A játék öröme jellemezte a II. Kukkonia Liga Sportnapot

Kategória: 

pb_sw_mozzarella_web_banner_kukkonia_1200x600px.png

 

Több mint kétezren gyűltek össze a május 8-i ünnepnapon a MOL Akadémián, hogy a II. Kukkonia Liga Sportnapon együtt ünnepeljék a labdarúgás szeretetét, élvezzék az U9-es, U11-es és U13-as korosztály mérkőzéseit, valamint egymás társaságát. 

Dunaszerdahelyen május 8-án kétségkívül a MOL Akadémián zajlott a legnagyobb közösségi rendezvény. A zsúfolásig megtelt parkolók is jelezték, nagy esemény zajlik a DAC edzőközpontjában. 50 csapat 3 korcsoportra osztva vett részt a focitornán, amely a sportélmény mellett igazi közösségi élményt is nyújtott a fiatal focistapalántáknak és őket elkísérő szüleiknek.

 

010_cs1_1418_20230508_csefalvay.jpg

A tavaly első alkalommal megrendezett Kukkonia Liga Sportnap sikere semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a szervezők idén is összehívják a Dunaszerdahelyi járás utánpótláscsapatait, hogy egy nagyszabású tornán összemérjék erejüket. Ők pedig jöttek szívesen, hiszen nem mindennapos dolog, hogy a MOL Akadémia kiválóan előkészített pályáin hódolhatnak legkedvesebb szabadidős tevékenységüknek, a labdarúgásnak. Összesen 31 település képviseltette magát a tornán, ami pedig azt jelenti, hogy a játékosok létszáma – a csapatvezetőkkel együtt – meghaladta a 750-et.

A sportnap a DAC klubhimnusza, a Nélküled közös eléneklésével kezdődött, melyet ezúttal a Jókai Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai kísértek zongorán, hegedűn és énekszóval.

Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Világi Oszkár, a DAC 1904 futballklub tulajdonosa, Világi Réka, Jan van Daele, a DAC 1904 sportigazgatója, Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség elnöke, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség alelnöke, Horváth Zoltán, a HC DAC klubelnöke, Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke, Adrian Guľa, a DAC 1904 vezetőedzője, Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója, valamint Ravasz Tibor, az akadémia ifjúsági fejlesztési vezetője.

236_img_5256_20230508_csefalvay.jpg

Az U9-es és az U11-es korosztály 18-18 csapattal képviseltette magát, míg a legnagyobbak, az U13-sok 14 csapatba verbuválódva érkeztek a sportnapra, amely egész napos programot nyújtott a kilátogatóknak. A II. Kukkonia Liga Sportnap hivatalos megnyitója reggel 8:30-kor kezdődött, s ezt követően máris útjára indult a labda. Sok izgalom, kiélezett csaták, de ami még ennél is fontosabb, rengeteg mosoly, önfeledt jókedv és családias hangulat jellemezte a mérkőzéseket és az azokat kísérő programokat. Merthogy ezekből is volt bőven.

A látványkonyhában már korán reggel beizzították a tűzhelyeket, hogy senki se térhessen haza üres gyomorral az egész napos akcióról. Azok a gyerekek, akik számára nem volt elég a focipályán a mozgás, az ugrálóvárban adhatták ki magukból a felesleges energiájukat, de további ügyességi játékokat is kipróbálhattak, köztük a szivacskézilabdát Straka Mária és a HC DAC U12 utánpótlás csapata segítségével. Sok gyerkőc állt sorba az arcfestőknél is, s néhányan színes motívumokkal az arcukon csatlakoztak a húszpercenként indított akadémiatúrára is, melynek keretében betekinthettek a DAC edzőközpontjának belső tereibe. Még ebédidő előtt megérkezett a MOL Akadémiára a HC DAC női kézilabdacsapata, amely nemrég megnyerte a cseh-szlovák kézilabda-bajnokságot, a MOL Extraligát. A lányok a hatalmas rendezvénysátorban meséltek az idei sikerről, majd a fiúk váltották őket, mégpedig a DAC felnőtt csapatának játékosai, akiket hatalmas tömeg vett körül. Az autogramosztás után a helyosztó mérkőzésekkel folytatódott a nap, hiszen mégiscsak egy futballtornáról volt szó, melyen győztest kellett hirdetni az egyes korosztályokban és kategóriákban.       

240_cs1_2227_20230508_csefalvay.jpg

A II. Kukkonia Liga Sportnapon az U9-esek csatáját Nyárasd nyerte a második Egyházgelle és a harmadik Tejfalu előtt. Az U11-es korosztályban Egyházgelle végzett az élen, míg a második Vásárút, a harmadik pedig a DAC 1904 csapata lett. A legidősebbek korcsoportjában, az U13-asok közt Egyházkarcsa csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó első fokára, a második Illésházát és a harmadikként záró DAC 1904-et megelőzve. A nap végén külön díjazták az egyes korosztályok legjobb góllövőit, a legjobb kapusokat, valamint a torna legjobb játékosai közül all-star csapatot is hirdettek. Az all-star csapatba bekerült játékosok részt vehetnek a május utolsó hétvégéjén megrendezett Balaton Trophy nevet viselő rangos nemzetközi utánpótlástornán. Az emelkedett pillanatok után kerültek a gyerekek nyakába az érmek, a dobogón végzett csapatok pedig átvehették a nekik járó kupákat. 


