Nagy folyami szigetünket, főként a folyóvizek mellett fekvő területeket a Nagy- és a Kis-Duna még ma is rendszeresen elönti. Ehhez az évi rendszerességgel ismétlődő árhoz azonban jól alkalmazkodott a növényvilág, elsősorban a jellegzetes ártéri fák, a fehér fűz, a törékeny fűz, a mézgás éger, valamint a fehér, fekete és szürke nyár. Elsősorban a Nagy-Dunát és ágvizeit, valamint a Kis-Dunát szegélyezik ezek a fűz- és nyárerdők. A cserjék szintjén a vénicszil, a bodza, a veresgyűrű som fordul elő leggyakrabban. A gyepszinten az aljnövényzet az évszakoktól és a nedvességtől függően változik. A leggyakoribb a zöld pántlikafű, a nagy csalán, a szeder- és perjefélék, de felfedezhető a mocsári galaj, a ragadós galaj, a mocsári gólyahír, a fekete nadálytő, a menta, a nyári tőzike és a különböző árvacsalánfélék.
A Kis-Duna partján gyakran találkozunk mocsári nefelejccsel és őszi kikericcsel. Az ártéri erdőkben a tavasz első hírnöke a hóvirág, később az ibolyák változatos fajai jelentik a tavaszt. Közvetlenül a vízparton gazdagon burjánzanak a különféle kúszónövények, főként az erdei iszalag és a komló, amelyek helyenként kiterjedt dzsungelt alkotnak. Azokon a folyótól távolabbra eső területeken, amelyeket az áradások nagyrészt elkerülnek s ahol a talajvíz szintje is alacsony, főként keményfaligetek találhatók, például kocsányos tölgy, magas kőris vagy vénicszil. Az ártéri erdők bozótos aljnövényzete között megtalálható a védett hólyagfa, a tatárjuhar és az ostorménfa. A füves aljnövényzetet fénykedvelő növények – heliofiták alkotják. Ezek a növénykék a lombkorona kialakulása előtt virágoznak. Közéjük tartozik az odvas keltike, a keserűfűgyökér, a gyöngyvirág, a medvehagyma és a tavaszi csillagvirág. Tavasszal ezek jelennek meg először, és összefüggő színes szőnyeget alkotnak a rügyet még nem bontott fák alatt. A lombkorona kialakulásával elvirágoznak, és helyüket elfoglalják az árnyékkedvelő növények.
A Csallóköz jelentős, különféle állat- és növényfajokat felvonultató élőhelyei az állóvizek és a lassan folyó vizek. A legérintetlenebb élőhelyek egyike a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás határán fekvő csicsói Duna-ág és a Kis-Duna tőkési Duna-ága. A csicsói Duna-ág gazdagsága egyedülálló, a legváltozatosabb vízinövények ritka élőhelye. 
Közéjük tartozik a védett tündérrózsa, amelynek gyöktörzse 1,5–3 m mélyen az iszapos talajba kapaszkodik. Fehér sziromlevelekből álló virága a víz színén úszik, átmérője eléri a 20 cm-t, külső fele zöld, a belső pedig fehér. Ritkán megtalálható állóvizekben, lassan folyó vizekben, kanálisban, holtágakban és halastavakban is. Szintén a tündérrózsafélékhez tartozik a sárga színű virággal ékeskedő vízitök, de közismert a közönséges rence, a sima tócsagaz, a réti boglárka és a tündérfátyol is.
A Duna-parti ligetek őshonos növényfajainak társulását nem őshonos, idegen növényfajok törik meg. A virágok közül ide tartozik a bíbor nebáncsvirág, a kanadai aranyvessző és a kopasz őszirózsa, a fafélék közül pedig a kőrislevelű juhar, a bálványfa vagy a nyugati ostorfa.
A Csallóköz jellegzetes tájalakító biotópjai a nedves berkek, ligetek, ahol magas a talajvízszint. Ilyen területeket – ingoványokat – főként az egykori ágvizek helyén találunk. Valamikor a Csallóköz nagy részét mocsarak borították. Manapság már csak szórványosan fordulnak elő, főleg Bős, Dunaszerdahely és a Kis-Duna környékén. A Nagyléli-sziget egyike azoknak a helyeknek, amely a természetvédőknek köszönhetően lassan visszanyeri egykori jellegét, hiszen itt élőhely-rekonstrukció folyik. A nem őshonos növényzetet fokozatosan kiszorítják a szigetről, megújítják a hagyományos fűzfaállományt, a nemesített jegenyéket őshonos fafajokra cserélik, amelyek visszahozzák az ősi ártéri erdők jellegét. Csak a Nagyléli-szigeten lelhetők fel olyan gondosan védett növényfajok, mint a szibériai nőszirom és a réti iszalag.
Michal Deraj és Fekete Zoltán
Fotó: Fodor Péter
