Somorjai református templom

A somorjai református templom a Csallóköz egyik legrégibb és egyben legszebb gótikus temploma, amelyet Szűz Mária tiszteletére fszenteltek fel. Az eredetileg katolikus, ma református templom a XIII. században épült kései román stílusban. A román stílus jellegzetességei mind a templom külsején, mind belsejében máig felfedezhetők: a hatalmas, vastag falak, a széles falú torony, a fűrészfogas fríz, a keskeny ablakok, tégladíszítésű pillérek és az északi oldalhajó előterében elhelyezkedő, téglából kiképzett bélletes portál mind-mind a román kori építészet remeke. Az évszázadok folyamán a templomot több ízben is átépítették. Változtatásokra már a XIV. században sor került, ekkor épült föl a déli mellékhajó, amely fölé gótikus, bordás keresztboltozatot emeltek. A főhajó gondosan kimunkált bordás mennyezetét a XV. században készítették.A templom szentélyének és hajójának falait, valamint mennyezetét a XIII. és a XVI. század között keletkezett freskók díszítik. A szentély díszítése rendkívül gazdag: a diadalíven az Ószövetség prófétái, míg a szentélyben az Újszövetség történetei elevenednek meg. A freskók központi alakja Mária, a képek az ő történetét mesélik el az angyali üdvözlettől egészen haláláig és mennybeviteléig. A falfestményeket, sajnos, többször lemeszelték. Hogy a templom évszázados falai milyen kultúrtörténeti kincseket rejtenek, azt csak a 20. század második felében kezdték el sejteni. A templom számos részén már eltávolították a meszelt fehér vakolatot, s a restaurátorok munkája nyomán számos értékes alkotás került elő. A mészillatú, évszázados rétegek alatt azonban még további kincsek rejtőznek.

Cookies