Csallóközi történetek sorozat
Sebre „ires ruha” 1. rész
Betegségek, járványok mindig voltak és lesznek is. Kivételt ez alól a Csallóköz sem jelentett. Sőt, a régió igen sokat szenvedett a különböző veszedelmek súlya alatt…
A régmúlt időktől a középkoron át a legújabb korig számos betegséggel találkozunk, végig vonult erre is, elég csak a mirigyjárványt, a fekete halált, a pestist, „Isten öldöklő angyalát”, a kolerát vagy a himlőt említenünk. De még a malária is igen elterjedt betegség volt a lápos-mocsaras területeken, így a Csallóközben is, s csak a mocsaras vidékek lecsapolása s a belvizek szabályozása óta vált ritka bajjá. Manapság pedig ismét a járványok idejét írjuk: hiszen a koronavírus ma mindannyiunk életét így vagy úgy, de érinti, befolyásolja.
Azt gondolnánk, hogy például a pestis is csak a középkor betegsége volt. 1713-ban jegyezték fel, hogy Pozsonyban és a Csallóközben dühöng a pestis, ezért „Komárom város tanácsa megtiltja az ezen helyekkel való korrespondenciát s ha valaki onnan Komáromba beosonna, »30 csapással sine discrimine personae (tehát ha nemes ember volna is) büntettessék meg«.”
1743-ban a „magyar gyógyszerek” kapcsán Kramer János György Henrik egy addig ismeretlen és csodás „temperans hatású salétromos gyógyszerről (temperans nitrosum)” értekezik, melynek negyedfontjáért 100 tallért is szívesen megadna.
Mint a tudósításból megtudjuk, ezt a medicinát a Csallóközben, a Duna aranytartalmú homokjából („kivált ott, ahol a Vág beléömlik”) állítják elő. A szer készítését Kramer hosszasabban leírja s ígéri, hogy további tapasztalatairól, vagyis a gyógyszer hatásáról a későbbiekben még bővebben beszámol.
Egy évszázad múlva, 1866-ban a Politikai Ujdonságok című újságban olvassuk, hogy „a kolera járvány nálunk is, noha csak szórványosan, de elég fenyegető alakban mutatkozik. Tankháza, Hodos, D.-Szerdahely , Csütörtök, Jányok, Lőgér-Patany stb. nem egy koleraesetet bírna felmutatni; a megyeileg megparancsolt utasítások azonban sikeresen alkalmaztatván s eddigelé az orvosi segély is elégséges lévén, a hol mindezek kellő időben alkalmaztattak, ott több halálozás eltávolíttatott.
A nép, úgy látszik, megadó, s miután már oly sokat kiállott, a végsőtől sem igen retten vissza, csak a halál ez alacsony nemétől borzad vissza. Szeptemberünk többnyire esős és hűvös lévén, tán a baj fejlődésének is gátot vetend.”
Azt is tudjuk, hogy nem csak az orvosok, de a nép is (sok esetben a hasznos megfigyelések által) gyógyította magát.
Nagy Attila helytörténész
