Közösen Kukkóniáért – A Szivárvány Fejlesztő Központ új bordásfalai

Kategória: 

A Közösen Kukkóniáért című projektnek hála a dunszerdahelyi Szivárvány Fejlesztő Központ új bordásfalakkal gazdagodhatott.

Az Életfa polgári társulás körülbelül 6 éve jött létre, és rá egy évre megalapította a Szivárvány Fejlesztő Központot, abból a célból, hogy megkönnyítse a szülők dolgát, s hogy ne kelljen keresgélniük a megfelelő terápiák után, hanem egy helyen mindent megtaláljanak. A központban van Ayres, TSMT, alapozóterápia, illetve vannak kézműves foglalkozások, szlovák nyelvű előkészítő, amelynek keretén belül játékosan tanulhatnak a gyerekek szlovákul. A gyerekekkel kineziológus is foglalkozik, de a központ együttműködik pszichológusokkal és logopédusokkal is.

„A tavalyi évben pályáztunk a Kukkoniánál a bordásfalakra – mondta Pócs Zuzsa gyógypedagógus. – Nagyon nagy szükségünk van rá, ugyanis szeretjük játszva elvégeztetni a gyerekkel az egyes gyakorlatokat, hogy ne feladatként éljék meg őket. Immár két teremben is rendelkezünk bordásfallal, ennek köszönhetően hatékonyabban segíthetjük a gyerekek fejlődését. Nagyon szépen köszönjük a Kukkoniának, hogy lehetővé tette ezt számunkra."

 

Cookies