A tündérrózsa
Amikor még tündérek éltek itt a szigeteken, ha sütött a nap, a vízből előcsillant gyönyörű ruhájuk, ragyogott az aranyhajuk. Az arra csónakázó emberek nem tudtak betelni a látványukkal. Sokan még a hangjukat is hallották, ahogy éneküket feléjük hozta az erdő zúgása meg a vízcsobogás. Igen szerették a szegény embereket. A halászoknak megmutatták a halfészkeket, hogy sokat tudjanak fogni, a fésűjükben maradt aranyhajukat beszórták a Dunába, és az aranyászoknak megmutatták azokat a helyeket, ahol az aranyra lelhetnek. Aki bajba jutott, megforgatta ladikját az örvény, azt meg kiszabadították.
Legjobban egy Rózsika nevű tündérlány szerette az embereket, mindig köztük szeretett volna lenni. Egyszer aztán vége lett a tündérvilágnak. Elköltöztek a tündérek erről a vidékről. Csak a kis Rózsika nem akart velük menni. Könyörgött a csudaszép tünde királylánynak, Tündér Ilonának, hogy hadd maradjon itt az emberek között. Azt mondta neki Tündér Ilona:
– Így, tündérnek nem maradhatsz itt az emberek között, legfeljebb úgy, hogy virággá változtatlak.
A kis Rózsika ezt is vállalta, csak hogy szeretett emberei között maradhasson. Így változtatta át Tündér Ilona gyönyörű vízirózsává, s azóta nyílik a holtágak víztükrén a csodás fehér szirmú tündérrózsa, gyönyörködteti a szíveket, lelkeket és a kis tündérleány szeretete mosolyog a virágból az emberekre.
Azt is mondják a Csallóközben, hogy a többi tündér sem akart elszakadni az emberektől. Így Tündér Ilona, hogy húga közelében maradhasson, sárga vízililiommá változott. A többi tündér is virággá lett, az egyik gólyahír, a másik gyermekláncfű, a többi ibolya, gyöngyvirág, nefelejcs, búzavirág és pipacs. Ma is gyönyörű tőlük a virágzó rét.
Forrás: Tündérrózsa, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007
(Horváth Kitti és Szabó Anna rajza - Kukkónia rajzverseny)
