A Somorjai Városi Honismereti Ház

Ismét megnyitotta kapuit a Honismereti Ház

A Honismereti Ház Somorja középkori okleveles emlékeivel, a város fejlődését szemléltető dokumentumokkal, továbbá a földműves-, a paraszti háztartás, a kendermegmunkálás és -feldolgozás legkülönbözőbb eszközeivel, valamint a halászattal kapcsolatos emlékekkel ismerteti meg az idelátogatót. 1987-ben a Honismereti Ház udvarában egy kenyérsütő kemencét is sikerült építeni, melynek segítségével bemutatható a hajdani kenyérsütés és lángossütés munkafolyamata. 1982 óta a Honismereti Ház is a Csallóközi Múzeum tulajdonában van.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumhoz tartozó kiállítás bemutatja Somorja hagyományait, a városban gyakori mesterségek eszközeit. Csoportok számára interaktív aranymosó bemutatót is tartanak.

Somorján az 1920-as évek végén – a pozsonyi Uránia Tudományos Társaság közreműködésével – munkásságának köszönhetően – merült fel először egy somorjai múzeum megalapításának gondolata. Khín Antal tanár vezetésével 1929-ben létrejött a Csallóközi Múzeum.

A múzeum 1964-ben megszűnt, a gyűjteményét elszállították Vágsellyére, Nagyszombatba, Martinba és Dunaszerdahelyre. Ezután a CSEMADOK helyi honismereti szakbizottsága 1976-ban önerőből létrehozta a Városi Honismereti Házat. A honismereti ház kiállítótermeiben megtekinthetők a város középkori történetére utaló okmányok, a Felső-Csallóköz néprajzi gyűjteménye, régi háztartási berendezések, kenderfeldolgozáshoz és aranymosáshoz szükséges munkaeszközök, paraszt- és halászati szerszámok, valamint a földművelés során használt munkaeszközök.

A somorjai Honismereti Házat 35 év óta először újították fel, majd 2020 februárjában nyitották meg újra.

 

Cookies