Évek óta falun, családi házban lakom. Az elmúlt években kis családommal élveztük a saját kert ajándékait. Idén azonban közös döntés alapján a kertet építési területté nyilvánítottuk, így bizony nem volt alkalmunk kertészeti tudományunk fényezésére.
Hiányzott is a harsanó zöldborsó, a kicsattanóan piros öklömnyi paradicsom és a zsenge újhagyma a tányérunkról. Az ínséget csak némileg tudta mérsékelni a teraszon, cserépben is szépen fejlődő koktélparadicsom, és a kert biztonságos sarkaiban árválkodó néhány gyümölcsfa. Nekik hála, került legalább illatos sárgabarack, roppanós cseresznye, lédús meggy és mézédes szilva is az étlapunkra. Megfogadtuk azonban, hogy jövőre mindenképp kertészkedünk majd. Ugyanakkor koncepciót váltunk: hely híján magaságyásokban gondolkodunk.
Ha gőzölgő kávéval a kezemben kinézek az ablakon, már látom is magam előtt a jövő nyár ígéretét. Három ágyás rajzolódik ki előttem: az egyik zöldfűszerek buja tája, melyben bazsalikom, snidling, kakukkfű, petrezselyem, kapor, rozmaring és zsálya ölelkezik mámorító illatfelhőbe vonva a környéket. Behunyom a szemem, s úgy érzem, mintha andalító illatuk csiklandozná az orromat.
A másikban harsány paradicsomok tobzódnak – van köztük öklömnyi, húsos ökörszív meg apró, kerek piros és sárga, körtealakú koktélparadicsomok (már csak a zsíros kenyér hiányzik…) Köztük padlizsán nő, ő is helyet követel magának a színes dámák között. És egy harmadikban van még friss hagyma, csillagtök és cukkini, na meg itt-ott egy-egy eperbokor mosolyog. Az egész évben termő fajtából, hogy a fokozatosan érő lédús bogyók sokáig édesítsék a napjainkat.
Természetesen mindezt, ahogy eddig is, vegyszer mentesen fogjuk megvalósítani.