A honfoglalástól az államalapításig
A Duna két óvó ága által körbeölelt vidék mocsaraival, gazdag vizeivel és dús legelőivel már a bronzkor emberének is menedéket nyújtott. A régészeti leletek tanúsága szerint Európa legnagyobb folyami szigetén különféle népek fordultak meg, mígnem a 9. század végén megjelentek erre a honfoglaló magyar törzsek, amelyek a Nagymorva Birodalom összeomlását követően fokozatosan az egész Kukkóniát benépesítették.
Szent István államának a Csallóköz is része lett – a szigeten települések sora jött létre, melyek elsőként Pozsony és Komáron várainak oltalmában alakultak. A Csallóköz két végpontja közt fokozatosan kirajzolódott az egész vidéket átszelő vásárút. István intézkedéseinek köszönhetően a közigazgatás is alakot öltött. A királyi várak vezetését a helytartók, vagyis az ispánok végezték, akik a király távollétében teljhatalommal bírtak. A fennhatóságuk alá tartozó területeket várispánságoknak nevezték. Ezek váltak a magyar királyság első közigazgatási egységeivé. A Csallóköz terültén három várispánság osztozott: Pozsony, Komárom és Győr.
A hadak útján: a tatárjárástól a szabadságharcig
A Kukkóniának és Aranykertnek is nevezett Csallóköznek a védelemben jutott fontos szerep: a mocsaras területekről az ellenségre kicsapó, majd a lápok védelmébe visszavonuló belső határőrök a meglepetés erejével sokszor kedvét szegték az ellenségnek. Batu kán mérges harcosai nagyobb csapattal nem merték betenni a lábukat a Csallóköz ingoványos területeire. Nem úgy a törökök, akik portyáikkal rendületlenül sarcolták a helyieket. Bár Kukkónia a Habsburgok fennhatósága alá tartozott, az Aranykert vizei és földjei nemcsak az itt állomásozó császári katonaságot és Pozsonyt látták el élelemmel, hanem még a bécsi császár és az esztergomi pasa tányérjára is csallóközi viza és vad került. Nem csoda hát, hogy ekkortájt jó néhány település elnéptelenedett.
A 17. századot a török jelenléten túl a Habsburg-ellenes felkelések tarkították: Bocskai, Bethlen, majd Thököly és végül II. Rákóczi Ferenc seregei is az egykori Aranykert lakóitól vártak kosztot és kvártélyt. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró békét és az azt követő nyugalmat Napóleon világhódító tervei zavarták meg.
1848 eseményei lázba hozták a Csallóköz lakóit. Örömmel csatlakoztak ők is a felkelőkhöz. Az egyik legfontosabb szerep Komárom várának jutott, mely a végsőkig kitartva táplálta a reményt az itt élőkben.
A 20. század furcsa fordulatai
Az elmúlt évszázadban a csallóköziek, anélkül hogy szülőfalujuk határát egyszer is átlépték volna, több ízben is országot váltottak. Az I. világháború éveiben sok ereje teljében lévő csallóközi férfi harcolt a hazáért a távoli frontokon. A háborút lezáró tárgyalások azonban ezt a hazát feldarabolták. A Kis- és Nagy-Duna által határolt terület lakói Csehszlovákiához kerültek.
A két világégés közti időszak fejlődésére rányomta bélyegét az anyaországtól való elszakítottság: a Budapesthez kötődő gazdasági és szellemi élet zsákutcába került. 1938-ban a csallóköziek örömmel fogadták a bécsi döntést, amely szülőföldjüket újra a Magyar Királysághoz csatolta.
A II. világháború is megkövetelte áldozatait: jó néhány csallóközi feleség és gyermek hiába várta haza férjét, édesapját. 1945 májusában befejeződött a háború, az újra Csehszlovákiához csatolt Csallóközben azonban a szenvedés nem ért véget. A kassai kormányprogram értelmében az itt élő magyarokra jogfosztottság, üldöztetés és kitelepítés várt. Az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően a nemzeti ellentétek szítását az osztályharc váltotta fel. A légkör enyhült – újra megnyílhattak a magyar iskolák, magyar nyelvű újság is megjelenhetett, és megalakult a Csemadok.
Az 1989-es rendszerváltásból a Csallóköz is aktívan kivette részét: a többségében csallóközi értelmiségiekből szerveződő FMK (Független Magyar Kezdeményezés) a prágai eseményekre irányította az itt élők figyelmét. A rendszerváltást követő években az addig közös országot alkotó Csehország és Szlovákia útjai különváltak: 1993. január 1-jén megalakult az önálló Szlovák Köztársaság, melynek a Csallóköz is része lett.
