A kukkonia projekt hivatalos honlapjaEnglishSzlovák
Kukkónia települései

 

Dunaszerdahely, Kukkónia (a Csallóköz) „fővárosa”

Természetrajzi tájegységünkről, a Csallóközről írják: „A Csallóköz a Duna fő medre és bal oldali ága által bezárt terület. A Pozsonytól Komáromig hosszan elnyúló keskeny sziget egy egykori folyóágtól, a már csak emlékeiben élő Csallótól kapta nevét. (...) Eredetileg a víz által összehordott, vékony homok- és televényréteggel borított kisebb-nagyobb kavicszátonyok szigetcsoportjaiból állt. A Csallóköz középső és alsó részét a rengeteg vízjárás, valamint az azokból kialakult láp és mocsár emberi művelésre alkalmatlanná tette. Az őstájból csak a felső, nyugati negyed volt már ősállapotában is aránylag nagy kiterjedésű ármentes terület. Ez a terület jobbára kavicshordalék volt, ellenben a termékeny talaj alapjául szolgáló finomabb homok lejjebb vándorolt a középső és a keleti részekre. A középső és az alsó ármentes szárazulatok a nyugati résznél jóval kisebb, erősen tagolt területekből tevődtek össze. A felső és az alsó területeket nagyjából a sziget közepén végigvonuló keskeny földnyelv kötötte össze a mindkét felén vizenyős szigetvilágon keresztül. Ennek a földvonulatnak köszönhetően alakult ki a Csallóköz első főútvonala, és annak középső részén keletkezett az a település, amelyből Dunaszerdahely kinőtt.” Az idézett szövegből is látjuk, milyen meghatározó szerepet játszik településünk történetében a természetrajz, a táj. Dunaszerdahely területéről az alábbiakat olvashatjuk: „A mai Dunaszerdahely alatti részt, vagyis a földtörténeti őskorban kialakult kavicsréteget utóbb a Duna és mellékvizei által összehordott homok- és televényrétegek borították be, és ezáltal vált emberi megtelepedésre alkalmassá. Az emberi települések leggyakrabban folyami átkelőhelyeknél vagy valamilyen természeti védelmet nyújtó kiemelkedéseken alakultak ki.” Láthatjuk, mennyire nem kedveztek a természetrajzi viszonyok a város kialakulásának legkorábbi időszakában. Mégis arra a következtetésre juthatunk, hogy az egykori Szerdahely épp a tőle délebbre húzódó lápos, mocsaras vidéknek volt az elkerülő útvonala – épp ennek okán kapaszkodhatott meg itt az ember már a bronzkortól, illetve jóval azelőttől fogva.

Újrarajzolt régmúlt

Ha Dunaszerdahely történetét vizsgáljuk, tudatosítanunk kell, hogy régmúltja nem egy, hanem több település életét öleli fel és köti össze szerves egységként. Mert annak ellenére, ahogy látni is fogjuk, hogy e települések elvileg különállóak voltak egymástól, mégis megannyi szállal – vallási és gazdasági, mikropolitikai érdekkel – szorosan egymáshoz voltak kötve. Egészen a legkorábbi időszaktól. A mai Dunaszerdahely területén a következő, ma már nem létező vagy a településbe épült városkák, falvak, gazdasági egységek léteztek: Szerdahely, Nemesszeg, Pókatelek (Pókafölde), Újfalu (Pókateleket és Újfalut gyakorta egybemossák, pedig különállóak voltak, sőt ismert Félszer- és Kétszer-Újfalu),  Előtejed vagy Kistejed, Bazsótejed, Lidér- vagy Lédertejed, Pódafa egy része, Csot (vagy Csót), Enyed, Rény, Sóssziget, illetve jóval később kapcsolódott ehhez az „egységhez” Sikabony (korábban Csukár-, vagy Kisabony) és Ollétejed. Ez a szimbiózis érdekes módon egészen a 20. század elejéig fennmaradt. Emellett látni fogjuk, hogy e „belső településkörön” kívül egy másik településrendszer is erősen kötődik Szerdahelyhez, az itt létrejött szakrális központhoz (templomhoz) és központi útkereszteződéshez, kereskedelmi csomóponthoz. Ezek a települések: az Udvarnokok (Kis- és Nagyudvarnok), az Abonyok (Sikabony és Nagyabony), az Étefalvak (Éthe, Töbör-Éthe), Hegyéte, Beneéte, illetve Csenkeszfa, Nemeshodos és Barlabás (Balázsfa). Most lássuk hát ennek az újrarajzolt történelemnek a „nyomait”!

Vázlatos településtörténet

A bronzkor
Bár a Csallóköznek e területe, adódóan a természetrajzi viszonyaiból, gyéren lakott vidék volt, a korai település helyzeténél fogva (a tőle délre eső lápos-mocsaras vidék legészakibb elkerülő útvonala, egy természetes hordalékkúpon kialakult útkereszteződés, kereskedelmi gócpont, valószínűsíthető szakrális hely stb.) már bizonyosan lakott volt.

