Kukkónia halvilágáról

Jelenleg kb. 61 faj él Kukkónia vizeiben, és ez összefügg a vízminőség javulásával is. A tokfélék családját egyetlen faj, a kecsege képviseli. A pisztrángfélék családjából előfordul a dunai galóca, a sebes pisztráng, a szivárványos pisztráng s egy további, Amerikából betelepített pisztrángfaj. A pataki pisztráng márnanemzetséget két faj is képviseli. A csukafélék közül a csuka, a pócfélék közül a lápi póc található meg a vidék vizeiben. Előfordul az angolna is. Legnépesebb a pontyélék családja, melyet 32 faj képvisel. Ide tartozik a ponty (és dunai alakjai), a fehér amur, a szélhajtó küsz, a ragadozó őn, a pirosszemű kele, a felpillantó küllő, a fenékjáró küllő, a tiszai küllő és a rutén felpillantó küllő, a fejes domolykó, a nyúldomolykó, az ónos jász, a kárász, az ezüstkárász, a compó, a szivárványos ökle, a márna, az évakeszeg, a sujtásos küsz, a kurta baing, a karikakeszeg, a lapos keszeg, a bagolykeszeg, a dévérkeszeg, a leánykoncér, a veresszárnyú koncér, a paduc, a garda, a fehér busa és a pettyes busa. A csíkfélék közül gyakori a réti csík, a vágó csík és a kövi csík. Jelen van a harcsa és a törpeharcsa is. Az édesvízi tőkehalfélék egyedüli képviselője a menyhal. A pikóféléket a tüskés pikó képviseli. Nem hiányoznak a díszsügérek családjába tartozó fajok sem: a naphal és a pisztrángsügér. Jelentősek a sügérfélék családjába tartozó fajok, a fogas süllő, a kősüllő, a csapósügér, a magyar és a kis bucó, a vágó és a selymes durbincs. A gébféléket a tarka géb, a kölönteféléket a botos kölönte képviseli.

 

Kukkónia legismertebb őshonos halfajai

(ugyanakkor a legjelentősebb európai elterjedésűek is)

A ponty (Cyprinus carpio)

A vidék halállományának jellegzetes képviselője. Eredeti dunai válfajának alacsony, hengeres teste van. Főleg az Öreg-Dunában, de az ágvizekben is előfordul. Egész évben védett. A kavicsgödrökben és a meliorációs csatornákban a ponty nemesített, halastavi alakjai élnek. Az ágvizekből jelenleg kifogott példányok között 20 kg-os, sőt nagyobb súlyú is akadt.

A csuka (Esox lucius)

Kukkónia legismertebb ragadozó hala. Állóvizekben is előfordul. Régebben különösen a Kis-Dunából fogtak ki rendkívüli nagyságú példányokat. Az ágvizekből kifogott rekordméretű példányok súlya jelenleg is meghaladhatja a 10 kg-ot.

A fogas süllő (Stizostedion lucioperca)

A sügérfélék családjába tartozó legjelentősebb faj. Kedvelt sporthal, a Dunából és ágvízrendszeréből gyakran kerültek horogra 5-8 kg-os, néha még nagyobb példányok is.

A kősüllő (Stizostedion volgense)

A Fekete- és Kaszpi-tengerbe ömlő folyók lakója. Nálunk főleg a Dunában, ritkán a Vág és Morva folyó alsó szakaszain fordul elő. Kisebb, mint a fogas süllő, amelytől abban is különbözik, hogy testének oldalán 5-7 sötét sáv látható, súlya is csak legfeljebb 1-2 kg.

A leső harcsa (Silurus glanis)

A nagyobb kiterjedésű, mélyebb vizek lakója. Megnőhet 2 m hosszúra és 40-50 kg súlyúra is. A 18. században Kukkónia vizeiből több mint 200 kg-os példányokat is kifogtak.

A balin (Aspius aspius)

A Dunában őshonos, de európai elterjedésű hal, a pontyfélék családjából az egyetlen ragadozó. Az Öreg-Dunán kívül jó életfeltételeket talál a vajkai és bodaki Duna-ágakban. A sporthorgászok kedvelt hala, leggyakrabban 2-3 kg-os példányok akadnak horogra.

