Csallóközi történetek sorozat
Csallóköz szíve, Dunaszerdahely legrégibb iskolájának okiratos jelenlétével már meglepően korán, a 14. század legelején találkozunk. Ez a legrégibb iskola a templom tőszomszédságában álló plébánia mellett állt, első ismert tanítóját, Iván plébánost pedig 1332-ben jegyezték fel. A római katolikus népiskola krónikája is hivatkozik az azóta elveszett templomalapítási okiratra hivatkozva írja, miszerint maga az iskola is „az 1329. esztendőben szerveztetett”. Az iskola ilyen korai jelenléte mindenesetre azért is fontos tény, hiszen sok helyütt csak jóvalta később, a kötelező iskolai népoktatás első bevezetésekor létesültek iskolák a települések gyermekeinek oktatására.
Egy jóval későbbi, 1533-as okiratban egy Fábián nevű iskolamesterrel találkozunk, aki egyben kántor és harangozó is volt, majd 1567-ben Ferenc rektoréval, aki számára Kondé Lázár végrendeletében 10 évi használatra bizonyos földterületet hagyott.
A 16. század végén a szerdahelyi iskola telkét a kegyúr, a Pálffy család bővítette, az újraemelt kis épület elődje helyén, a plébánia mellett, a Szent György-templom szomszédságában épült újra, a korban szokásos, egyszerű módon készült: vályogból tapasztott fallal, s előbb náddal (majd a későbbi korokban fazsindellyel) fedetten. Az épület egyben a plébános felügyelete alatt álló kántortanító lakásául is szolgált az ezt követő évszázadokban.
Az oktatás 16. századi színteréül jó esetben egy „iskolaszobát” és egy lakószobát kell elképzeljünk, amihez egy konyha, s kis kamra tartozott, gazdagabb helyeken melléképülettel, istállóval megtoldva. Maga a tanítói fizetés sem volt magas, ezért kántorkodással, harangozással egészítettek azt ki. A legfontosabb tananyag maga a katekizmus, vagyis a vallásismeret volt, ezt bibliai történetek, egyházi énekek bővítették, és sok esetben az írásra, olvasásra kevés idő is jutott.
Nagy Attila helytörténész