Dóka Tímea, a rendezvény szervezőjeként elmondta, ezúttal is a játék öröme jellemezte a Kukkonia Liga Sportnapot. „Örömmel a pályán – idén is ez volt a sportnap jelmondata, hiszen a 2021 augusztusában elindult Kukkonia Liga célja sem más, mint hogy a gyerekeknek örömöt szerezzen a futball. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az elmúlt évhez képest 12 csapattal több jelentkezett az idei rendezvényre, de a Kukkonia ligában is növekedett 16-tal a csapatok és 250-el a gyerkőcök száma a tavalyi szezonhoz képest” – fogalmazott a Kukkonia polgári társulás elnöke.  

 

 

„Nagy érdeklődéssel vártuk, milyen teljesítménnyel rukkolnak elő a környék tehetségei. Bátran kijelenthetjük, hogy minden várakozásunkat felülmúlták. Nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattunk, sőt pár mérkőzés színvonala egy nemzetközi nagy tornán is megállta volna a helyét. Több olyan tehetséget láttunk a nap folyamán, akik hosszútávon sikeres sportkarriert is befuthatnak a jövőben, ez is azt bizonyítja, hogy megvannak a régió tehetségei csak fel kell őket karolni és tovább dolgozni velük. Szeretném továbbá megdicsérni a felkészítő edzők munkáját és köszönetet mondani nekik, hiszen nélkülük ezeknek a játékosoknak nem lenne lehetőségük a fejlődésre!“ – tette hozzá Ravasz Tibor, az akadémia ifjúsági fejlesztési vezetője.

dsc_1743.jpg

A II. Kukkonia Liga Sportnap főszervezője a Kukkonia polgári társulás, és a dunaszerdahelyi MOL Akadémia, valamint az eseményt támogatta a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség, a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség, Aquadrift, az Innopharma, a Minit és a Schindler vállalat. A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Együttműködési Alap és a magyar Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.

 

Az egyéni díjazottak névsora: 

Gólkirály: 

  • U9:   Kósa Dávid – Nyékvárkony
  • U11: Marcell Sebastián – Kisudvarnok
  • U13: Nagy Marek – Egyházkarcsa

Legjobb kapus: 

  • U9:    Fehér Matej – Lég
  • U11: Papp Máté – Vásárút
  • U13: Anda Márk – Patonyrét

All-star U9

  • Fehér Matej – Lég
  • Simcsik Botond – Nyárasd
  • Koczó Roland – Nyárasd
  • Sárközi Andrzej – Ekecs-Apácaszakállas
  • Tóth Kristóf – Egyházgelle
  • Sidó Samuel – Kisudvarnok B
  • Debreceni Patrik – Egyházgelle
  • Pónya Benett – Nyárasd
  • Nagy Dávid – Egyházgelle
  • Grünfeld Tobias – Tejfalu
  • Lubaj Emir – Nagymagyar
  • Árvai Dániel – Tejfalu
  • Hoboth Krisztián – Ekecs-Apácaszakállas
  • Šnegoň Jakub – Lég 

All-star U11

  • Papp Máté – Vásárút
  • Fehér Gergő – Kisudvarnok A
  • Nagy Dávid – Bős
  • Barak Benjámin – Kisudvarnok B
  • Helmke Lucas – Kisudvarnok B
  • Kozák Bálint – Pozsonyeperjes
  • Ürögi Ádám – Egyházgelle
  • Hegedűs Zalán – Alistál 
  • Jesko Banjamín – Nyékvárkony
  • Lukáč Dávid – Tejfalu
  • Fülöpi Lukáš – Pozsonyeperjes
  • Kuruc Ronaldo Kristián – Nagymagyar
  • Vígh Dávid – Vásárút
  • Újváry Nicolas – Csenke 

All star U13

  • Anda Márk – Patonyrét
  • Mikos Bence – Kisudvarnok
  • Šípos Zoltán – Illésháza
  • Miklós Áron – Patonyrét
  • Rigó Péter – Patonyrét
  • Herberger Csaba – Kisudvarnok
  • Dioszeghi Daniel – Szap
  • Gál András – Patonyrét
  • Farkas Trisztán – Illésháza
  • Rigo Justin – Jányok
  • Károlyi Simon – Kisudvarnok
  • Zalka Hunor – Szap
  • Lebó Alex – Felsőpatony
  • Charles Elshadai Osarogiagbon – Illésháza
  • Nagy Marek – Egyházkarcsa
  • Helész Adrián – Lég

 

 

A rendezvény támogatói:

nea_me_bga.jpg

Cookies