A Csallóköz vizei sorozat
– Mikor történtek az első nagyobb szabályozások a Csallóközben?
– Az első királyi rendeletet 1388-ban adták ki, miszerint védeni kell a területeket a Duna fő folyásától. Az ezt követő fél évezred kisebb-nagyobb beavatkozásokkal telt. 1886-94 között szépen, lassan úgynevezett vízgyűjtő kazettákat alakítottak ki, nyúlgátakat és gátakat. Ez a Duna egész magyarországi szakaszát érintette. 1856-ban volt egy konferencia, aminek Rómer Flóris volt az egyik szervezője.
Ennek kapcsán kiadtak egy térképet, amin látni lehet az akkori vízrajzi viszonyokat: ahogy például a Csiliznél fölfele Patasig gát volt kiépítve, mert annyira jelentős vízhozam volt, főleg, ha a víz "befarolt". A Karcsáknál például volt egy úgynevezett Gércsi-tó, mely 100 holdas volt (most meg nyoma sincs).
Továbbá, ha megyünk Csicsó felé Megyerről, volt ott egy tengerszem: egy kis tó, ami már előre mutatta, hogy jönni fog a víz. Amikor Dévénynél jelentős volt a víztömeg, akkor is a kis tengerszemnél már nyomódott fel a víz közlekedőedények elve alapján.
– Sikeresek voltak ezek a szabályozások?
– Valamennyire igen. Megpróbálták lezárni az egyes szakaszokat, s ezzel megszűnt a betörés lehetősége. Ám még mindig volta a szivárgó vizek, mert nem lehetett tudni, mennyi ér van még. A nagy áradásoktól megvédték a területet, ám a belvíz még ezután is veszélyeztette a lakosságot. A Duna 300 méter széles, a vízhozama másodpercenként 2000 köbméter, nagy árvíz idején megközelíti a tízezret, de az üledék Bősön 300 méter mély még ma is!
Gondoljunk csak bele: lefelé van még egy 300 méteres Dunánk, ami átszövi az egész Csallóközt, és szépen csordogál lefelé. Rengeteg lapos volt, amin legeltetni lehetett, de termeszteni nem. Számtalan halászóhely volt, de rét, szántó kevesebb. Úgy tudni, hogy a csallóközi szénát csak a csallóközi jószág szerette, mert a posványos réteken főleg a savanyúfüvek teremtek meg.
Részlet Derzsi Bernadett és Dömötör Ede Vizeskönyv című kötetéből