Varázsfa, boszorkányfa, halálfa: többek közt így nevezte a népnyelv a füzeket. Pedig akár az élet fájának is hívhatták volna őket, hiszen kérgük betegségre gyógyírként, ágaik tüzelőként szolgáltak. A fűzfabotolás, azaz a tüzelőszerzés ezen módja Kukkónia ősi mesterségei közé tartozott.
Az erdőlés rendesen a télen végzendő, férfias munkák egyike volt. A férfiak ilyenkor kisebb csoportokba verődve, fejszével vagy fűrésszel felszerelkezve mentek ki az erdőbe, hogy a család számára elegendő tűzifát gyűjtsenek. Ezen a hűvös reggelen sem történt ez másként. Csicsai János és családja szekér helyett traktorral kihajtott a bősi határban álló erdősávhoz, a fejsze mellé azonban - a munkát megkönnyítendő - egy motorfűrészt is pakoltak. De lapult még valami a zsebben: egy engedély, hogy favágónk a fát méltóképpen megbotolhassa. Hiába na, még a mi kedvünkért se lehet csak úgy a tilosban járni!
A helyszínre érve megállunk egy terebélyes Salix alba, azaz fehér fűz szépséges példánya előtt. A csallóköziek botlófűznek mondták ezeket a kopár tájba csupasz ágaikkal meredező fehér füzeket. Népi nevüket onnan kapták, hogy jól tűrik, ha ágaikat időnként levagdossák, azaz lebotolják. Sőt, ennek a nedves területeket kedvelő növénynek még kedvez is az emberi beavatkozás! A fa koronáját képező ágak ugyanis idővel túlságosan elterebélyesednek, s hatalmas súlyukat az évek múlásával törzsük képtelen megtartani, ezért egyszerűen széthasadnak. A hasadékokba befolyó víz pedig belülről korhasztja, végső soron lassú halálra ítéli az éltes fát.
A csallóközi ártereken egykor oly gyakori fehér fűz a szegények fája volt, hiszen gyorsan növő fajta, így akár kétévente is teljesen lebotolhatták. A lecsupaszított fa erőre kapott, s a gyökerek csak úgy pumpálták a tápanyagot az új korona kiteljesítésére. A botolást követő tavaszon a fa akár négyméteres új ágakat is hajthatott. A régiek azonban nemcsak ezért szerették. Kérgét a népi gyógyászat használta láz- és fájdalomcsillapításra. Csak jóval később, az orvostudomány fejlődésével derült ki hatékonyságának oka: a fehér fűz kérgéből vonták ki ugyanis elsőként a szalicilsavat. Ez pedig amellett, hogy befőzéshez használt tartósítószer, nagyon hasonlít az Aszpirin hatóanyagául szolgáló, szintetikusan előállított acetil-szalicilsavhoz. A botlófüzek vesszőjét kosárfonáshoz és különböző használati tárgyak készítéséhez is felhasználták. Néhol a húsvéti locsolkodáshoz fontak korbácsot belőle.
A fehér fűz kérgének begyűjtésére február hava és a kora tavaszi időszak a megfelelő. A vékonyabb ágakon, vesszőkön lévő fiatal kérget azonban az állatok is nagyon szeretik: fagyos időben az őzek teljesen lehántják azokat. Az éltes fák ezen kívül sok más állatfajnak nyújtanak biztos menedéket: vadkacsák, vadlibák, búbos bankák, cinkék választják fészkelőhelyükül, s belsejükben számos rovarfaj érzi otthonosan magát. Kincs ez a fajta nemcsak az ember, de az állatvilág számára is! Kár, hogy a Csallóköz egykor emblematikus fája egyre inkább kiszorul a szigetről.
Na, de kanyarodjunk vissza eredeti célunkhoz, a fűzfa botolásához! János először a földről kezdi a munkát: az alsó ágakat fejszével vágja le, majd a fára is felmászik. A fűzfabotolás egyemberes mulatság, hiszen a sűrűn nőtt ágak közt egy ember is nehezen talál elég helyet a munkához. Előbb baltával kell kiritkítani a legvékonyabb ágakat, nehogy kibökjék az ember szemét. Ha ez megvan, kezdődhet az igazi munka. Ehhez azonban már a modern kornak megfelelve motoros szerszám is dukál. János okosan dolgozik: az ágakat úgy vágja le, hogy tövüket lépcsőfokként használhassa, melyek közelebb viszik a következő levágandóhoz. Mikor derekas munkával sikerül elég helyet kialakítania odafönn, csatlakozik hozzá még egy edzett munkáskéz, mely családjának ügyes férfitagjai közül kerül ki. Nem lehet ezt a munkát elsietni. Minden lépésre, mozdulatra figyelni kell: a fa bizony magas, s az örökké fújó csallóközi szél is jobban erőre kap a magasban. A többieknek a fa alatt jut feladat. A levágott ágakat biztonságos távolságba húzzák, majd fejszével lebotolják őket, azaz levagdossák róluk a vékonyabb gallyakat. A csupasz rönköket később méteres darabokra vágják és kupacra rakják.
Nem akármilyen munka ez! Még így, a modern korban is több órát vesznek igénybe a munkálatok, hát még a fejszék idejében! Tán egynapi megfeszített munka sem járt volna ilyen eredménnyel! De megérte a fáradozást, hiszen a konyhában álló kemencében dallamosan pattogó fa tüzénél generációk melegedhettek. Egy gondosan botolt fehér fűz ugyanis akár 100-150 évig is ellátta tüzelővel a családot.
Forrás: L. Horváth Katalin: Kukkónia négy évszak
