Kedves kicsik és nagyok! Kucorodjatok meleg pokróc alá, kezetekben egy pohár forró kakaóval, és élvezzétek a következő, tanulságos karácsonyi történetet.
Karácsony az állatokkal
Ebben az évben a december sűrű hóeséssel köszöntött az erdőre. Napokon és éjszakákon keresztül esett a hó, tombolt a jeges szélvihar. Ezen az éjszakán különösen vad volt a szél, rázta az ablakokat, s Bálint apó, az öreg erdész, sehogy sem tudott elaludni. Amikor megvirradt, és kinézett az ablakon, nagyon meglepődött.
– Hát bizony ennyi havat gyerekkoromban láttam utoljára! – gondolta. Gyorsan felöltözött, bundát, sálat és bakancsot vett fel, s elindult az istálló felé. A sok hó szinte eltorlaszolta az ajtókat, de Bálint apó megnyugodva hallotta az állatok hangját az istállóban. Mikor benyitott, látta, hogy itt minden rendben van.
– Jó reggelt, kedveseim! – köszöntötte kis barátait. Az állatok is örömmel fogadták.
Aztán felkapaszkodott a szénapadlásra, és friss, illatos szénát dobott le a kis gidáknak.
– Ez meg a tiétek! – kiáltotta a madárkáknak, és egy marék magot szórt a földre.
– Bálint apó – szólalt meg most az egyik kis gida –, mit gondolsz, az erdőben élő barátaink találnak-e maguknak ennivalót?
– Remélem – válaszolt Bálint apó. – Az őzek erős patáikkal a hó alól is előkaparják táplálékukat, és a vaddisznók is túrnak maguknak gumókat, gyökereket, olykor még makkot is találnak.
A havazás azonban napok óta nem akart elállni, és már Bálint apó is egyre jobban aggódott az erdei állatokért. Különösen a fiatal őzek, szarvasok okoztak neki fejtörést, mert ezek a gyenge, tapasztalatlan kis növendékek nagyon nehezen jutnak ennivalóhoz.
Amikor végre megszűnt a havazás, sajnos kemény fagy köszöntött rájuk. Bálint apó magához szólította a hollókat.
– Menjetek, nézzetek körül az erdőben, mit csinálnak a barátaink! – mondta a madaraknak.
A madarak hamarosan visszatértek, és szomorú híreket hoztak.
– Mindent nagy hó borít, az állatok éheznek és fáznak!
– Hogyan segíthetnék rajtuk? – törte a fejét az apó, le-fel járkálva a szobában.
Korán beesteledett. Bálint apó lefekvéshez készülődött, amikor kopogtattak az ajtaján.
– Ki lehet ez ilyenkor? – gondolta az öreg, és kinyitotta az ajtót. Micsoda meglepetés! A Télapó állt ott, hó borította piros kucsmában, alaposan átfázva. Bálint apó megörült.
– Gyere be, Télapó, melegedj át! – hívta őt a tűzhelyhez.
– Micsoda hideg, milyen kemény tél! Ez még nekem is sok! – panaszkodott a Télapó. – Ilyenkor karácsony előtt annyi munkám van, és ez a nagy hó bizony engem is megvisel.
– Nagyon örülök, hogy itt vagy! – mondta neki Bálint apó. – Az erdei állatok nem találnak ennivalót a nagy hóban, és ha nem segítünk rajtuk, éhen halnak! Nem tudnál valamit kitalálni a segítségükre?
A Télapó egy kicsit gondolkodott, aztán sok-sok papírt és egy ceruzát kért. Bálint apó csodálkozott a kérésen, de összeszedte az összes papírt, ami a házában volt, és leült a Télapó mellé az asztalhoz. A Télapó kihegyezte a ceruzát és szélsebesen írni kezdett. Egyik lapot a másik után írta tele. Amikor látta, hogy Bálint apó semmit sem ért abból amit csinál, kezébe nyomott egy teleírt lapot.
– Olvasd csak! – mondta. – Mindjárt mindent megértesz.
Bálint apó a mókussal együtt kezdte olvasni az írást. A levél – mert a Télapó leveleket írt – így hangzott:
„Kedves gyerekek!
Ebben az évben én kérek tőletek valamit. Ahogy látjátok, nagy hó esett ezekben a napokban, és kemény hideg van. Az állatok az erdőben fáznak és éheznek. Ha nem segítünk rajtuk, megfagynak vagy éhen halnak. Arra kérlek benneteket hát, gyűjtsetek ennivalót, és szüleitek segítségével hozzátok el Bálint a házához.
Várlak benneteket!
A Télapó”
(Folytatása következik)
(Forrás: Karácsonyi mesekönyvem, Hemma Kiadó, Chevron 2000)