Őrületes futam az idei Tour de Kukkonia versenyen

Kategória: 

470 kerékpáros rajtolt el a MOL Arénától vasárnap reggel, hogy végigtekerjen a Csallóközön.

A kerékpárosok három kategóriában nevezhettek a versenyre. A Tour de Kukkonia keretében a profi biciklisek bejárhatták a fél Csallóközt, 80 kilométeres távot kellett teljesíteniük. A Tour de Kukkonia Easy a hobbikerékpárosoknak szólt, 36 kilométert tekertek le Dunaszerdahelytől Bősig, és vissza. A Kukkonia Family családi bringatúrán 6 kilométeres távot tettek meg a résztvevők. „Élvezet végig tekerni ezen a tájon. Az időjárás is tökéletes volt” – mondta András, aki Nagyfödémesről érkezett. Nemcsak a táj, hanem az útvonalak és a távok is elnyerték a versenyzők tetszését, de a családok is kellemesen szórakoztak. „Először vagyunk itt gyerkőceinkkel, és nagyon tetszett a rendezvény, legnagyobb élmény a közös kivonulás volt, itt 470 biciklis tekert együtt a MOL Arénától a Pozsonyi útra, itt volt a repülőrajt” – mondta az egyik dunaszerdahelyi anyuka. A gyerekeknek a Hegeshow Guinness Recorder biciklis akrobata showja tetszett a legjobban. A kicsik különböző versenyszámokban mérhették össze tudásukat, a legügyesebbek jutalmat is kaptak a Kellys jóvoltából.

Értékes tomboladíjak találtak gazdára a versenyzők közt, többek közt egy Garmin GPS az Andrea Shop felajánlásából, Világi Winery borcsomagok, DAC ajándéktárgyak, belépőjegyek a dunaszerdahelyi Thermalparkba, utalványok egy felejthetetlen csónaktúrára kerékpárosok számára a Vodné túry jóvoltából, valamint egy vadonatúj KIA Sportage egy teljes hétvégére, teli tankkal a Mercedes-Kia Motor-Car autószalon felajánlásából.

A versenyzők közül a leggyorsabb dunaszerdahelyi férfi és nő egy B osztályú Mercedest vihetett haza egy hétvégére teli tankkal a Mercedes-Kia Motor-Car autószalon felajánlásából. A Kukkonia Easy abszolút férfi győztesének díja egy Kia Ceed teli tankkal egy hétvégére szintén a Mercedes-Kia Motor-Car autószalon felajánlásából.

A 80 km szakasz abszolút győztese, illetve a leggyorsabb dunaszerdahelyi Maursky Peter lett, aki 1:53:03 idő alatt ért célba. Csicsó Dóra pedig 2:08:01-cel lett a leggyorsabb női versenyző, egyúttal ő volt a leggyorsabb a Dunaszerdahelyi járásban a 80 km-es távon. A férfiak 60 év feletti kategóriájában a 72 éves Palkovič Rastislav lett a második.  „Mindenkinek ajánlom a sportolást, a biciklizést, ebben a korban is aktív vagyok, simán legyőzöm a 60 éves korosztályt!  – vélekedett Polakovič. A verseny legidősebb versenyzője 82 éves volt, a legfiatalabb pedig 9 hónapos.  „Köszönjük a támogatást a szponzoroknak, és a több mint hatvan önkéntesnek, valamint a rendőrségnek a segítséget” – mondta Molnár Anna a rendezvény egyik szervezője.

„Örülünk, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés a Kukkonia Tour iránt, hiszen a rendezvény célja a közösségépítés, valamint az, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az egészséges életmódra és a sport fontos­ságára – tette hozzá Dóka Tímea, a rendezvény szervezője. – Jövőre találkozzunk ugyanitt!”

 

A verseny eredményei:

Tour de Kukkonia 80 km

Masters A 19-29 év

1. Nôta Štefan

2. Malatinec Róbert

3. Burian Matej

 

Masters B 29-39 év

1. Maursky Peter

2. Strešnák Ján

3. Valíček Tomáš

 

Masters C 40-49 év

1. Vrchovský Karol

2. Jesný Branislav

3. Havrilla Gabi

 

Masters D 50-59 év

1. Ďuriač Peter

2. Fekete Tibor

3. Héregi Péter

 

Masters E 60 év feletti férfiak

1. Havrila Pavol

2. Palkovič Rastislav

3. Hollý Ján

 

Nők

1. Csicsó Dóra

2. Csehova Laura

3. Lukovicsová Veronika

 

Abszolút győztes: Peter Maursky

Leggyorsabb dunaszerdahelyi férfi: Peter Maursky

Leggyorsabb dunaszerdahelyi nő: Csicsó Dóra

A leggyorsabb részidő 60 km-en: Maursky Peter

 

Tour de Kukkonia Easy 36 km

Juniorok 18 éves korig

1. Miklós Adam

2. Juhász Attila

3. Fekete Sebestyén

 

Férfiak 19-39 év

1. Špindor Juraj

2. Karácsony Tamás

3. Sárosfai Ádám

 

Férfiak 40-59 év

1. Graszl Ján

2. Iván Tibor

3. Ancsin Robert

 

Férfiak 60 év felett

1. Hruška Štefan

2. Csintalan Miklós

3. Benedikovič Ladislav

 

Junior lányok 18 éves korig

1. Basárová Katarína

2. Molnárová Anna Laura

3. Horváth Dóra

 

Nők 19-39 év

1. Olajcová Patrícia

2. Nagy Réka

3. Jurcova Silvia

 

Nők 40-59 év

1. Bajnoková Tünde

2. Košťová Alena

3. Tehelova Zuzana

 

Nők 60 év fölött

1. Péková Júlia

2.Varjú Erzsébet

3. Horváthová Marta

 

Abszolút győztes: Juraj Špindor

Leggyorsabb férfi részidő: Nagy Andrej

Leggyorsabb női részidő: Patrícia Olajcová

Cookies