Csallóközi történetek 8. – Csallóköz kutatója – az elfeledett Csaplár Benedek 2. rész

Csallóközi történetek sorozat
Csallóköz kutatója – az elfeledett Csaplár Benedek 2. rész

Sajnos még mindig kevesen tudják, de gyűjtéseivel a Tündérkert mitológiájának, népszokásainak legnagyobb kutatójaként és ismerőjeként Csaplár Benedek (1821–1906) piarista tudós volt az, aki által ma a Csallóköz hagyományait, Tündér Ilonát vagy az egykori Aranykert titokzatos lényeit ma egyáltalán ismerhetjük.

2.
1851-től a lévai, 1852-től a nyitrai, majd 1853–67 között a szegedi piarista gimnázium tanára.
Csaplár Szegeden töltött tizennégy éves működése alatt a szegedi piarista gimnázium Ipolyinak talán legszorgosabb műhelye lett, ugyanis Csaplár egy komoly és kiterjedt gyűjtőhálózatot állított fel. Számos népmesét is gyűjtött Ipolyi mesegyűjteményébe – megőrizve így többek között például jó párat a felvidéki mesékből is.
Így ír erről Ipolyinak:
„Egy érdekesnek látszó regének rejtett szálait nyomozom, de mesemondóim nem bírják az egészet kifejteni, még tovább kell búvárlanom. Egy kis tóban a hegy mögött egy hattyút fehéret kilencz vérvörös libával környezve lát úszkálni a nép képzelete, ki s mi légyen ez? Eddig csak annyit tudék ki, hogy egy a hegyoldalban lakott remete lelke a hattyú, de ezzel én nem elégszem meg, odább nyomozandom, majd tán más sül abból ki.”
Másutt saját gyermekkori meséit is felidézi:
„Egy pár mese és népszokás birtokában juttatott szünetlenül űzött kutatásom... Szól pedig az egyik mese Vasgyúró és Kőmorzsoló meg Fanyüvőről, a másik pedig a megbűvölt kastélyról, melynek hercege zöld disznó képe alatt rejtezve élt, s rózsa után vágyó leány által szabadult fel a bűvtől. Úgy látszik, egyik sem új Ön előtt, homályosan magam is emlékszem, hogy gyermek koromban hallottam volt."
Csaplár Arany Jánosnak írt levelében a csallóközi boszorkánypereket is megemlíti:
„Ha Grimm Jakab és Vilmos szelleme hathatósabban megszállná hazai tudományosságunkat, gondolom a boszorkány pörök is méltatva lennének.”
1832-ben az ő kezdeményezésére építenek Dunaszerdahelyen a régi, többszáz éves nádfedeles iskola helyére új iskolát.
1867–70-ben már a tatai piarista gimnázium élén, annak igazgatójaként találjuk.
Tanítványainak iránta való rajongásából és pályatársainak visszaemlékezéséből a magyarság, a nemzet iránt valóban tenni kész ember alakja bontakozik ki. De ugyanígy köztudott volt róla, hogy mennyire kiváló pedagógus. „Valóban nemcsak tanított, de nevelt is. Kevés tanárban egyesülnek azok a tulajdonságok, melyekre a pedagógusnak, hogy hasson, szüksége van, oly mértékben, mint éppen Csaplárban. Mondhatni, mintatanárul tekinthető” – írja róla Ortvay Tivadar.
Másutt így emlékeznek rá: „Széleskörű irói munkássága révén, annak ellenére, hogy műveit rendesen különféle álnevek, betűk, számok vagy képletek alatt bocsátotta közzé, igen sokan ismerték (...) szerénysége és alázata megdöbbentő volt.” (…) „Szobája annyira telezsúfolt könyvekkel, füzetekkel, kéziratokkal, hogy ha látogatója érkezett, nem tudta addig leültetni, míg egy széket szabaddá nem tett számára.”
1906-ban bekövetkezett halálát egy anarchista okozta, aki megtámadva az idős papot, súlyos, halálos sérüléseket okozott neki.
Halálának 110. évfordulóján Dunaszerdahely város Csaplár Benedek Emlékévet hirdetett, és „szeretett fia előtt tisztelegve” a városi művelődési központ névadójául őt választotta.

Nagy Attila helytörténész