Így készíts madáretetőt

Kategória: 

A közhiedelemmel ellentétben nem minden madár vonul el délre télen. Maradnak itt is szép számmal, s előfordul, hogy télen nehezen találnak élelmet. Itt jövünk mi a képbe!

Csodás családi foglalkozás egy szép, fából készült madáretető elkészítése, főleg, ha a gyerekek is kiveszik a részüket a munkából. Nem kell hozzá más, mint néhány deszkadarab, egy kalapács és pár szög. Az összetákolt kis faházat kedvünkre díszíthetjük, hogy otthonosabbá tegyük a madarak számára, s hogy az udvarunkat is díszítse. Ha nem szeretnénk sokat bajlódni vele, vagy ha nem tudunk rá időt szánni, akkor van egyszerűbb megoldás is, amivel pár perc alatt végezhetünk.

Az egyébként is kidobásra ítélt műanyag ásványvizes palackba vágjunk egy lyukat, majd töltsük magokat az üveg aljára, végül pedig függesszük fel a fára. Faluhelyen szokás egy szelet szalonnát felakasztani a faágra, ez is segíthet az éhező madaraknak.

Amellett, hogy jó érzés segíteni az állatokon, öröm figyelni, ahogy a kis madarak rendszeres látogatói lesznek hólepte udvarunknak.

 

Cookies