A Leuciscus nemzetség

A fejes domolykó (Leuciscus cephalus) és az ónos jász (Idus melanotus) gyakori Kukkónia folyó- és állóvizeiben. A legnagyobb példányok súlya 3-4 kg, de kifogtak már 80 cm-es testhosszúságú fejes domolykót is. A nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) faj ritkább, és legfeljebb a 35 cm-es testhosszúságot éri el.

A kárász (Carassius carassius)

A növényzettel benőtt állóvizeket kedvelő fajok jellegzetes képviselője. Mivel oxigénigénye kisebb, előfordul sekély, eliszaposodott, kisebb tavakban is. Gyakori a Kis-Dunában, a Doborgaz és Bős közötti ágvizekben, akárcsak a medvei és a kulcsodi régi Duna-ágakban.

A compó (Tinca tinca)

Közönséges alföldi halfaj, amely Kukkóniában a lassú folyású meliorációs csatornákban, régebbi kavicsbányákban, iszapos fenekű tavakban és a Duna-ágakban él.

A márna (Barbus barbus)

Régebben főként az Öreg-Duna jellegzetes halfaja volt. Kedvelte a gyors folyású vizeket. Jelenleg az ágvizekben növekszik az egyedszáma, különösen ott, ahol a duzzasztóművek épültek, de legújabban a Kis-Dunában is fogtak márnát Eperjesnél és Dunatőkésnél.

Keszegfélék (Abramis)

Kukkónia vizeiben négy fajuk él. Leggyakoribb az ezüstös balin vagy karikakeszeg (Abramis bjoerkna), amelynek bármilyen víztípus megfelel. Súlya legfeljebb 1 kg. Valamivel kisebb a bagolykeszeg (Abramis sapa). Leginkább a régi Duna-mederben fordul elő. A lapos keszeg (Abramis ballerus) kisebb rajokban él, és legfeljebb 1-1,5 kg-os súlyt ér el. A dévérkeszeg (Abramis brama) ebből a csoportból a legnagyobb. Régebben a Kis-Dunában és Duna-ágakban 4-5 kg-os példányokat is fogtak, sőt Bősnél 6 kg-nál nagyobb súlyú zsákmány is akadt. A keszeget elterjedtségének és nagy egyedszámának köszönhetően a sporthorgászat szempontjából ígéretes halfajnak tekintjük.

A garda (Pelecus cultratus)

Ez a ritka pontyféle egykor a Fekete-tengerből (a Duna-torkolat brakvizeiből) egészen Pozsonyig felúszott. Akárcsak a viza és a nagy tokfélék esetében, a Vaskapunál megépített gát a garda idényjellegű vándorlását is lehetetlenné tette. A középső Duna-szakaszon ma már csak állandósult populációk élnek. A legnagyobbak testsúlya sem haladja meg a 2 kg-ot. A garda védett, fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánított halfaj. Legutoljára a régi Duna-mederben és a bősi vízi erőmű alatt, az elvezető csatornában figyelték meg.

A menyhal (Lota lota)

A tőkehalfélék egyedüli édesvízi képviselője. A sebesebb lefolyású és mélyebb dunai vizeket kedveli, különösen a partok és a szabályozóművek közelében. Rejtőzködő életmódot folytat az ágvizekben, főleg azokon a helyeken, ahol kőgátak és alámosott partok vannak. Akár 30 millió ikrát is lerak. Legsikeresebben a téli hónapokban (december–január) halászható, főként a bősi vízi erőmű elvezető csatornáiban, a turbinákból kifolyó sebes és mély vizekben. A zsákmányolt példányok súlya többnyire 1-2 kg.

A dunai ingola (Eudontomyzon mariae)

A szlovákiai Duna-szakaszon, az Ipoly és Morva folyó torkolata között őshonos fajként említik. Előfordulásáról legújabban nincs adat. A hatvanas évek végén Pozsonypüspökinél fogtak ki egy példányt. Védett és fokozottan veszélyeztetett fajként tartják nyilván. A leírt példányok kb. 20 cm hosszúak voltak.

