Nádvágás a bugyogóban

A lassú folyású vizek partjai mentén, a lápos, mocsaras területeken télvíz idején sem voltak tétlenek a férfiak. A nádvágás kemény fizikai munkát jelentett, mely próbára tett testet, lelket egyaránt. Mára a nád kiment ugyan a divatból, hagyománya azért fennmaradt a csallóközi emlékezetben.

A nádvágás nagy odafigyelést igényel: az éles szerszám könnyen balesetet okozhat. Nem ritka, hogy felsérti az ember ruháját, beleáll a gumicsizmájába, sőt meg is sebzi a használóját. Volt, hogy mire a munkás kijött a nádból, csömcsögött a vér a csizmájában. Erre a munkára mondták régen, hogy megette a nadrágot: annyi lyuk került rá munka közben, hogy teljesen tönkrement.

A férfiember bal kézzel nyalábolta a nádat, jobbal pedig lesújtott a növény tövére. Ezután kirázta belőle a gazt, hogy szép tiszta legyen. A megtisztított nád egy részét a vakolat alá használták jó hőszigetelő tulajdonsága miatt. A sűrűbb nádszövetet dekorációs célokra lehetett használni, de kerítésnek is megtette. Nádtetőket is készítettek belőle, ehhez legalább háromszáz, ha nem négyszáz kévére volt szükség. Az ügyesebb nádvágók akár napi húsz kévét is begyűjtöttek. A nádvágásnak is megvannak ám a maga szabályai: a nád aljától számítva 15 cm-es magasságban a kéve átmérőjének 101 cm-nek kellett lennie. Ez akkora volt, amekkorát egy férfi át tud ölelni. Ha nem volt drót vagy madzag, akkor a barka ágával kötötték át a kévét, mivel az elég rugalmas és hajlítható volt ehhez.

Cookies