Avagy hogyan is készült az Irány a Macskarév!
Mint a jó kenyérhez, ehhez is három fontos hozzávaló szükségeltetik. Először is kell liszt, víz és legfőképp a jó kovász. Ebben az esetben a kovász Huszár László volt, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Kiss Márti és jómagam pedig a liszt és a víz. Persze a jó kenyérhez jó pékmesterre is szükség van, aki ebben az esetben Hodossy Géza grafikus volt. Bár ő túl szerény, hogy a neve a játék dobozán szerepeljen, mégis, engedtessék meg nekem, hogy kiemeljem töretlen alkotókedvét, ötleteit és heteken át tartó kitartását, amivel hozzájárult az Irány a Macskarév társasjáték elkészítéséhez. De nézzük, hogy is kezdődött az egész.
Huszár Laci barátommal sokat beszélgetünk nem csak munkáról, egyéb dolgokról is, s egy alkalommal felmerült a társasjátékozás. Az a tevékenység, amit egy idő után szívesebben játszik az ember felnőttként otthon egy pohár finom bor mellett, mint hangos kocsmában töltse az idejét. Ekkor szereztünk be mi is néhány játékot, köztük a Magyar népmesék címűt, amely hosszú órákra lefoglalt bennünket és a barátainkat. Mondtam is Lacinak, milyen jó lenne, ha készülne egy ilyen társasjáték a Csallóközről. Erre ő kapott az ötleten és csak annyit mondott: „Csináljuk meg!” Meg kell mondjam, először kicsit megijedtem, mert hatalmas feladatnak tűnt, végül azonban én is úgy gondoltam, miért ne.
Hetek teltek el és valahogy felejtésbe merült a gondolat, míg egy napon Huszár Laci felhívott, hogy megkérdezze, hogy áll a munka. Mire én csak annyit tudtam kinyögni, hogy lassan, de biztosan. Persze még semmi nem volt elkészítve. Erre ő közölte, hogy a következő héten össze kéne ülnünk a rajzolóval. Ezt ő intézni, nekem csak egy tervvel kell előállnom.
Még aznap délután fogtam néhány A4-es papírlapot, összeragasztottam őket, így egy nagyobb munkafelületet kaptam. Kivittem az udvarra, a kinti asztalra, letettem és gondolkodni kezdtem. Közben rájöttem, hogy ez így nem elég, kell valamilyen kiindulási alap, ezért előkerestem egy nagy Csallóköz-térképet, amit kifüggesztettem a falra magam elé. Így már nem csak az üres lapot, de a Csallóköz-térképet felváltva bámultam. Egyszerre csak bevillant valami és elkezdtem felrajzolni a térképet fontosabb állomásokkal a papírra. Mivel rajztehetséggel nem áldott meg a sors, ezért eléggé vicce volt ez a folyamat, de skiccnek, kiindulási alapnak annyira nem volt szörnyű.
Mire a párom hazaért a munkából, csak azt látta, hogy szét vagyok rakodva az udvaron, s ekkorra már nem csak a skicc volt kész, de már a játék alapmenete is kirajzolódni látszott. Persze voltak segítőim, a Csallóköz egykori felfedezői a segítségemre siettek, úgy mint Ipolyi Arnold és Marczell Béla. S mire készen lett a térkép Komáromtól Jókáig, számos ötlet követte egymást. Csatlakozott hozzám a párom is és közösen agyaltunk. Már ránk sötétedett, de mi még mindig azon gondolkodtunk, hogyan lehetne minél érdekesebbé tenni a játékmenetet. Ekkorra megszülettek a feladatlapok, amelyek a játékosnak az útvonalát határozzák meg. Majd a kvízkártyák ötlete merült fel, amelyek által mindenki kicsit többet tanulhat a Csallóközről, legyen az földink, vagy messzi vidékek lakója. Megszületett a játékosok, a bábuk ötlete is, hogy ne csak kék, piros, zöld játékosunk legyen, de lehessen választani a boszorkány, az iglic, a garabonciás, a táltos, tüzesember és az idegen közül. Ők ugyebár a csallóközi mondavilág alakjai, akiket az idők folyamán különböző csodálatos képességekkel ruháztak fel eleink. Kivéve az „idegen”, ugyanis ő bárki lehet az előtte felsorolt öt közül.
Eljött hát a találkozó időpontja és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet székházában gyűlt össze a lelkes csapat. Egyelőre a víz, a liszt és a kovász. Huszár Laci ebben az esetben nem zsákbamacskát játszott, hiszen Kiss Mártival már dolgoztak / dolgoztunk együtt korábban is. Márti festette az intézet gondozásában megjelent Tündér Ilona és Árgyilus, illetve a Szent László kifestőket. Ez utóbbi szövegét jómagam szerkesztettem. Márti megnézte a skiccet, amit előző este fejeztünk be otthon, majd rábólintott. Ugyan látható volt némi kétkedés a szemében az üggyel kapcsolatban, de valószínűleg úgy gondolta, meg kell próbálni. A következő találkozót egy héttel későbbre halasztottuk.
