Bacsfa - Szentantal templom

Bacsfa első írásos említése 1205-ből való. Az ősi település az idők folyamán egyesült a szomszédos Szentgyörgyúr és Szentantal falvakkal. Napjainkban a Szentantal elnevezés a templomot, a kolostort és az ismert búcsújáróhelyet jelenti. A templom alapítása Lippay György esztergomi érsek érdeme. Halála után az új hercegprímás, Szelepcsényi György vette át az építkezés irányítását. A Páduai Szent Antalról elnevezett kolostor a környék vallási és szellemi központjává vált. A templom barokk stílusban épült, tornya 42 m magas, s jellegzetes barokk kupolás toronysisakban végződik. A templom főoltárát, amely a templom védőszentjét, Páduai Szent Antalt ábrázolja, Apponyi György emeltette 1782-ben. A barokk oltár szerves része a Könnyező Szűz Mária című festmény, mely a zarándokhely központi kegytárgya. Szűz Máriát a karon ülő Kis Jézussal ábrázolja. A festményt a doborgazi Liszkay Márton ajándékozta a templomnak csodás gyógyulásáért. A kegykép 1715. június 19-én, a kora reggeli órákban könnyezett először. A vérkönnyezés az elkövetkező napokban többször megismétlődött. Bacsfa-Szentantal az elmúlt századok során ismert zarándokhellyé vált. Napjainkban a könnyezés évfordulóján és Kisboldogasszony napján zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet.

Cookies