Segítség, mindjárt karácsony!

Kategória: 

A hétvégén advent első vasárnapját ünnepeljük, kezdődik a várakozás időszaka, amely megelőzi az év legmeghittebb pillanatait. De valljuk be, az év vége és a karácsony közeledte nem mindenkinek a legnyugodtabb időszak. Hogyan csempésszünk bele mégis egy kis harmóniát?

Az év vége felé nem könnyű lazítani – egyszerre zuhanhat a nyakunkba a készülődés, ennek a rendhagyó évnek a lezárása. December jellemzően stresszes hónap, most még a koronavírus-járvány is rátesz egy lapáttal. Ezért is különösen fontos, hogy több figyelmet fordítsunk környezetünkre, családunkra és saját magunkra.

Lassíts!

Nemcsak a kereszteződésekben, vagy a csúszós gyalogátkelőn, hanem elsősorban fejben. Próbáljunk teret adni a gondolatoknak, amelyek majd ötletté érhetnek bennünk. Erre azonban idő is kell, amiből most talán még kevesebb van, mint az év többi részében.

Lopott idő

Épp ezért érdemes új szokásokat beépíteni a mindennapokba, amelyek alkalmazása nem okoz bonyodalmat, mégis segít rendezni a gondolatainkat. Reggel ne a wi-fi bekapcsolásával indítsuk a napot, helyette tárjuk ki az ablakot, és szívjunk mélyeket a friss, csípős téli levegőből. Tiszta fejjel könnyebben vehetjük majd az akadályokat. Ha napközben kevés esély van arra, hogy elszabaduljunk az íróasztaltól, próbáljunk meg legalább munkába menet időt csenni egy kis sétára – szálljunk le egy korábbi megállóban, vagy parkoljuk messzebb az autót.

Tervezz ünnepet

Mind közül talán ez tűnhet a legkevésbé kivitelezhető feladatnak, hiszen nem tudni, milyen rendelkezések lesznek érvényben karácsonykor, de ne hagyjuk, hogy a koronavírus határozza meg az ünnepet. Tervezzük meg a dekorációt, keressünk hozzá természetes alapanyagokat, írjuk össze az ünnepi menüt, válogassunk zenéket. Ez is segít hangolódni, a kalandozás pedig stresszoldó is lehet.

Rajtunk múlik

Az ünnep az együttlétről, a kapcsolatokról, a harmóniáról szól – ezt a készülődés közben se tévesszük szem elől. Hiszen nem a tökéletesen puha mézeskalács, a szimmetrikus fenyő vagy a tiszta ablakok teszik varázslatossá a karácsonyt, hanem mi magunk.

_d4a6536.jpg

Cookies