Szavazzon a gútai tájház felújítására!

Kategória: 

Támogassuk együtt a Csallóköz történelmi és természeti kincseit, őrizzük meg az utókor számára! Szavazatukkal és adományozásukkal is segíthetnek!

A gútai tájház a csallóközi kutúra egyik fontos felképe. A 19. és a 20. század fordulóján épült, s a rendszerváltást követően a gútai Magyar Asszonyok Ligája kapta otthonául.

„A tájházban évről évre számos gyermekrendezvényt, történelmi megemlékezést, nyári alkotótábort, tájházi estet szervezünk, mindent, ami a magyarságunk megmaradásának célját szolgálja” – hangsúlyozta Tóth Melánia, a gútai Magyar Asszonyok Ligájának egyik alapító tagja.

A Közösen Kukkóniáért projekt keretén belül felújításra kerülne a tájház gazdasági épülete, ahol a Liga tervei szerint múzeum, táncház és alkotótábor létesülne.

"Különböző alapítványi és önkormányzati támogatásokból sikerült a ház első részét szépen felújítani. Amennyiben a Liga nyeri meg ezt a pályázatot, szeretnénk rendbe hozni az épület hátsó részét, azaz a gazdasági épületeket – tette hozzá Tóth Melánia. – A Magyar Asszonyok Ligájának rengeteg szép terve van még ezzel a házzal, ezért kérjük önöket, szavazzanak a mi projektünkre, támogassák a gútai tájházat."

Segítse szavazatával vagy adományával a gútai tájház felújítását!

 

gutai_tajhaz.jpg

Cookies