Blog

Blog
Kukkonia Tábor 2023
Idén újra Kukkonia napközis tábor! A helyszín a dióspatonyi KUKKONIA FARM. A táborlakókra izgalmas kalandok várnak: lesz Kukkonia napunk, amikor gyerkőceink megismerkednek a farmon élő állatkákkal. Lehet majd tojást szedni, állatkát simogatni. Az Aranykert napon csónakázni indulunk, megismerjük az Öreg-Duna és az ártéri erdők titkát, aranyat mosunk, lisztet őrölünk, amiből kalács is készül. Lesznek kézműves foglalkozások, táncház, éneklés, könyvbemutató, ökoelőadás és ügyességi játékok. Nagy Iván idén is elhozza nekünk varázslatos dudáját és mesél a csallóközi tündérekről. A DAC ifjúsági...
Blog
Igazi családi nap volt a Kukkonia Liga Sportnap
Csaknem kétezer gyermek és szülő gyűlt össze vasárnap a DAC akadémiáján az első Kukkonia Liga Sportnapon. A harmincnyolc csapatos focitornán a dunaszerdahelyi régió U9-es, U11-es és U13-as csapatai mérték össze tudásukat. Gyerekzsivajtól és gólörömtől volt hangos a MOL Akadémia május 1-jén, ahol először került megrendezésre a Kukkonia Liga szezonzáró rendezvénye, a Kukkonia Liga Sportnap . A három korosztály számára rendezett tornán 26 település közel 600 gyermeke vett részt. Az egész napos torna célja az volt, hogy összehozzuk a régió kis focistáit és a járási bajnokságban szereplő csapatok...
Blog
Igazi családi nap volt a Kukkonia Liga Sportnap
Csaknem kétezer gyermek és szülő gyűlt össze vasárnap a DAC akadémiáján az első Kukkonia Liga Sportnapon. A harmincnyolc csapatos focitornán a dunaszerdahelyi régió U9-es, U11-es és U13-as csapatai mérték össze tudásukat. Gyerekzsivajtól és gólörömtől volt hangos a MOL Akadémia május 1-jén, ahol először került megrendezésre a Kukkonia Liga szezonzáró rendezvénye, a Kukkonia Liga Sportnap . A három korosztály számára rendezett tornán 26 település közel 600 gyermeke vett részt. Az egész napos torna célja az volt, hogy összehozzuk a régió kis focistáit és a járási bajnokságban szereplő csapatok...
Blog
Fergeteges hangulat a DAC-Kukkonia bálon
Fergeteges hangulat és hajnalig tartó szórakozás a DAC-Kukkonia bálon. Az idei bál témája a sokszínűség volt: ritmusok, zenék és táncok a világ minden tájáról! Április 22-én (pénteken) színpompás fénybe borult a dunaszerdahelyi MOL Aréna, s egy éjszakára a szórakozásé és a jó hangulaté volt a főszerep. A finom ételkülönlegességeket idén is a Villa Rosa és az Amade Château csapata készítette, a candy bar finomságainak pedig senki sem tudott ellenállni! A meglepetés Világi Winery borkóstoló és ZAX kézműves csokoládékóstoló volt! A vendégeket Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke és...
Blog
Magyar vagyok és sikeres
A Kukkonia polgári társulás „ Magyar vagyok és sikeres” címen előadás-sorozatot szervezett három magyar tannyelvű gimnáziumban. Az előadók, Lampl Zsuzsanna szociológus és Simon Attila történész a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnáziumban, a somorjai Madách Imre Gimnáziumban és a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban tartottak előadásokat a diákoknak arról, hogy szlovákiai magyarként hogyan lehetnek sikeresek. Az előadás-sorozat célja a magyar identitás megerősítése volt a felvidéki diákokban. Simon Attila történész a felvidéki magyarok történelméről és az...