A kecsege (Acipenser ruthenus)

A többi tokfélétől eltérően a dunai vizek állandó lakója. A halászat szempontjából fontos faj, az Öreg-Dunából és az ágvizekből (Bodak, Vajka környékén), valamint a vízi erőmű elvezető csatornájából most már nagyobb számban kerül elő zsákmányként. A Bodak és Vajka közötti ágvizekből legújabban kifogott példányok 2-3 kg súlyúak voltak.

 

Kukkónia őshonos halfajai

(egyedül a Duna vízrendszerében élő endemikus fajok)

A dunai galóca (Hucho hucho)

A Dunában és mellékfolyóiban őshonos halfaj. A Pozsony alatti Duna-szakaszban és a vízi erőmű objektumainak térségében bukkanhatnak rá a halászok. Súlya elérheti az 50 kg-ot is.

A lápi póc (Umbra krameri)

Ennek a védett, súlyosan veszélyeztetett, ma már nagyon ritka halfajnak az utolsó menedékhelye a Lion-tó környéke. A csukával rokon, néhány centiméteres kis halnak kb. 500 példánya él a vízinövényekkel sűrűn benőtt, sekély vizű csatornákban. Élettere már nem összefüggő, és fokozatosan elszigetelődő populációkra szakadozik. Testhossza 10-12 cm.

A felpillantó küllő (Gobio uranoscopus)

Leginkább a régi Duna-mederben és a gyorsabb folyású ágvizekben található. Legújabban Csölösztőnél akadtak rá. Védett és fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánított halfaj.

A leánykoncér (Rutilus pigus virgo)

A felső és középső Duna-szakasz hala. Súlya eléri az 1-2 kg-ot, testhossza a 40 cm-t.

Széles durbincs (Gymnocephalus baloni)

A régi Duna-mederben él, de előfordul az ágvízrendszer egyes helyein is. A védett fajok közé tartozik.

 

Kukkónia nem őshonos (betelepített) halfajai

Az európai angolna (Anguilla anguilla)

Ez a hal az Atlanti-óceánban, a Sargasso-tenger térségében kel ki, innen a lárvákat a Golf-áramlat sodorja az európai partokhoz. A folyótorkolatokban az áramlással szemben felúsznak a folyókba, s ott akár 20 évig is élhetnek. A folyókon megépült vízi erőművek azonban jelentősen korlátozzák vándorlásukat. Az európai folyókban évente mesterségesen telepítenek lárvákat, így kerülnek a Dunába is. A kifogott nagyobb angolnák 2 kg súlyúak, testhosszuk 100-150 cm.

A szivárványos pisztráng (Salmo irideus)

Észak-amerikai eredetű hal. Első példányait 1881-ben hozták be Kaliforniából Európába. Előfordul a régi Duna-mederben, legújabban pedig a vízi erőmű hajózócsatornájában akadtak rá. Kifogtak 2 kg-os, sőt ennél nagyobb súlyú példányokat is.

A pataki saibling (Salvelinus fontinalis)

A 19. században Észak-Amerikából hozták be Németországba, ahonnan fokozatosan eljutott más európai vizekbe is. Egyes alpesi tavakban és patakokban sikerült honosítani. A Dunában ritka, előfordulását feltételezik a vízi erőmű hajózócsatornájában.

A vándormaréna (Coregonus lavaretus lavaretus)

Észak-európai eredetű, Vajkánál és Bősnél található a Dunában.

A Peled-maréna (Coregonus peled)

A Volga vízrendszerében és az északi tavakban honos. A Cseh–Morva-dombság halastavaiba telepítették be, majd a folyóvizekben is elterjedt. Kukkóniában a Duna-ágakban találhatunk belőle.

A fehér amur (Ctenopharyngodon idella)

Kínából, az Amur folyó alsó szakaszáról származik, onnan hozták be Európába. A növényevő halfajok közé tartozik, főleg a halgazdaságokban tenyésztik. Megtalálhatóak a szabad vizekben, bányatavakban is. Jó életfeltételeket teremtenek számára a Duna-ágak, a régi Duna-meder, ahonnan 10 kg-osnál nagyobb példányokat is kifogtak.

