Csallóközi történetek sorozat
„Somoria kis mező város” verses históriája a 17. századból
Somorja város tanácstermében őriztek egy a 17. században festett a várost ábrázoló képet. Mint írták, a kép nagy „műbeccsel” nem rendelkezett, hiszen „durva vászonra még durvábban van festve” – ilyen egykoron festett városkép azonban manapság a csallóközi településről nemigen bukkan elő.
S noha művészi értéke nemigen volt, mégis a regionális történelem egy olyan érdekes történetét tárja elénk, hiszen, mint 1869-ben Tanács Mihály írja a Hazánk s a Külföld című lapban, hogy „bir történelmi értékkel, s oly történelmi korra utalja a szemlélőt, a midőn török, tatár pusztító szép hazánkat; a festő tán maga is borúit lélekkel örökité meg azon eseményeket, miknek nem csak Somorja városa, de maga is élő szemtanúja volt.”
Tanács Mihály pedig nem mást látott a képen, mint az 1600-as évek végi Somorja városának egy részét, amit a festmény „lángba borúlva tünteti elő”, míg a másik részén két tatár lovas volt látható.
Az égő Somorja rettenetes látványa mellett azonban akadt még egy rendkívüli érdekessége a képnek: festője nem csupán képileg örökítette meg az 1683. esztendő eseményét, hanem a képen versben is megírta azt. „A versek eléggé tanúskodnak Somorja városának szenvedéseiről”, írják, mégpedig bemutatva az említett évnek azt az eseményét, amikor a törökök Bécs ostromára készültek, és Thököly Imre s kurucai tatár csapatokkal kiegészülve Nagyszombatot is megszállva tartották, és Csallóközt pusztították, egészen Pozsonyig portyázva.
Tanács Mihály szerint az érdekes történelmi adalékokat feljegyző, s így a helytörténet számára értékessé váló kép már 1869-ben is viharvert állapotban volt, még „tűz által is sokat szenvedett”.
Szerencsénkre Tanács a teljes történelmi verset – 8 olvashatatlan sor kivételével – lejegyezte az utókornak. „Szóról-szóra lemásolnom, mely megérdemli, hogy történelmünk érdekében közzétegyem, s azon indokból is, hogy ha e képet az idő vasfoga megemésztendi, maradjon fen annak emléke.”
Az 1684-es festményen az alábbi vers volt olvasható.
„Hallyad Somoria kis mező városnak,
Ez elmult időkben forgott dolgainak
Szerenche kerekét; s megmaradásának
E kis munka lészen bizonysága annak.
Győr felől az Pogány iszonyú Táborát,
Bécs felé inditván s rettentő ostorát,
Nagy-Szombatnál vonnya Kurucz ő sátorát,
Tatár is megszállá Jarendorff határát.
Mindenütt az szörnyű tűz lángh gyulladása,
Rémité e kis helyt az Tatár rablása,
Úgy a Kurucznak is irgalmatlan vasa,
Főhajtásra késztet hóditó Talpasa.
Kintelen vagy tehát igy már meghódulnod,
Utolsó fottodig adózóvá jutnod,
Hogy sem ellen álván, por s hamuvá válnod,
Mások példáira Pogány kézre szálnod.
Bécs alól azomba a Török hatalma,
Megveretvén szállott ránk Isten irgalma,
Kyrállyunknak juta ő sz. Diadalma ;
S Mars győzedelmének kívánt szép jutalma.
Legottan sok ezer ő Fölsége hada,
Mintegy sűrű felhő hirtelen árada,
Csalló Közön alól az mind takaroda,
Kik által töröktől .... Buda !
Akkor Csallóköznek nem kis Kárvallása,
Mező Városaik, s faluk pusztulása,
Hogy Somoriának kifogyattatása,
— Elviselhetetlen súlyos volt ő sorsa.
A sok Provisió, forspont, s Portióknak,
Terhe volt ínségre a kis városokknak,
Még is mind helyt állta ily nagy adózásnak,
Mert igaz hive volt az ő Kyrállyánakk.
E hely volt hajléka az sok futott népnek,
Éltető tárháza sok éhetetlennek,
E volt táplálója egész Csallóköznek,
S Terh viselő tagja Nemes Vármegyének.
Legyen ezért hála meny béli Attyánknak,
Örökös dicsőség fölkent Kyrályunknak,
Tekintet, s Méltóság, Fő Ispány Urunknak,
Böchület s Tisztesség úgy e kis Városnak.
Anno 1684. Novemb. 26.
Kép: Somorja látképe, rá másfél évszázadra, 1912-ben (Csallóközi Múzeum)
Nagy Attila helytörténész