Blog
DAC-Kukkonia bál 2022
Más a lépés, közös a tánc! Sok szeretettel várjuk a III. DAC–Kukkonia Bálba , melyet 2022. április 22-én, 19:00-tól rendezünk a dunaszerdahelyi MOL Aréna VIP Silver termeiben. Az idei bálunk témája a sokszínűség: ritmusok, zenék és táncok a világ minden tájáról! A finom ételkülönlegességeket idén is a Villa Rosa és az Amade Château csapata készíti majd a vendégeinknek, a candy bar finomságainak pedig senki sem tudni majd ellenállni! A talpalávalót újra a Pesti Party Show Band húzza. A bál háziasszonya Holocsy Katalin , Komáromi Jókai Színház művésznője. A bál sztárvendége: Pápai Joci , a DAL...
Blog
Tisztítsuk meg a Csallóközt!
A csallóközi régió civil szervezetei és községei ismét összefognak egy tisztább Csallóközért! A kezdeményezés keretén belül közösen tisztítjuk meg a Tőkési-ágat, a Kis Dunát, a Dunát, Vágot, és a térség kanálisainak közvetlen környezetét. Célunk megtisztítani: - a Tőkési-ág mindkét partjának megtisztítása, - a Kis Duna partjainak és Eperjes – Nyárasd szakaszának tisztítása, - a pódafai, várkonyi és albári kanálisok partjainak megtisztítása, - a kisudvarnoki Öreg és az Új Tőkési kanális partjainak tisztítása, - a sikabonyi bekötőút tisztítása, - a Vág part tisztítása Gútán, - a Duna part...
Blog
Támogassuk együtt a Csallóközt!
Ajándékozza adója 2%-át a Kukkonia polgári társulásnak! Ha Önnek is fontos a környezetvédelem, hogy egy szebb, tisztább és zöldebb Csallóközben éljen. Ha Ön is szeretné megmutatni a gyermekeinek azokat a helyeket, ahol szüleivel kirándult. Ha fontosnak tarja a helyi hagyományok őrzését, a csallóközi kultúra és sport támogatását valamint településeink és iskoláink segítését, akkor ugyanúgy gondolkodik, ahogy mi. Ajándékozza adója 2%-át a Kukkonia polgári társulásnak, támogassuk és segítsük együtt a csallóközi régiót! Az adóbevallás intézését sokan inkább másra bízzák, a számok világa nem...
Blog
5órai tea az Új Nővel
Új sorozatunk indult, melynek címe 5órai tea az Új Nővel! KATTINTSON! Az alábbi videók már megtekinthetők a Youtube-csatornánkon : • Minden emberre vár egy könyv — Beszélgetés Király Anikóval • Gasztrotitkok Szarka Zsófitól – 1. rész • Bokor Réka, a modern Jeanne d'Arc • Ha kikövetlek, megsértődsz? — Vendégünk Gasparik Kriszta Maja és Olláry Ildikó • Buborékban élünk — Vendégünk Kotiers Róza • Hogyan hat az Instagram az öltözködésünkre? — Az Új Nő újságírói beszélgetnek: Olláry Ildikó, Kász Attila és Kórósi Lilla.
Blog
Ilyen volt az idei Csallóközi disznótor
Hagyományos finomságok, izgalmas programok és zenés jókedv a Csallóközi disznótoron! Remek hangulatban telt a szeptember 12-i Kukkonia fesztivál. Vasárnap délután hamisítatlan disznótoros fogásokkal és kulturális programokkal vártuk a kicsiket és nagyokat a MOL Aréna előtt. A magyar falusi élet egyik legfontosabb hagyománya a disznóvágás. Régen nagy nap volt ez a családok életében, komoly felkészülést igényelt, és óriási, családi esemény volt. Összesereglett az utca népe és az egész rokonság, a szomszédok is segédkeztek a munkában. Evés-ivás, vidám hangulat jellemezte a disznótort. Ezt a...

Oldalak

Cookies
Feliratkozás Blog csatornájára