Csallóközi történetek sorozat
Csallóköz kutatója – az elfeledett Csaplár Benedek 1.
Sajnos még mindig kevesen tudják, de gyűjtéseivel a Tündérkert mitológiájának, népszokásainak legnagyobb kutatójaként és ismerőjeként Csaplár Benedek (1821–1906) piarista tudós volt az, aki által ma a Csallóköz hagyományait, Tündér Ilonát vagy az egykori Aranykert titokzatos lényeit ma egyáltalán ismerhetjük.
1.
Az 1800-as évek elején még nem létezett Dunaszerdahely, legalábbis nevében nem, hiszen a Duna-ágak mellett fekvő Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed még különálló települések voltak.
A Szerdahelytől egy utcával (a mai Fő utcával) elválasztott Újfaluban (vagyis a mai Bacsák és Kondé püspök utcák egyikében) egy fiúcska látta meg a napvilágot: Csaplár Ignác és Dobos Erzsébet kisfia, Gáspár.
„Első neveltetéséről részben a városi iskola mostoha állapota, részben gyöngébb testi egészsége miatt jórészt maga édesatyja gondoskodott, aki jámbor életű, értelmes és józan gondolkodású ember s a városnak elég jómódú és tiszteletnek örvendő polgára volt.”
Középiskolai tanulmányait az érsekújvári ferences gimnáziumban kezdte, majd a bencések pozsonyi és nagyszombati gimnáziumába járt. Mivel hivatást érzett a szerzetesrendi tanításra, 1836-ban, tizenöt éves korában belépett a piarista rendbe. Kolozsvárott bölcseletet és klasszika-filológiát, s Nyitrán, majd Pozsonyszentgyörgyön teológiát tanult. 24 éves korában már Platón műveit fordította…
1846-ban Csaplárt pappá szentelték. Már fiatal, másodéves novíciusként elkezdett tanítani a privigyei elemi iskola első osztályában. Később aztán Besztercén, Kolozsvárott és Budán is volt elemi iskolai tanító.
A szabadságharc bukása után egy évig Magyaróváron tanít, majd Pozsonyszentgyörgyre megy betegszabadságra, ahol botanikával foglalkozik. Itt ismerkedik meg 1851 elején Ipolyi Arnolddal, aki akkor a közeli Zohor plébánosa, s gyakran átjárt innét Szentgyörgyre. Megismerkedésük meghatározza Csaplár egész életét; Ipolyi akkor már gyűjtötte Mythologiájához az anyagot, buzdítja Csaplárt is, felkeltve érdeklődését így „a néphagyományok gyűjtésére”.
Csaplár annyi buzgalommal végezte ez irányú tevékenységét később is, hogy miként ezt Ipolyi Magyar Mythologiájában elismeri, jelentékeny mennyiségű adattal járult munkája feldolgozott anyagához.”
1851-ben szülőföldjén, Dunaszerdahelyen gyűjt szokásokat, s azokat Karcsay álnéven Csallóközi, különösen Duna-Szerdahely-táji népszokások cím alatt az Új magyar múzeum 1851. évi számában közzétette.
Így ír a gyűjtésről Ipolyihoz levelében:
„...Csallóközből imént jöttem meg, egy hétig valék lenn, s mindent elkövettem Ön czéljára, ott ültem félnapokig a pór kunyhókban. Nem felette sok, mit hoztam, de tán egy pár szemernyi ez is. Még nem volt időm letisztázhatni. Majd csak magam viendem el Mária völgyből. Addig is annyit, hogy a gyűjtemény leginkább szokások s babonai szertartásokból áll.”
„A tündérekről általában regélnek, név szerint csak tündér Ilonát nevezik. Regélik, hogy ez Csallóközben is járt hajdanta, és a Dunán hattyú képében uszkált. Midőn e táj gyönyörű volt hogy arany kertnek nevezteték, sok tündér lakta ezt akkoron, és a nagy Duna szigetei voltak különösen legkedvesb mulató helyeik, más ember ezekhez nem férhetett, ha csak nem valami csodálatos bűbájos mesterségek által, vagy ha valakit különösen megkedveltek, elvitték magokkal vízi tündér palotáikba, és szolgálatukba vették, mondhatlan fény s gyönyörűség volt lakaikban, arany és gyémánttól ragyogott ott minden, ők magok árva leányok képében jelentek meg más emberek között, s a kik velök jőt tett, ezer soron jutalmazták meg, víz alatti tartományaik messze terjedtek, egész a tengerek alatt nyultak el. Aki hozzájuk jutott, nehéz próbák alá vetették, s ha szilárd hűséget mutatott irántok, elhalmozták kegyekkel, de ritka állotta ki sokáéig, a hűtlent visszaveték bűv móddal a sanyarú életre. Nyomorult pásztori állapotra ébredt fel az olyan, és soha sem tudta meg, mikép került ki onnét.
Már most nem léteznek idelent többé azok a tündérek. Csillagokba szálltak, ha léteznek is, nem érintkeznek halandó emberekkel, mert ezek mindig gonoszabbak.”
(folytatjuk)
Kép: Csaplár Benedek (Kozmata Ferenc felvétele)
Nagy Attila helytörténész
