A szupertulajdonságai ellenére – mennyire jellemző az emberre – európai állományait ősidők óta kíméletlenül irtották. Legelsőként kontinensünk délibb, mediterrán területein található tölgyeseket felélte a görög – római civilizáció. Napjainkra a tájainkon található erdőkben részaránya nem éri el a 20%-ot sem, a legjobb termőterületein – amelyek egyúttal a legjobb búzatermő területek – mára szinte csak mutatóban maradt.
Az ökoszisztémában betöltött szerepének szemléltetésére úgy gondolom, hogy elegendő egyetlen adat: a Csallóközben is megtalálható kocsányos tölgyön található rovarfajok száma entomológusok szerint eléri a 650-et, ebből 300 faj kizárólag csak a tölgyön képes élni vagy szaporodni esetleg táplálkozni.
Maradék állományai szerencsére már vagy erdészeti szakfelügyelet alatt vannak, a teljes védelemre érdemes erdeit vagy egyedeit pedig védetté nyilvánították. Szűkebb pátriánkban ilyenek találhatóak például a bősi-, várkonyi-, nagymegyeri- (tájlaki) parkerdőkben, ahol 150-250 éves, kivételesen még öregebb egyedei találhatóak. 250 év nem éppen tegnap volt – az uralkodónkat Mária Teréziának hívták, James Cook ennyi évvel ezelőtt hajózta körül első európaiként Új-Zélandot és a francia Bourbon Lajos 1770-ben feleségül vette Mária Antoinette-et! (Legöregebb tölgyfa kontinensünkön egyébként az Appennini-félszigeten található, korát 934(!) évben határozták meg.)
Újabb kihívás előtt áll azonban a tölgy: szakmai berkekben aggodalommal figyeljük egy újabb özönfaj (invazív faj) felbukkanását, amelyet Amerikából hurcoltunk be: déli irányból közelít felénk a tölgy csipkéspoloska, mint a klímaváltozás újabb bizonyítéka. Érdemes megjegyezni a nevét, mert hamarosan sokat fogunk hallani róla. Kártételével képes 60%-kal csökkenteni a tölgy fotoszintézisét és 20%-kal a párologtatást.
Bízom benne, hogy az erdeink királya, a tölgy megbirkózik ezzel a kihívással is.
Mint eddig bármi mással.
Fekete Zoltán, bősi erdész tollából
