A geológusok szerint a sziget a miocén kor aquitániai időszakában keletkezett. A térség alföldjeit és lápjait ekkor egy óriási víztömeg, az úgynevezett Pannon-tenger borította, a víztömegből pedig csak a Kárpátok gránittömege s imitt-amott egy-egy sziget vagy szigetcsoport emelkedett ki. A Duna akkoriban rövidebb volt, s valahol Pozsony vagy Bécs közelében ömlött a Pannon-tengerbe. A patakok, a folyók nagy mennyiségű iszapot, kavicsot, üledéket sodortak magukkal, ezeket sebességük megszűntével a torkolatuknál lerakták, s deltát, szigeteket képeztek. Amiként a mostani Duna a fekete-tengeri torkolatnál képez deltát, akképpen képezett deltát az akkori Duna is ott, ahol a Pannon-tengerbe ömlött. Ebből a deltából, az Alpokból lesodort homok-, kavics- és iszaphordalékból alakult ki a Csallóköz és a Szigetköz.
A vizek hordalékával mindjobban feltöltött síkságon azonban a gyakori árvizek lefolyása nem volt megfelelően biztosítva, a víz ezért új utakat keresett magának. Így keletkezett a Csallóközben a Duna számtalan mellékága. Ezek azonban az újabb feltöltődés következményeképpen állandóan változtatták medrüket. A hordalékkal feltöltött síkságon a vízfolyások lelassultak, s itt rakták le a magukkal hozott üledékanyagot. Ez hozta létre a Felső-Csallóközben a felszínig érő homokos, kavicsos, égevényes területeket. Ott viszont, ahol a víz a durva anyagot nem tudta elszállítani, egyszerűen lerakta, s csak annak feloldott anyagával lépte át ezt a maga előtt mind magasabbra töltött területet. Az Alsó-Csallóköz területén manapság a nehéz, márgás agyagtalajban ismerhetjük fel ezt a lerakott, feloldott anyagot. A sziget közepén, a mai Dunaszerdahelyi járás területén pedig tőzeges, vizenyős, eliszaposodott, az őszi időkben vízzel megtöltődő száraz medrek mellett mezőgazdasági termelésre nagyon alkalmas, jó minőségű, laza szerkezetű hordalékot találunk. Természetes, hogy a falvak kialakulása is nemcsak a kora középkorban, hanem a későbbi korokban is a föld minősége nyújtotta életfeltételeket követi. A sziget közepének felső részén, ahol a legtovább maradtak meg a mocsaras, vizenyős területek, települések nem keletkeztek. A lejjebb eső részen szokatlanul sűrűn benépesült településhálózat alakult ki.
A sziget mai kialakulása
Kukkónia mai területe az idők folyamán három történelmi vízrajzi egység egyesülése következtében alakult ki, részben természetes, részben mesterséges úton. Ezek: a régi Csallóköz, a sziget nyugati, nagyobbik részén hajdan létező Csalló és a mai Nagy-Duna közti földdarab; továbbá az eltűnt Vágköz, a sziget keleti részén hajdan szintén létező vízrajzi egység, a Duna és a Vág köze; valamint a Csallóköz és a Vágköz közös határa alatt, a mai sziget közepének déli részén a hajdani Csiliz és a Duna köze, a Csilizköz. Ez a három köz a 15. és 18. században fokozatosan lezajló nagy vízrajzi átalakulások folyamán olvadt eggyé, a mai Csallóközzé.
A Csallóköz vízrajza
A Duna a hordalékból épített delta területén számtalan ágra szakadt, fő medreit az árvizek alkalmával állandóan változtatva kisebb-nagyobb szigeteket épített ki. Az egyes áradások bővebb hordaléka az eddigi vízmederben lerakódott, annak vízfolyását elzárta, így a lezúduló árnak újabb medret kellett keresnie, s vájt is magának a laza talajban, miközben az újabb és újabb üledékek mind magasabbra emelték a talaj felszínét. A szigetcsoportok képe tehát minden áradás után megváltozott. Ez a több évezredes folyamat nemcsak a Csallóköz vízrendszerét alakította ki, hanem egyszer s mindenkorra megszabta a szigeten kialakuló élet feltételeit is. A víz itt mindenkor óriási, meghatározó környezetformáló erő volt. Az elmúlt időszakokban bekövetkező változásokról ma már csak a dűlők, majorok vagy egyéb földrajzi helyek megjelölésére használt nevek tanúskodnak. Ilyen a sok „sziget” elnevezésű dűlőnév, mint például Szigetmajor Vásárút határában, Sóssziget a kürti határban vagy pl. a Somogysziget-dűlő a dunaszerdahelyi határban.
A sziget mint vízi vár
Az idők folyamán számtalan – helyét sűrűn változtató – vízfolyás szabdalta fel a sziget területét északtól délig és nyugattól keletig. A rengeteg mocsár és láp miatt csak a területet alaposan ismerő helybeliek számára volt járható a vidék. Olyan volt ez a táj, mint egy hatalmas vízi vár, amelynek titkát csak kevesen ismerték. El is kerülték ezt a térséget a hadak, még a történelmileg jól ismert századokban is. De az itteni népesség sem mozdult ki gyakran a dombosabb részeken (hátságokon) kiépített s e vidékre jellemző, sűrűn egymás mellett fekvő apró kis településeiből. Házasodni is csak ritkán mentek a szomszéd faluba, pedig legtöbb esetben nem is kellett volna messzire menniük. De még a kisebb-nagyobb birtokkal rendelkező réteg is csak a Csallóköz határán belül házasodott egymással és tartotta a kapcsolatot, így az itteni családok (a nemesi családok is) jóformán minden hasonló falubeli családdal atyafiságban voltak.
Forrás: Az Aranykert közepén. A Dunaszerdahelyi járás. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2012.
