Nyékvárkonyi katolikus templom

A település két szomszédos község, Várkony és Csallóköznyék egyesítésével jött létre 1940-ben. Az Amade család birtokába tartozó Várkony a Csallóköz legősibb települései közül való. Egy 1308-ban kelt oklevél már említést tesz a község plébániájáról és templomáról. A jelenlegi, Szent Jakab védelme alatt álló templomot a XIV. század második felében építették, valószínűleg az eredeti Árpád-kori templom elemeinek felhasználásával.  A falu legmagasabb pontján álló épület a sziget legnagyobb templomai közé tartozik: hajójának hossza tizenhat, szélessége kilenc méter, szentélye pedig hét és fél méter hosszú. Négyszögletű tornya a legtermetesebb a környéken. Szentélye sokszög záródású bordás keresztboltozattal, hajóját a XVIII. században új boltozattal látták el. A szentély evangéliumi oldalán található kovácsoltvas szentségtartó a legszebb csallóközi gótikus emlékek közé tartozik. A templom érdekessége még a bejáratnál található, a középkorból ránk maradt pellengér, azaz szégyenkő, mely a korabeli büntetés-végrehajtás eszközéül szolgált.

Cookies