Csallóközi történetek sorozat
Sebre „ires ruha” 2. rész
A feljegyzések szerint a Csallóközben is használtak tapaszokat, ősi, magyar nevén „ires ruhát”. Ezt leggyakrabban „házi szereiből” készítette, mint a „mézes ruhát” Míg ebbe a keverékbe az Ormánságban egy tojás sárgája, egy kanál cukorpor és egy kanál zsír került, addig a Csallóközben evőkanálnyi zsír, sűrű terpentin és evőkanálnyi fehérszurok keveréke került, illetve használták a rozsliszt és a borecet keverékét; de sok esetben sárt is.
Ha valakinek „cserepes” volt a keze („kifújta a szél”, „megvágta a gólya a kezét”, mondták a repedésekkel teli kézre), míg más tájon disznózsírral, vajjal, avas faggyúval, vagy patikából beszerzett szarvasfaggyúval, „glycerinnel, glycerinkrémmel” kenegették, addig a Csallóközben vizelettel mosták át többször is.
Amíg a „fökényekre”, vagyis a szemölcsökre például más vidéken azt ajánlották, hogy „mossa a beteg fökényeit keresetlen vízzel” vagy a vérehulló fecskefű „vérével”, gyógyítsa bodzaszár nyálkájával, addig a Csallóközben bevett szokás volt, hogy döglött száraz békával kenegették, vagy megtört fokhagymát kentek rá.
A karmolást, „karcolást” a Csallóközben tojáshártyával „ragasztják be”, míg a lósömörre, amit az kap el, aki olyan vályúból mosakodik, amelyből a lovak ittak, a Csallóköz népe „famézga és fehérszurok összeolvasztott keverékét teszi reá”.
A számos betegség, tünet, kórság a sajátos szavait is megteremtette Kukkónia földjén. Így felénk ha valakinek elzsibbadt a fájós testrésze, azt mondták rá, hogy „semmed”. A Csallóközben „bigyerészett”, aki sokat vakargatta a haját, netán a „bajucca” lett „boglyas” vagy „gubancos”, vagyis fésületlen, kócos. De így lett „csitri kopasz” az, akinek tövig le kellett nyírni a haját, ha „evesedett a sebe”, azaz gyulladásba jött.
Szinte eltűntek a régi megnevezések: a varrosság az „senyedék” volt, a szemölcs az „szümőcsing”, ha valaki sérült volt, azt „pankosnak” mondta a csallóközi nép.
Az ajak szélén támadt kipattogzás, „mely megszáradva töpörtyűhöz volt hasonló”, a „paptöpörtyű” nevet kapta, de az is „puruttya”, vagyis csúnya volt, akinek a bőre tele volt „porsanással”, azaz pattanással…
Nagy Attila helytörténész