A római kor
A környéken talált római kori régészeti leletek ismét a terület lakottságára utalnak. A római kori település már ekkor kereskedelmi jellegű.    

A honfoglalás kora
A honfoglaló magyar törzsek a szempontjukból fontos, a terület mocsaras részeit elkerülő kereszteződés mellé telepednek. Rövidesen újra fellendül a vásározás, valamint a kialakuló szakrális hely (a korai templom) is nagy vonzást jelenthetett – ezek miatt telepedett le közvetlenül Szerdahely mellett egy nemesi réteg (Nemesszeg kialakulása). A nomád törzsi elit, megtartva életmódját (rideg állattartás, kézművesipar, ötvös- és fegyverkovácsolás stb.), főleg a későbbi nemesszegi részben koncentrálódik, de hozzájuk köthető valószínűleg a Tejed települések kialakulása is (a tejelőhelyek) a Szerdahelytől délre elterülő, kis folyó által behatárolt zárt terület mentén (amely területen rideg állattartás folyt egészen a 20. századig!). A terület honfoglalás kori eredetét egyrészt a településnevekben (Abony, Csót, Rény, Éte, Tejed, Nyilas), de például a dűlőnevekben (Nyilas, Katonaföld stb.) is tetten érhetjük.   

Az államalapítás kora
Szent István templomépítésre vonatkozó rendelete (minden tíz falu köteles egy templomot építeni) Szerdahelyre és a mellette/körülötte kialakult településekre (Nemesszeg, a későbbi Pókafölde, Tejedek, Abonyok, Udvarnokok, Éték stb.) is vonatkozott. Minthogy a terület több mint tíz kisebb települést is magába foglalt, a szerdahelyi korai, Szent György tiszteletére emelt  (és ekkoriban még valószínűleg fából készült) templom létrejöttét I. István uralkodásának második felére kell tennünk. A templom a terület legmagasabb pontján épült. 

Az Árpádok kora
A korai Árpád korban rögzülhetett a vásártartás időpontja, azaz a szerda, amelyről Szerdahely a nevét kapta.  Ezt is mutatja a város első írásos említése egy 1256-os oklevélben, ahol Syridahelként olvassuk a város nevét. Az oklevél a szerdahelyi elöljárót, Myrcket is megnevezi. Szerdahely ekkoriban királyi birtok, míg például Nemesszeg vagy Pókatelek (Pókafölde) nemesi kézben lévő területek.

Az Anjou-kor
1302-ben egy okiratban Sexe nevű bíróval találkozunk, majd 1321-ben a Szent Györgyről címzett szerdahelyi pappal, Pállal. 1324-ből származik az az okirat, amely a szerdahelyi piacról tesz említést. 1341-ben Károly Róbert király adománylevele arról tájékoztat, hogy Szerdahely környéke nem volt kizárólagos királyi tulajdonban, ugyanis a király Péterfia Tamás comesnek adományozta Pókaföldét, s ennek okán határjárást készítettek. E határjárás során említik Szent György templomának birtokát is. 1342-ben már a Veszprém és Komárom megyében birtokos Bána nemzetség egyik sarja, Szomor (Zomor) fia Miklós szerzi meg Pókatelkét. Ő lesz a későbbi Pókateleki Zomor és Kondé családok őse, mely családok több évszázadon keresztül meghatározó urai lesznek a térségnek. Ez idő tájt, vagyis az 1300-as évek első harmadában épülhetett fel a szerdahelyi kőtemplom (az egyik krónika a mára elveszett templom alapítási okiratára hivatkozva 1329-et jelöli meg építési dátumként). A kőtemplom építése egybeeshetett a Szomor család megjelenésével a térségben, akik minden valószínűség szerint ezután kegyurai, de mindenképpen jelentős patrónusai lettek az egyháznak és a templomnak.

 

A 14–15. század

Fokozatosan kialakul Szerdahely központi magja, a később Szentfundus néven emlegetett terület. A Szentfundus („szent telek”, „sérthetetlen terület”) megjelölés a katolikus templomot körülvevő, kőfal által behatárolt terület volt. Ezen belül állt a korai temető, illetve maga a templom. E fal mellett épült ki lassan a település. A népi emlékezet ezt az egészen az 1800-as évek legelejéig megmaradó kőfalat őrizte meg „szerdahelyi vár”-ként még az 1900-as évek legelején is.

