi Múzeum igazgatója
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Kukkonia Advent és karácsonyváró babvásár.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Nagymértékben segítette.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Amit én ismerek belőle, jó és igényes akciók.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Az egész Kukkónia projekt a régió fejlődését viszi előre, és ebben benne van maga a Kukkónia polgári társulás is.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
Igen, javasolnám, mert alkalmazkodók és kreatívak.

Szabó Csilla

a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium igazgatóhelyettese
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
Iskolánk, a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium részt vett a Kukkonia faültetési projektjében. Tavaly egy környezetvédelmi tematikájú projekthez csatlakoztak diákjaink, melynek során több előadás keretén belül megismerkedtünk a körforgásos gazdasággal, ellátogattunk az Ecorec hulladékfeldolgozó üzembe, majd diákjaink előadták a tapasztalataikat a témával kapcsolatban. Személyesen a Kukkonia Malacságok kóstoló zsűrijének voltam a tagja, ahol hagyományos ételeket kóstoltunk és díjaztunk. Több alkalommal örülhettem ezen tevékenységnek, s egy ízben Marco Rossival dönthettünk a legjobb kocsonya sorsáról.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Természetesen!
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
A polgári társulás nagyon fontos szerepet tölt be nem csupán a régióban, hanem országos és nemzetközi viszonylatban is.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
Igen!
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
A Kukkonia PT ideális partner lehet azok számára, akik tenni akarnak a közösségükért és a térségük fejlesztéséért. A szervezet szakmai tapasztalata, helyi ismerete és támogató szerepe segíthet abban, hogy a csallóközi emberek projektjei sikeresen megvalósulhassanak, és pozitív hatással legyenek a közösség életére. A támogatásuk révén a szélesebb körű forrásokat is elérhetnek a csallóköziek.

Ferdics Béla

a dunaszerdahelyi Zeneművészeti Alapiskola tanára
 
Milyen projekteken dolgoztak együtt és mikor a Kukkonia polgári társulással?
A Kukkonia polgári társulással negyedik éve dolgozom együtt, az általa szervezett Art Garden képzőművészeti tehetségkutató verseny zsűrijének az elnöki posztját töltöm be. Ugyancsak három éve veszek részt az Art Garden képzőművészeti képzésben is mint lektor. Maga a képzés a végzős alapiskolásoknak és középiskolásoknak nyújt szakmai felkészítést a továbbtanulásban.
 
Segítette a projekt sikerét ez az együttműködés?
Látom az értelmét az együttműködésünknek, hiszen mindnyájunknak fontos a projekt sikere. A PT a lehető legjobb feltételeket biztosítja a pályakezdőknek építve a mentorok szakmai tudására és tapasztalataira.
 
Milyennek találja a polgári társulás tevékenységeit?
Azt gondolom, hogy a polgári társulás célzottan segíti a tehetséges diákok szakmai fejlődését, emellett támogatja és tanácsadással is ellátja őket.
 
Segítik-e a régiónk fejlődését?
A polgári társulás a régióban élők életminőségének formálásán dolgozik, lehetőséget kínál legfőképpen a fiatal generációnak érvényesülni a művészeti és a társadalmi életben.
 
Javasolná-e tenni akaró csallóközieknek, hogy projekt ötleteikkel keressék meg a Kukkonia PT-t, és ha igen miért?
A Kukkonia PT, mint koordinátor a sokéves tapasztalatával, a kiépített kapcsolatrendszerével célirányosan tudja segíteni a tenniakaró embereket.

Iratkozzon fel hírlevélre