A fehér busa (Hypophthalmichtys molitrix)

Délkelet-Ázsia és Kína folyóiban honos. Nálunk hasonló élőhelyeket keres fel, mint az amur. Növényevő, 5-8, de akár 10 kg-os példányokra is bukkanhatnak a halászok. Feltételezik, hogy a Dunában akár még ennél nagyobbak is előfordulhatnak.

A pettyes busa (Aristichthys nobilis)

Dél-Kína meleg vizű mély folyóiban és tavaiban őshonos. Sikeresen meghonosították Magyarországon és másutt is. A Dunába a halgazdaságokból vándorolt be. Szintén növényevő.

Az ezüstkárász (Carassius auratus)

Kelet-Ázsiából és Szibériából származik. Leginkább a Duna ágvizeiben él, de kavicsbányákban és Kukkónia más vizeiben is előfordul. Nagyobb, mint a közönséges kárász, általában eléri az

1 kg-ot, esetenként a valamivel nagyobb súlyt is.

A tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus)

Ez a halfaj, melynek hazája az Északi-tenger és az oda torkolló folyók, kitűnően elviseli mind a sós, mind az édesvizeket. A páncélozott és tüskés halacska a Dunában nem őshonos – azoknak a pikóknak az utódairól van szó, amelyeket annak idején az aktivisták Bécsnél a folyóba telepítettek. Az elmúlt évtizedek során eléggé elszaporodott az itteni vizekben. Érdekes ennek a kishalnak a viselkedése a szaporodási időszakban: vízinövényekből fészket épít, védelmezi az ikrákat és a halivadékokat. A kifejlett hal testhossza 10-12 cm körüli.

A naphal (Lepomis gibbosus)

Észak-Amerikából származik, szintén az aktivisták hozták be Európába. A dunai ágvizekben és a csatornákban elég gyakori, de jelentős egyedszámú populációja van a Csicsó melletti Lion-tóban. Legfeljebb 15 cm hosszúságúra nő meg, de kifogtak már 20 cm-es példányokat is. Nemcsak tarka színeivel, hanem életmódjánál fogva is figyelemfelkeltő. A naphalpár a kavicsos vagy homokos mederbe fészekgödröt váj, ebbe kerülnek az ikrák, amelyeket gondosan, sőt agresszív módon őriz.

A pisztrángsügér (Micropterus salmoides)

A pisztrángsügér, más néven fekete sügér a kanadai Nagy-tavakban őshonos. Európában már a múlt század 80-as éveitől kezdve tenyésztik halastavakban és egyes alpesi tavakban. Megüti a 2,5 kg-os súlyt és a 45 cm-es testhosszúságot. Vidékünkön ritkábban fordul elő, a Duna más szakaszain fogtak ki néhány példányt.

A kínai razbóra (Pseudorasbora parva)

Az amurral és a busával együtt az ázsiai vizekből került a Duna vízrendszerébe.

A törpeharcsa (Ameiurus nebulosus)

Kanadából és az USA-ból származik. Európába a 19. század végén hozták be. A 20. század harmincas évektől kezdve már közönséges fajnak számít a Duna vízrendszerében. Kukkónia ágvizeinek és egyes kavicsgödröknek a lakója, de a Lion-tóban is megtalálható.

A tarka géb (Proterorhinus semilunaris)

A Fekete-tengerbe ömlő folyók édes- és brakvizeiben őshonos. Nálunk csak a Duna vízrendszerében fordul elő, főleg zsilipek közelében, ahol nagy sebességgel áramlik víz. Kövek alatt lapulva rejtett életmódot folytat.

A békafejű géb (Neogobius kessleri)

E figyelemre méltó hal testhossza mindössze 10 cm. Alkonyatkor, főleg éjjel a legerősebb vízáramlásokat keresi fel. Összenőtt hasúszóival, melyek tapadókorongként működnek, a mederhez rögzíti magát, és így les a zsákmányára.

 

Forrás: Az Aranykert közepén. A Dunaszerdahelyi járás. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2012

Cookies