Green Kukkonia – a Föld napja

Április 22-én immár ötvenedik alkalommal ünnepeljük a Föld napját, a világ egyik legfontosabb környezetvédelmi eseményét. Idén talán kissé rendhagyó módon, hiszen a jelenlegi helyzet miatt világszerte elmaradnak a környezetvédelmi rendezvények. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyénileg ne tehetnénk valamit azért, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen.

A Föld napjának jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” A Green Kukkonia kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki tehet valamit a környezetéért – akár szemétszedéssel, minimalizálással, szeparálással vagy faültetéssel is.

A tavalyi évben ökokonferenciára invitáltuk a csallóközi polgármestereket és vállalkozókat, illetve a dunaszerdahelyi iskolák diákjait. Ősszel megtisztítottuk a Csallóközt: csaknem 30 tonna hulladékot szedtünk össze, ezt követően pedig mintegy 500 fát ültettünk ki a Csallóköz 21 településén, mindezt több ezer önkéntes segítségével.

Ezúttal egy videóval készültünk, amelyben Pomichal Krisztián biológus hasznos ötletekkel szolgál, hogyan ünnepelhetjük meg a Föld napját.

1. Menjünk ki a természetbe!

A mostani körülmények között lehet, hogy ez akadályba ütközik, de ha tehetjük és szép az idő, akkor sétáljunk el a közeli parkba vagy az erdőbe. Jó kint lenni a levegőn! Nézzük meg az állatokat és a növényeket. Ha pedig szemetet látunk, ne hagyjuk ott, hanem irány a legközelebbi kuka.

2. Le a reklámszatyrokkal!

Bevásárláshoz vigyünk magunkkal otthonról táskát. Ez egyrészt a pénztárcánkat is kíméli, hiszen nem kell újra és újra megvennünk, másrészt a környezetnek is hasznos, ha nem nyúlunk a műanyag reklámszatyrok után. Ha pedig van otthon egy lebomló anyagból készült öko-táskánk, használjuk bátran.

3. Hulladékgazdálkodás okosan

Ha máskor nem, legalább a Föld napján szelektáljunk és hasznosítsuk újra azt a hulladékot, amit lehet. Komposztáljunk! A háztartási bio hulladék komposztálható, kiváló humusz a növényeknek.

4. Műanyag palack helyett üveg

A műanyag a környezet egyik legnagyobb ellensége, ezért a legjobb, ha minél kevesebbet használunk belőle. Megoldás, ha több alkalommal is felhasználjuk, újratöltjük a kiürült műanyagpalackot. A legjobb azonban, ha elfelejtjük őket, nem vásárolunk többet, és kulacsot vagy üvegpalackot használunk.

5. Ültessünk fát!

A fák, az erdők a Föld tüdejét képezik. Amellett, hogy az élethez szükséges oxigént termelik, tisztítják is a levegőt. Ezért is szól a mondás: „Aki fát ültet, életet ad, aki életet ad, jövőt teremt.” Ragadjunk ásót, és teremtsünk élhetőbb jövőt gyermekeink számára!

6. Vásároljunk helyi termelőktől!

A helyi termékek megvásárlásával támogatjuk a termelőket, ugyanakkor a környezetet is kíméljük, hiszen nem kell többezer kilométerről, kamionokkal behozni az élelmiszert.

Ha csak egyet is megfogadunk a fent említett tanácsok közül, a világ máris jobb hellyé válik.

Cookies