Egy hét Kukkóniában

Kategória: 

Kalandos napok a farmon

Agyagozás, csónakázás, aranymosás és féktelen jókedv. A táborozó gyerekek július végén egy teljes hétre birtokba vehették a Kukkónia Farmot, ahol játékos formában ismerkedhettek meg a Csallóköz értékeivel.

Huszonöt csemete vehetett részt az idei Kukkónia Táborban, amely új helyszínen, a dióspatonyi Kukkónia Farmon került megrendezésre. A remek programokról idén is szakszervezők gondoskodtak, így a tábor minden nap új meglepetést tartogatott a gyerekek számára. A reggeltől délutánig tartó, változatos foglalkozások során játékos módon ismerkedhettek meg a Csallóköz történelmével, hagyományaival és mesterségeivel, s közelebb kerülhettek a természethez is.

A gyerekek számára a legnagyobb élmény a MOL Akadémián tett hétfői látogatás volt, de az ezt követő csónakázást és a tanösvény bejárását is élvezték. A gyerekcsapat összekovácsolódott az eltelt öt nap alatt. „Nekem a csónakázás mellett a társaság tetszett a legjobban” – mondta a tábor végén Lucka.

Nemcsak sportolással telt a hét, kézműves foglalkozásokra is jutott idő. Kedden agyagozással indult a nap, szerdán pedig a gyerekek belekóstolhattak az aranyászok munkájába is, s a szerencséseknek még arany is ütötte a markát. Szerdán madáretetőt, csütörtökön olajfestményeket készítettek, majd a DAC-növendékek szerepébe bújhattak, hiszen a csapat ifjúsági edzői mozgatták meg a gyerekeket. Az utolsó napon a hagyományoké volt a főszerep. A gyerekek bepillanthattak a falusi gazdák életébe, segítettek az állatgondozásban, az etetésben, sőt, még traktorral is körbejárhatták a farmot. Igazi, csallóközi kemencés lepényt sütöttek a várkonyi Agrosun gyümölcsös zamatos terméseiből készült lekvárból. Késő délután pedig táncházzal búcsúztak a Kukkónia tábortól.

Nevetésben és élményekben gazdag öt nap van mögöttünk – mondta Dóka Tímea, a tábor szervezője. – Örülünk annak, hogy évről évre megmutathatjuk a gyerekeknek Kukkónia értékeit.

Cookies