A MOL Arénában megrendezték az első Kukkonia Gastro Cupot – a szállodai akadémiák és a szakács-, illetve pincérszakos középiskolák tanulóinak gasztronómiai versenyét.
A rendezvény célja az volt, hogy bemutassuk a fiatalok tehetségét és kreativitását, felfedezzük és támogassuk a feltörekvő ifjú szakembereket, valamint motiváljuk a tehetséges diákokat jövőbeli hivatásukban. Törekvésünk, hogy bemutassuk a régió – a Csallóköz, vagyis Kukkonia – gasztronómiai különlegességeit is.” – hangsúlyozta Molnárová Anna, a Kukkonia marketingmenedzsere.
A verseny szervezője és fő szakmai garanciája a Kukkonia Polgári Társulás és a Junior Szakács- és Cukrászklub volt. A zsűri élvonalbeli séfekből és a gasztronómia területének elismert szakembereiből állt. Az értékelés során figyelembe vették a kreativitást, az ételek ízét, az alapanyagok felhasználását, az ételek tálalását és számos egyéb szempontot.
A szakácsokat a következők bírálták: Ivan Vozár, a Szlovák Nemzeti Szakács- és Cukrászválogatott menedzsere, valamint a séfek Viktor Segal, Szilveszter Horváth és Imre Bindics. A pincéreket Ladislav Polák gasztronómiai szakértő, Kőmíves Csaba volt szállodavezető és egyetemi oktató, valamint Kovács Attila sommelier értékelte.
A versenyzők feladata az volt, hogy a kötelező alapanyag alapján meggyőzzék a szakmai zsűrit ügyességükről és kreativitásukról. Az iskolában megszerzett tudást egy modern, valós konyhai stúdióban – LIVE COOKING formájában – kellett átültetniük a gyakorlatba, és jól fűszerezett, ötletesen tálalt ételt kellett készíteniük.
A versenyen a következő iskolák vettek részt:
Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola – Különálló munkahely, Nagymegyer
Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Dunaszerdahely
Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely
SD (Fogyasztási Szövetkezet) Jednota Magán Szakközépiskola, Somorja
Magyar tannyelvű Magán Szakközépiskola, Gúta
Magyar tannyelvű Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Hidaskürt
Kodály Zoltán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Galánta
A szakács kategória győztesei:
1. hely – Milan Kováč, Kodály Zoltán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Galánta
• A győztes menü: Medvehagymával és szalonnával készült sertésszűz, kukoricás polenta, csipkebogyó-mártásból készült espuma
2. hely – Noémi Kovács, Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Dunaszerdahely
3. hely – Ján Árva, SD Jednota Magán Szakközépiskola, Somorja
A pincér kategóriában a következő sorrend született:
1. hely – Viktória Hajas, Vidékfejlesztési Szakközépiskola, Dunaszerdahely
2. hely – Zsolt Ballán, Magyar tannyelvű Magán Szakközépiskola, Gúta
2. hely – Barbara Fekete, Magyar tannyelvű Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Hidaskürt
3. hely – Melinda Nagy, Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola – Különálló munkahely, Nagymegyer
Partnereink: Senator Banquet, Csallóköz – Žitný ostrov Regionális Idegenforgalmi Szervezet, Panta Rhei, Minit, Andrea Shop, valamint a Villa Rosa és a Hotel Amade Château éttermek.

















