Csallóközi történetek 14. - Az első evangélikus iskola Dunaszerdahelyen 1. rész

Csallóközi történetek sorozat
Az első evangélikus iskola Dunaszerdahelyen


A 19. század első felében újabb iskola létesült Dunaszerdahelyen: 1823-ban az az évben létrejött dunaszerdahelyi ág. hitv. evangélista egyházközség megvásárolta a 31. számú házat, hogy „valamely hely fölött is rendelkezzenek, a melyben istentiszteletet tartani, oskolát és tanító vagy lelkészlakot berendezni lehessen”.
Az egykori, iskolául is szolgáló épület a mai Fő utcán, az evangélikus templom mellett állt.

Nem volt egyszerű az idáig vezető út, a korabeli dokumentumok szerint a kicsinyke gyülekezetnek ugyanis alig voltak erőforrásai: Pálffy földesúr segítségét is kérték. Az 1823-as közgyűlés kordokumentuma rendkívül érdekes és sokatmondó, alább ebből idézünk.

„Most legközelebb elenyészett 1822-dik esztendőbéli Sz. András Hava 25-én ezen szabad Királyi Posony Városban tartatott Kőz Gyűlés alkalmával mi alább es irattak a Tekéntetes Karok és Rendek által á végett lévén hegyessen kiküldettetve, hogy az A Betű alatt ide csatolt Csallóközi Szerdahelyben lakozó Evangélika Községnek abbéli kérését szoros vizsgálat alá venénk, a melly szerént az Esedezők magoknak kegyessen megendegtetni kivánnyák hogy ők Mestert tarthassanak, áki Gyermekeiket tanitaná, és Innep napokon imádkozna, – azon okra nézve.

csallokozi_tortenetek_014.jpg

1-szor Mivel a mostani mostoha Idők miatt Gyermekeiket Lakóhelyeken kivűl nem tanittathattyák.

2-szor Elegendő számmal volnának arra, hogy egy Mestert eltarthatnának, és elegendő számmal találtatnának szomszéd helységekbéli Evangelika vallásbéliek is, a kik Gyermekeiket a Tanitás végett oskolába küldenék és a Mesternek fizetésében segitségül volnának.

3-szor E végre Szerdahely Mező Városban a Méltóságos Földes Uraság Törvényhatósága alatt lévő házat is vettek légyen.

(…) azon szabad Telek, mellyet Keller Dániel Uradalmi Jobbágy megvásárolt és a mellyet a Könyörgők Oskolának felállítására és á Tanitónak lakására forditani akarnak (…)

(…) Értésére adattatva lévén a Könyörgőknek a tisztelt Uradalom fentebbi kinyilatkoztatása, annak a könyörgők olly értelemmel a mint eleikbe adatott alázatosan engedelmeskedvén, s más Oskola helyet ezen Méltóságos Uradalomtul nem is kivánván inkább magokat s Gyermekeiket a Méltóságos Uraság további Kegyelmébe mély alázatossággal ajánlván ezen alkalommal bébizonyitották azt, hogy Szerdahely Mező Városában Molnár Istvány, és Scárba Tamás Szomszédságai köztt á Pósonyi Királyi Vár Kapitányság Törvényhatósága alatt lévő Telken fenn álló Épületeket, valamint hogy 1950 forintokon már megszerezték és ezek árát már meg is fizették (…).

(…) aminthogy a felszámlálásokba ereszkedvén azt nyomoztuk ki, hogy az Evangelika Valláson lévők találtatnak a C. betű Lajstrom szerént Szerdahelyen, Ujfaluban és a Szomszéd Helységekben Öregek nagyobb részént Mesteremberek és Kereskedők 135, oskolába járandók 31, az D. alatti Lajstrom szerént pedig Filistálban, Tőnyében és Alistálban öregek 44. oskolába járandók 17 és hét kisded Gyermek, összesen tehát öregek 179, oskolába járandók pedig 48 és 7 kisdedgyermek (…).
Költ Posonban Böjtmás Hava 6-án 1823-dik Esztben”

Az első evangélikus tanító végül Korodi Pál lett, majd rövidesen két tanerősre váltott az iskola.

Noha az indulásnál az összeírt, és ide járatható gyerekek számául 48 főt olvasunk (a fiókegyházakat is beleszámolva), a kis létszámú gyülekezet iskoláját kezdetben 20-30 főn túl nemigen látogathatták.

A képen a dunaszerdahelyi evangélikus templom oltára (a szerző felvétele)

Nagy Attila helytörténész

Cookies