10 érdekesség a gútai vízimalomról

  1. Az úszó vízimalom a Csallóköz délnyugati részén, Gúta városának szélén, egy félszigeten fekszik, amelyet egyik oldalról a Kis-Duna és a Vág folyása, a másik oldalról pedig a Kis-Duna holt ága fog közre.
  2. Az eredeti malom 1920-ban épült, és két párhuzamosan úszó, lehorgonyzott hajón állt. Egészen 1945-ig működött, amikor rejtélyes körülmények között leégett. A hetvenes években kezdték rekonstruálni, az építkezés 1982-ben fejeződött be. A malom azonban csak 1995-ben került a mai helyére, ettől kezdve a nemzeti kulturális örökség része.
  3. A gútai hajómalom az utolsó úszó vízimalom, valamint Szlovákia egyetlen hajómalma.
  4. A malom elvileg működőképes, a valóságban azonban – a holtág mozdulatlan állóvize miatt – nem működik.
  5. A vízimalom területén múzeum várja a látogatókat, ahol megtalálható az eredeti malom néhány része is.

10_ardekessag_a_gpstai_vdegzimalomrel_-_374.jpg           

  1. Egy mesébe illő, fedett fahíd vezet a malomhoz, amely a maga 86 méteres hosszúságával Európa leghosszabb fahídja.
  2. A malom az év minden szakában látogatható. Tavasztól őszig idilli piknikezőhely a családok számára, télen pedig valódi csodaországgá változik. A befagyott Kis-Duna vizén, a fahíd alatt korcsolyázni igazi élmény.
  3. Autóval és biciklivel is jól megközelíthető, csónakkal már kevésbé, mégis érdemes ellátogatni ide egy csónaktúra során. Megoldás, ha a csónakot a kikötőnél hagyva gyalog tesszük meg a néhány perces utat.
  4. Nyáron a malom számos kulturális, gasztronómiai rendezvénynek és tábornak ad helyet, többek között a Hanna Hanna művészeti fesztiválnak, ahová a határon túlról is érkeznek látogatók és előadók. Emellett tökéletes helyszín az esküvői szertartásra vagy fotózásokra.
  5. A vízimalom különlegessége a Malom-kocsma, amely természetes anyagokból előállított gyógynövénylikőröket kínál a betérő vendégeknek. A  fából épített kocsma egyedi szerkezetének köszönhetően több mint száz ember befogadására képes, így alkalmas nagyobb összejövetelekre és koncertrendezvényekre is.
Cookies