Nem kellett hozzá egy évszázad sem, és gyökeresen megváltozott a világ. Elég, ha a egy pillantást vetünk a szemétkukánk tartalmára. Dédszüleink és nagyszüleink szinte kizárólag organikus szemetet termeltek, hetente csak egyszer mentek boltba, otthon termelték a zöldséget, nem járt a kukásautó, nem hevert az út szélén a csokipapír, az üres dobozos sör, se a nejlonszatyor. Ma már ellenben a banánt is zacskózzák...
Az a műanyag doboz, amelyben az étteremből a vendég a vacsorát hazaviszi, körülbelül 30 percig szolgál. A szívószálat átlag 10 percig tologatjuk, az elviteles söröspohár és kávéspohár szintén csak pár percig van a kezünkben – utána az óceánban vagy a föld mélyén végzi, és örökre ott is marad. A csomagolásokból vagy az italos palackokból több millió tonna műanyaghulladék keletkezik. Ezért egyre több az olyan étterem, bisztró, kávézó és pékség, amelyik környezetbarát megoldásként lebomló műanyagra vagy még ritkábban üvegre cseréli le a poharait vagy palackjait. A kezdeményezés dicsérendő, bár nem biztos, hogy ezzel kipipálhatjuk azt, hogy tettünk valamit a környezetünkért. Az üveg lebomlási ideje például 1-2 millió év, ha nem hasznosul újra. (Mert ha a kommunális hulladékba kerül, bizony ennyi ideig terheli a környezetet.)
Itt a nagy helyettesítő! Hurrá! A kukoricakeményítőből készült szatyrot nyolc hét alatt lebomló zacskónak titulálják. Sokat olvashatunk arról, hogy az egyszer használatos műanyag poharat vagy szívószálat kiválthatja a magas keményítőtartalmú gabonafélékből (kukorica, rizs, búza) készült PLA. A PLA persze sokkal drágább, ám valóban komposztálható. Igen ám, de csak ipari komposztálóban! Ilyen pedig nálunk közel-távol nincs, esetleg Németországban. A PLA ezért nem jelent zöld megoldást a műanyagszennyezésre.
A másik becsapós dolog a lebomló polietilén szatyor, amelyik nem bomlik le! Az áruházláncok ma nagy csinnadrattával hirdetik, hogy ők biológiailag lebomló nejlonzacskókat és szatyrokat használnak. Az igazság az, hogy ezek a zacskók még károsabbak, mint a régi nejlonszatyrok. Ma már ott tartunk, hogy az újrahasznosító ipar is tiltakozik a „lebomló” nejlonszatyrok ellen, mert szennyezik a műanyagot.
"A műanyagszennyezés fő problémája, hogy sok olyan terméket használunk, amelyik seperc alatt válik kezelhetetlen hulladékká."
A lebomló műanyag és a kukoricából készült szatyor, sajnos, nem az, aminek hangzik. A komposztálható bioműanyagok házi komposztálása nem megoldás a kezelésükre, így egyelőre még a hulladéklerakókban kötnek ki. Gyártásuknak igazán úgy lenne értelme, ha külön begyűjtve és szállítva egy központi ipari komposztálóba kerülnének.
A műanyag nem mű! A műanyagokat a kőolaj-finomítás melléktermékeként gyártják. A közhiedelemmel ellentétben ezek szerves molekulák. Annak ellenére azonban, hogy organikusak, a baktériumok mégsem bontják le őket. Biológiai bomlás helyett a műanyagok csak szétesnek kisebb rostokra. Az egész folyamat akár több száz évet is igénybe vehet. Ezekkel a mikroműanyagokkal van tele az óceáni bálnák és halak hasa – és bizonyára a mi szervezetünkbe is jut belőlük.
Mit tehetünk? A legideálisabb az lenne, ha leszoknánk az egyszer használatos zacskókról. Saját tárolókkal, vászonszatyrokkal elég jól megoldható lenne a bevásárlás, s már ezzel is jócskán csökkenne a műanyag szemét.
Tudtad, hogy...?
Nem csupán a lebomló zacskó nem bomlik le a hulladéklerakókban, a szerves hulladék sem. A kutatók Amerikában 40 éves hot dogra és fejes salátákra leltek a szeméttelepeken, melyek oxigén híján nem bomlottak le. Az emberi szervezetben megtalálható műanyagok zöme pedig a műszálas kárpitokból és textíliákból származik.
Új Nő, 2019/április
Kép forrása: Gizmodo Australia