Madáretető

Ön milyen különlegességeket tud a madarakról? Tudja, melyik madár költözik el a télire és melyik vészeli át itthon a leghidegebb időszakot? Egy rendhagyó természetismereti órára hívjuk most Önt, kedves olvasó! Íme, néhány érdekesség a csallóközi madarakról.

A mesélőnk Fekete Zoltán bősi erdész,  aki egy interaktív tanórán a csallóközi madarakról mesélt a kíváncsi gyerkőcöknek. Az óra alatt megtudhatták, miért érdemes etetni madarainkat, és melyikek telelnek át nálunk.

– A madarak, mint tudjuk, a természet részei – nyitotta meg a rendhagyó beszédét Zoltán. – Szlovákiában körülbelül 400 madárfaj él, ám ebből nem mind fészkelő. Az ember mindig igyekezett a maga hasznára fordítani a természet javait, ezért pár madarat háziasított, mint például a kacsát, a libát, a gyöngytyúkot.

Sok fontos információt tudhattunk meg a költöző és az itthon telelő madarakról. Tudniillik, hogy a hasznos madaraink egy része télen elköltözik. A legtöbb Afrikába, Algéria és Marokkó környékére, a gólyák pedig egészen délre repülnek. Csallóközben jellemző füsti fecske a nyílt vidék madara, mely főleg ember alkotta szerkezetekre építi fészkét, és szinte mindenütt elterjedt, ahol emberek élnek. Csésze formájú fészkét sárgolyókból építi istállókban vagy azokhoz hasonló helyeken. Repülés közben táplálkozik rovarokkal. Telelési területük a sarkvidéket leszámítva kiterjed Argentína középső és távolabbi déli vidékeire, Dél-Afrikára és az ausztrál kontinens északi vidékeire is. Ám a fecskétől eltekintve, a gólya elterjedt madárfaj Csallóközben, amit egészen gyermekkoromtól figyelemmel követünk. Csilizradványon ugyanazon a villanyoszlopon már több évtized óta újra és újra visszatérnek a gólyák. A falu lakosai teljesen hozzászoktak a barátságos, szinte családtagnak számító kétszárnyú lakókhoz.

 

Mi a helyzet, amelyek itt maradnak nálunk?

– Milyen madarak telelnek át a Csallóközben? – teszi fel a kérdést Zoltán. – A veréb, a cinke, a varjú, a holló, a feketerigó! – sorolják a tanórán résztvevő gyerekek, a tanító bácsi pedig hozzáteszi, hogy a fakúsz, a csuszka és a harkály is itt maradnak. Azt is megtudjuk, hogy a feketerigó még pár éve is ritka madárnak számított a Csallóközben, most meg temérdek van belőle, s olyan szemtelen, hogy megdézsmálja a korán érő cseresznyét!
A szemléltetéshez vendégtanárunk segítségül hívja öreg barátját, Schmidt Egon bácsit, a híres ornitológust. Zoltán elmeséli nekünk, hogy a csuszka és a fakúsz minden nagyobb erdőben megtalálható. A csuszka úgy keresi táplálékát, hogy lefelé csúszik a fa törzsén. A fakúsz pedig körbemászik felfelé a fatörzsön.

 

A téli etetés 

A madarak, melyek itt maradnak nálunk, az ember segítségére szorulnak. Ezért kell különböző madáretetőket készítenünk, ezzel is megkönnyítve a télire itthon maradó madarak életét. Felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a madáretető és az odú között? A válasz egyszerű, hiszen az etetőbe enni járnak a madarak, az odúba pedig fészkelni

 

Barkácsoljunk!
Zoltán a gyerekekre bízza a kalapácsot, a fogót, a szögeket és a madzagot, ő maga pedig az asztalos barátjától kapott madáretető darabjait hozza. Egymás után verjük be a szögeket a finoman megmunkált fába. Az itt telelő madaraink szívesen fészkelnének öreg fák odvába, azonban az erdőkben az öreg fákat kivágják, mert a hozzá nem értők azt hiszik, hogy azok már haszontalanok. A madaraknak a fészkeléshez szükségük van odúra, így gyakran az odútelepítés a megoldás: úgynevezett műodúkat helyeznek ki a számukra.

S hogy még mi fontos? Az, hogy a madáretető és az odú felkerüljenek a fára! Hiszen ha a földön csipegetnek a madarak, akkor nemcsak nekik lesz terített asztaluk, de a szomszéd ragadozó természetű kandúrjának is. Ezért a madáretetőt felakasztjuk a fára, diót szórunk bele, az odúba pedig fűrészpor kerül. A lelkes gyermekhad csillogó szemmel figyeli ügyködésünket. Az óra végén az erdész még figyelmeztet bennünket, hogy ha már egyszer oda szoktattuk és elkezdtük etetni a madarakat, akkor nem szabad felhagyni vele, mert a madár számít az eleségre. És ha nem kapja meg, akár el is pusztulhat, mert erre is sok példa van.

Te is készítesz télire madáretetőt, amely segíthet átvészelni az itthoni telelő madarak leghidegebb időszakot?

Cookies