A nutria (más néven mocsári hód vagy hódpatkány) a hóddal szemben egy tenyésztett faj, melyet sokáig a bundája és a húsa miatt tartottak. A harmincas években került hozzánk, hatalmas telepeken tenyésztették a bundája végett.
A sikertörténet a háború után csak folytatódik: a nők körében divatba jön a nutriabunda. A szocializmus alatt – mikor az egyenlő bér elvét vallották, s több munkával nem lehetett nagyobb jövedelemre szert tenni – prémjének leadásával kiegészítő jövedelemhez jutottak az emberek.
Az Új Szó 1985-ös márciusi számában már egy szakolcai nutirafeldolgozó üzemről adnak hírt. A cikkből kiderül, hogy sokan otthon tenyésztik ezt az igencsak igénytelennek mondható rágcsálót, finom, fehérjékben gazdag húsa és gereznája miatt.
A nyolcvanas évek végére azonban már túltermelés van, becsődöl a prémpiac-és a szőrös rágcsálókat a kistenyésztők egyszerűen szélnek eresztik. Az emberek ekkor már finnyásabbak voltak, és ódzkodtak a nutriahúst fogyasztásától.
Felborult a rend! Jozef Habara, a Szlovák Állami Erdőgazdaság bősi osztályvezetője szerint a hódok ás a nutriák túlszaporodása miatt jelenleg felborulni látszik a természet egyensúlya. Az erdészek hiába próbálják elkeríteni az egyes erdőrészeket, ma már ez nem megoldás. Az óra ketyeg, a helyzet romlik, az erdők és az aljnövényzet pusztul.
– Rengeteg hódcsalád él a vízpart mellett, és hiába kerítjük el a fákat. Amint leszedjük a kerítést, terített asztala lesz a part menti rágcsálóknak. Igaz, örülnünk kéne, hogy a hód újra visszatért hozzánk.
Viszont a mosoly az arcunkra fagy, mert a hódpopuláció környezetvédelmi szempontból nagy gondokat okoz-konstatálja az erdészigazgató. Azt is elárulja, hiába tesznek kárbejelentést az államnál, és kapnak kártérítést (a törvény szerint ugyanis az állam felelős a védett állatok okozta károkért), attól még az erdő és az aljnövényzet nem nő vissza gyorsan-gyorsan a helyére.
Részlet Derzsi Bernadett és Dömötör Ede Vizeskönyv című kötetéből