Ekkor már négyesben ültünk asztalhoz, Török Fece grafikus is eljött, hogy megnézze a terveket. Márti ekkor már egy szinte kész rajzzal érkezett közénk. Bámulatosan át tudta venni az én gondolataimat, szinte egy rugóra járt az agyunk a készítés közben. Olyan gyorsan és precízen dolgozott, hogy el sem bírtuk képzelni. A találkozón Fece azt mondta, szerinte Hodossy Géza meg tudja tervezni játékot. Így történt, hogy a következő héten már a grafikus mellett ültem, mint ahogy aztán még hozzú napokon át, és készítettük az első csallóközi társasjáték grafikáját. A rajzok Mártitól megérkeztek, be lettek szkennelve és elkezdődött a szöszmötölés, az „egy millimétert jobbra és egy millimétert balra” munka, merthogy sok esetben ezen múlnak a dolgok és a jó végeredmény. Közben készültek a kvízkártyák, ezekből 100 darab van a csomagban, egy- és kéttallérosak, nehézségtől függően. Minden kártyán egy a csallóközi mondavilágot érintő kérdés szerepel, két-három válaszlehetőséggel. A jó válasz minden esetben pirossal van jelölve, ezért is terveztük úgy, hogy akinek kérdésre kell válaszolnia, annak a szomszédja húzzon lapot, és ő olvassa fel neki.
A grafikai munka során rájöttünk, hogy kellenek a játékhoz tárgyak is, amelyeket a feladatokat végrehajtó játékosok kapnak meg. Így Mártinak újra munkába kellett lendülnie és megrajzolnia az általam kért tárgyakat. Persze kisujjból ment neki… „Szerettem rajzolni a játékot, de sok segítséget kaptam Sanyitól abban, hogyan is álljon össze a kép, milyen mondák alapján álljon egésszé a játék. Kicsit bonyolult volt és sokáig is tartott, de sikerült, és én élveztem a munkát. Nagyon sok mindent nyújtott nekem, és tanulságos volt számomra, de biztosan tanulságos lesz a diákok számára is. El tudom képzelni, hogy akár iskolákban a napköziben is játszák majd a gyerekek” – mondta Kiss Márti, a játék rajzolója, amit Huszár Laci a vizualitás mesterének is nevezett.
A játékban nemcsak az a lényeg, hogy a start mezőről a célig jusson az ember, de ehhez teljesíteni kell egy feladatot is, amelyet az első dobás előtt húz. A cél pedig, hogy a Csallóközt átszelve, a feladatokat teljesítve eljusson az ember a Macskaréven át Ilka szigetére, Tündér Ilona birodalmába, ahol elnyeri végül jutalmát és a tündérek közt élheti le életét. Az útja során azonban számos megpróbáltatás éri a játékosokat, hiszen a fekete mezőkön banditák támadnak rájuk, a zöld mezőkre lépve pedig válaszolniuk kell az adott kvízkérdésekre. Így nemcsak egy izgalmas játék részesei lehetnek, de tanulhatnak is, hiszen a 100 darab kvízkártya több játék után ismétlődhet, így akarva-akaratlanul ragad rá a tudás a játékosokra. A kártyákon szereplő kérdések összeállításához nagyban segítségemre volt a szakirodalom, Csaplár Benedek és Ipolyi Arnold csallóközi beszámolói és gyűjtései, valamint a 20. század egyik legnevesebb Csallóköz-kutatójának, Marczell Bélának a gyűjtései, amelyek a játék által még jobban megmaradnak az utókor számára.
A játék tavaly karácsony előtt jelent meg, egy dunaszerdahelyi nyomda jóvoltából nyerte el végső formáját. A lényeg az, hogy az emberek tanulnak, ha játszanak vele, hiszen amennyiben első ízben nem is tudják az adott kvízkérdésre a választ, második alkalommal, ha ismét azt húzzák ki, talán már emlékezni fognak rá. Tesztjátékosaink között voltak huszon-, harmincévesek, de alapiskolás tanulók is, akik élvezték a játékot, tetszettek nekik a kérdések és tényleg, a végén tudták a választ arra kérdésre, amire a játékidő alatt nem. Mert az valahol alapigazság is, hogy játékosan tanul az ember. Így erre is jó az Irány a Macskarév társasjáték.
Angyal Sándor