A farsangi mulatság húshagyókedden ér véget. Éjfélkor megszólaltak a harangok, hogy jelezzék a negyvennapos böjt kezdetét. A farsangfarki dáridó és tobzódás már az újjáéledést, az új tavasz eljövetelének ígéretét ünnepelte. Az új évszak beköszöntéséhez azonban először a telet kellett eltemetni. Ennek módja a dőrejárásnak nevezett alakoskodó játék volt: húshagyókedden a falu utcáit muzsikaszó mellett színes lakodalmas menet járta körbe. Még manapság is számos felső-csallóközi faluban lehetük részesei farsang utolsó szombatján e furcsa felvonulásnak. Így például Tejfalun is, ahol a dőrék vidám forgataga nótaszó kíséretében lepi el a település utcáit. A szedett-vedettnek tűnő társaságot a vőfély vezeti, utána halas az ifjú pár, nyomukban a díszes nászmenettel. Itt van mindenki, aki számít: a hentes, a drótos, a borbély és a pörsűs is, akinek a kéregetés a feladata. Nyomukban az öregasszonyoknak öltözött tojásszedők járnak, akik kosarukban viszik a házaknál begyűjtött adományokat. Tojás, kolbász, szalonna és bor kerül ilyenkor a kosárba – ebből készül majd a dőrék vacsorája. Ott jár köztük batyuval a hátán Szimki, a zsidó is, és a meszelők, akik a kapukat megkenve űzik el az ártó szellemeket.
Csodálatos menet ez! Főképp, ha közelebbről szemügyre vesszük. Az ősi szokásokhoz igazodva még a menyasszonyi ruhából is férfi kacsint ránk. Dőre ugyanis hagyományosan csak férfi lehet. A Csallóközben a bolond férfinak női párja is van, ő a sőre. A belőlük verbuválódott díszes menet kora délutánig jár házról házra, s minden portára bekopog. Ahova beengedik őket, ott a háziakat köszönetképpen megtáncoltatják. Mindeközben pedig fáradhatatlanul szól a nóta:
„Lakodalom van a mi utcánkban,
esküszik a falu legszebb lánya.
Hivatalos vagyok oda én is,
Nem mennék el, ha százszor üzennél is.”
(L. Horváth Katalin: Kukkónia négy évszak, 2016)
(Képek forrása: Šamorínčan, Csemadok)
