Régen a disznó hízóba fogása meghatározott időben történt, amely mindig szeptember elsejére esett. A hagyományok szerint a november 30-án, András napon volt a disznótorok kezdőpontja, népiesen „disznóölő Szent András"-nak hívják ezt az időszakot. A téli, farsangi időszakban a disznótorokkal egy időben kerültek megrendezésre a nagy lakomák, az esküvők is. A legtöbb esetben bizony okkal, hiszen kellett a friss hús a lakodalomba. A faluban nagycsaládok mindig elosztották, hogy kinél legyen a disznóölés: egyszer itt máskor a szomszédban került sor erre a tevékenységre. Így segíteni tudtak egymásnak a munkában, és mindig volt kóstoló is a háznál. A néphiedelem szerint tilos volt disznót ölni újholdkor, mert akkor férges lesz a hús. Kedd, péntek, vasárnap ugyancsak alkalmatlan nap volt a disznóölésre, mert a babonák szerint, féltek, hogy megromlik hús.
A disznóölést mindig hajnalban kezdték, ahogy manapság is, a segítőket először is pálinkával kínálták. A legügyesebb, leggyakorlottabb férfi szúrta le a disznót, és az ő feladata volt az állat felbontása is. Amelyik családban nem volt ilyen ügyes ember, ott böllért, hentest hívtak ezekre a munkákra. A gazdag disznótori vacsora húslevessel kezdődött, töltött káposztával, sült hurkával, kolbásszal, pecsenyével folytatódott, rétessel, fánkkal fejeződött be. A disznóölésen sokan részt vehettek, de azok is eljöttek látogatóba, akiket nem hívtak. Fiatal legények, férfiak, nők mentek a disznótoros ház ablaka alá, hogy tréfás, akár még pajzán versekkel gondoskodjanak a vigadalomról és a szórakozásról. A mai tradíciókkal szemben egy régi disznótorból senki sem távozott üres kézzel, mert hurkát, tepertőt, abárolt szalonnát, esetleg friss húst, süteményt csomagoltak a jelenlevőknek. A kóstolót természetesen viszonozták, és az illem is így tanította őseinket.
