Csallóközi történetek rorozat
Csallóköz lidércei 2. rész
Ipolyi leírása szerint a mondabeli alak ilyenkor a kiszemeltje nyomába ered, s az minnél jobban fut, annál jobban lohol utána, sőt ha szekérrel mennek, „körülszállongják” a szekeret, „néha az ökrök szarvára vagy hátára ülnek, sőt a szekérre fel mennek, s az ember fején, vállán, vagy hátán állapodnak meg”.
Náray György is, aki 1674–79 között volt Csallóközcsütörtök plébánosa, igen szemléletes leírást hagyott ránk krónikájában (Liber Cronicae Csötörtökiensis).
„Szintén az előző, 1678. évben aratás után, a Boldogságos Szűz mennybevételének ünnepe körül esett itt meg, hogy este afféle tüzet láttak, melyet a régiek lidércfénynek és ide-oda bolygó tűznek neveztek, nálunk a harmadik-negyedik mérföldkő környékén figyelték meg az említett tüzet már évek óta avagy körülbelül éjszaka felbukkanva bolyongani különböző helyeken; olykor pedig egyazon alkalommal két-három helyen, eltérő mozgással figyelték meg egyetlen mezőn, és különböző alkalmak során sokakat, akik valami ügyben éjszaka is foglalatoskodtak, közelről követve szinte halálra rémített; egyesek pedig többé egyáltalán nem épültek fel ebből a rettenetből, (…) ami miatt a köznyelv már általánosan, mindenki körében »homo ignitus«-ként, azaz tüzes emberként emlegette a dolgot.
1677 adventjén a csákányiak az említett, közönségesen csak tüzes emberként emlegetett gyakori megjelenései miatt már nem is mertek rorátéra idejárni.
Ez a tűz tehát az említett évben és időben jelent meg és kiváltképp nagyságos Forgách László özvegyének házanépe látta este a mezőn Somorja felé; egy másik este maga a nagyságos úrnő látta, és a tornácról figyelve hivatott engem, a plébánost; s míg házanépe több tagjával együtt igen hosszan figyeltük az említett tüzet, én főleg azon tűnődtem, vajon természetes tűz vagy csodajel-e.”
A képen: Csallóközi összeírás latin szövegrészlete
Nagy Attila helytörténész
