Csallóközi történetek sorozat
A farsangi dőrék egykor – és annak előtte
Farsang idején előkerül mindig a kérdés, milyen mulatságokat is tartottak az elődök, milyen szórakozással töltötték meg a böjtöt megelőző időszakot. Ám mindig van egyfajta érdekes bája annak, miképp is keseregtek jó száz éve a csallóköziek, hogy mennyire leleményes, jóféle „maskarás” mulatságokat rendeztek évszázada őelőttük az eleik…
A Csallóközi Hírlap 1930-as évekbeli egyik számában is azt taglalják, hogy bizony a magyarban mindig sok volt a lelemény, hiszen se szeri, se száma nem volt a „kitalálásoknak”. Mármint annak, miképp is gyűjtöttek (kéregettek) a farsangi mulatságra ételt és italt hajdanán a maskarás lányok és legények, kolompot rázva. Az adományokat (csupa enni és innivalót) pedig a kosarukba gyűjtötték, hiszen kellett az esti tánc mellé a harapnivaló is.
A legények meg birkóztak, s a győztes kalapját felvirágozták.
„Ilyenkor jár a kakascsépelés, amely ma is szokásos még” – írják. „Az udvaron földbe ásott cövekhez kötik a kakast, 20 lépésnyire a hordóból, amelyben jófajta bor van elkészítve az ünnepségre. A legényt a hordóhoz állítják, kezébe adva egy cséplőt. Aztán bekötik a szemét, párszor a hordó körül vezetik, majd szem beállítják a kakassal. A legény kimért léptekkel akar közelíteni a kakashoz és mikor azt hiszi, hogy már elérte, nagyot suhint a cséplővel. Ha előszörre eltalálja, ő a nap hőse.”
Persze napközben más mulatság is akadt. A pásztorgyerekek felkaptak a lóra és csak úgy szőrén nyargalásztak. Aki pedig leesett a lóról, azt kinevették. Dárdát hajítottak, karddal viaskodtak, majd kétfelé oszoltak. Egyik rész volt az ellenség, amelyet ki kellett nyomozni, meglepni, bekeríteni vagy szétszórni.
Aztán belovagoltak a faluba s az udvarokon elmondták a 20. század elején még használatos rigmust:
„Elmúlt már az ó-esztendő,
A farsang a kedves idő.
Az új évben vigadjatok
Nekünk enni, inni adjatok!”
De a falut járták az összeverődött álarcosok is, állatoknak, figurás alakoknak beöltözve. Belekötnek mókásan mindenkibe, énekeltek, összefogódzva táncoltak.
„Törzsfőnökét, egy őszszakállú vén öregnek öltöztetett mókás legényt vállukra emelik, az aztán elmondja, mik a fiatalság kívánalmai: sarkantyú, meg hátasló, jó legelő, szalonna, meg bor bőven. Odamondogatja az elöljáróknak is, hogy mindazt megszerezzék nekik.”
Az, hogy a farsangi ünnepeknek a tavasz érkezésével ősi kapcsolata volt, mutatja a farsang eltemetésének a szokása is.
„Hamvazószerda délutánján egy férfialakot kitömnek szalmával, mint valami halottat, kiterítik a korcsma asztalára, mire valaki hosszú ingbe öltözve beszédet mond a mulandóságról. Ez a beszéd telve van tréfákkal a hallgatóság mulattatására, majd kiviszik a bábút a falu végére, ahol elégetik, utána pedig virradatig tartó tort ülnek.”
Hasonló szokás, írják, hogy farsang keddjén két szalmabábut öltöztetnek fel, fejükre papírkoronát illesztve. Az egyik a Csont király, a másik a Cibere fejedelem.
„Már a nevük is elárulja, hogy a húsos farsang és a nagyböjt (illetve a tél és a tavasz) képviselői.”
Mindkettőt külön menet hordozza a faluban körbe, s amikor összetalálkoznak, tréfás veszekedést rendeznek. Cibere fejedelem párja Csont királyt szidja, a pokolba küldi, míg végre elégetik vagy a patakba dobják, hogy az vigye el tőlük a telet minél messzebb.
„Ha tűzön pusztul el a Csont-király, a tüzet énekelve körbetáncolják. Ennek a táncnak vége a hajnalozás, a mulatozók hajnalban járják be a házakat s ahol kapnak, reggelihez ülnek. De a szerda már a pihenés napja, a hamvazkodásé. Vége a farsangnak!”
Ugye, milyen szép felidézni az egykori „farsangi dőréket”.
Kép: Csallóközi dőrék az utcán
Nagy Attila helytörténész
