Kiliti Somorjához egy hét
Régi, poros újságokat lapozva, és olvasva a csallóközi történeteket válik valóban igazzá a mondás, hogy nincs új a Nap alatt. Ahogyan egykor, ma is dolgos emberek éltek e tájon, s bár olykor évszázadok sokasága választja el a régi korok emberét a maiétól, azt látni, mindig vevők voltak egy-egy megmosolyogtató történetre, amelyekből hajdan jól ismert, mára már talán ki is kopott mondások, anekdoták születtek végül meg.
Ezúttal ilyenek anekdotákból, történetekből válogatunk majd – sokszor meg is hagyva az eredeti, autentikus szöveget, hogy kicsit mi is ráhangolódhassunk, miképp is beszéltek egykoron.
Kiliti Somorjához egy hét
Az 1846-os Életképek című lap megmosolyogtatóan magyarázza el számunkra a még a Notitia Hungariaéban, Bél Mátyás 18. századi polihisztor komoly, latin nyelvű földrajztudományi munkájában is megemlített somorjai közmondást: Kiliti Somorjához egy hét. Lássuk, miképp.
»Kiliti Somorjához egy hét. A’ XVII-ik században Somorja nevezetes kereskedő mezőváros volt Csallóköz szigetén ’s e’ végett gyakran meglátogattatolt a’ mosonmegyei népektől is, mellyeknek Kiliti nevű falu és rév mellett kelle a’ Dunán átszállni. E’ két helység csak egy mérföldnyire fekszik egymástól,’s a’ révészek olly ügyesen és gondosan tudák hajdan az utasokat a’ túlpartra vinni, hogy ezért a’ dicséretet méltán igényelhették. Nem is tagadák meg ezt a’ hálás utasok, sőt nyilván dicsekvének előttük, hogy Kiliti Somorjához csak egy óra, mi a’ hiú hajósoknak igen-igen tetszett. Egykor azonban a’ Duna megáradván, a’ közlekedés megszakadt ’s az utasoknak, közöttük egy, lóháton érkezett mészárosnak is, több napig várakozni kellett. Végre csakugyan túlpartra szállíttatik a’ hidas, nagy bajjal ugyan, de mégis ügyesen, a’ miért is a’ dicsérgetéseknek, hogy Kiliti Somorjához csak egy óra , nem lön vége, hossza. De megáll a’ mészáros, ’s midőn a’ révészek visszafelé evezének, gúnyos, sipító hangon utánok kiáltja: ,Hej, komáim! Kiliti Somorjához egyhét!’ A méltatlan szemrehányásra a’ jámborok felette elkeseredének, indulatos szitkokra fakadtak ’s a’ mészárost ugyancsak eldöngették volna, ha az sebes lován odabb nem áll. Századok folytak le, de híjában! a’ csallóközi nép még máig sem feledé el, hogy ,Kiliti Somorjához egy hét.‘«
A Szentpéter melletti hegy
A nagy tudású Ipolyi Arnold püspök, aki a 19. század derekán barátjával, a (duna)szerdahelyi születésű Csaplár Benedekkel járta be a Csallóközt, hagyta ránk a Vasárnapi újság hasábjain az útjairól szóló rendkívül érzékletes leírásait (Csallóközi uti-képek), amelyek egyikében arra hívta fel a figyelmet, miszerint nem éppen tanácsos megkérdezni Szentpéter falvának lakóitól, hogy még a helyén áll-e a falu melletti hegy.
A falucsúfoló szerint ugyanis a hegyet, amely „a napvilágnak is útját állta”, a lakosok odább akarták húzni. Ráadásul e célból még a templom harangjának a kötelét is levették, majd azt „a hegy derekán egy fenyőfához kötötték.” (…) „A falu nagyja és apraja rá csimpeszkedik; húzzák, ki hogy birja” – persze a kötél elszakadt, s az emberek jól fenékre estek.
A szentpéteri hegy pedig nem volt más, mint egy jellegzetes csallóközi kenyérsütő kemence, amelyre Ipolyi külön is felhívta munkájában a figyelmet.
Mint írja, ezek a kemencék, amelyeket sok esetben a tulajdonosaik haszonbérbe „többeknek is átengedik”, sárból készített, fallal körülvett jellegzetes, kúpos építmények voltak – ahogyan azt a képen, a Vasárnapi újság illusztrációján is jól látjuk.
Nagy Attila helytörténész