Luxemburgi Zsigmond királynak a polgárságról kiadott törvényeivel (1405) megindul a városok renddé szerveződése. Egy 1429-es okirat  már arra utal, hogy a királyi birtokban lévő Szerdahely is elnyerte az oppidum, azaz a mezőváros címet. Ebben a korszakban a többi terület (minthogy Szerdahely királyi birtok volt) felett rendelkező nemesek közti ellentéteknek, birtokháborításoknak, pereskedéseknek vagyunk a tanúi. Jellemző példája ennek – az oklevelek tanúsága szerint – a Pókateleki Szomor és Pókateleki Kondé családok viszálya. A település szerepe eközben folyamatosan felértékelődik, a Csallóköz egyik fontos mezővárosa lesz: vására egyre nagyobb és ismertebb, idézési, majd kihallgatási hely,  később fogott bírák (fogott, azaz fogadott bírák – elnöke a település főbírája, aki néhány esküdttel többnyire vásárok idején együtt bíráskodott nagyobb érdekű polgári és súlyosabb bűnperekben – a török korszak elmúltával az intézmény megszűnt) tartózkodási helye. Ekkortól használta az oppidum történelmi, Szent Pétert ábrázoló címerét, amellyel fontos bírói jogkörére „utalt”.


A 16–17. század

Zeredahel  mezővárosban 1574-ben 26 királyi jobbágycsalád és 3 nemesi család él (a városbíró Szabó Vince), míg Nemesszeggel, Csótfával, Újfaluval és Pókatelekkel együtt mintegy 70 családdal számolhatunk. Már iskolával is találkozunk, a templom melletti katolikus iskola már bizonyosan létezik,  sőt a század elején (1518) maga a templom is mellékhajóval bővül. A kis településegyüttes dinamikusan fejlődik, a nemesszegi nemesi réteg fokozatosan iparos polgársággá alakul, létrejönnek céheik is: a vargák (1492), a csizmadiák (1660), a kalaposok (1666), a kádárok (1680), de számos más mesterséget is találunk közöttük: gombkötőket, mészárosokat, fegyverkovácsokat, szíjgyártókat, lakatosokat, szabókat, molnárokat stb. Szerdahely időközben a királyi kamara joghatósága alól átkerül a Pálffy család hitbizományi birtokába (1599), ezután már ők lesznek a templom kegyurai is. Újfalu birtokosa a Kondé család, Nemesszegben pedig több nemesi családot (Thuróczy, Petényi, Németh, Biró) is találunk. A reformáció terjedése Szerdahelyet is érinti: jelentős számú új hitre térttel találkozunk itt ekkor, 1620–47 között a katolikus templomot is elfoglalják, amit a Pálffy család vesz vissza tőlük a katolikusoknak.  A települést, noha az országos politikai és hadi események javarészt csak érintik, mégis megviselik, hiszen az állandó katonai beszállások, a hadiadók, de az ekkor tomboló járványok (pestis) is elszegényítik, elnéptelenítik a vidéket.


A 18. század

A Rákóczi-szabadságharc idején Szerdahely a császáriak által felügyelt város, a környéken jelentősebb ütközetre vagy összecsapásra – korábban már említett természetrajzi viszonyai miatt – nem kerül sor. Tudjuk viszont, hogy az itt élők közül néhányan támogatták Rákóczi fejedelmet, ezért birtokukat lefoglalta a királyi államkincstár. 

A század elején előbb szórványosan, később nagyobb számban megjelenik (a településegyüttesből főleg) Szerdahelyen a zsidóság. A Pálffyak birtokukon a kezdettől fogva támogatták a zsidóság jelenlétét, 1739-ben pedig megadják a szerdahelyi zsidók számára itteni birtokukon is a védettséget, a „jogok és kötelezettségek” című jegyzékükben. Az ortodox hitközség elég korán kisebb templomot épít magának, amely nem messze állt a katolikus templomtól.  A zsidó temetőt a kor szokásainak megfelelően nem lakott területen hozták létre, Sikabony mellett. Szerdahely élénk kereskedelmi központtá válik a korszakban (köszönhetően a zsidóknak is). Időközben a település átformálódik: számos kisebb-nagyobb nemesi ház, kastély épül (több közülük ma már nem áll). Így például e században épül a ma Csallóközi Múzeumként szolgáló Sárga kastély, amelyet 1754–58 között építtetett unokatestvére számára Padányi Biró Márton veszprémi püspök, de például a század végére épül fel az újfalui Bacsák-féle Fehér kastély (ma posta áll a helyén) újabb épülete (előtte ugyanott állt a Bacsákok kúriája), illetve Nemesszeg nagyobb udvarházai. A település központjában álló Szent György-templomot is renoválták, falait és tornyát magasították (s benne toronyórát helyeztek el), az épület egészét pedig barokkizálták (1742–43-ban).  A járványok, mint korábban, most sem kerülik el a várost: az 1700-as évek első felében még előforduló pestis bizonyosan érintette az útkereszteződésként nagyobb forgalmat bonyolító mezővárost (összehasonlításul: ez időben pl. 10 000 pozsonyi polgár hal meg a Bécs felől „érkező” pestisben). Az 1777-ben a templom mellett emelt Szentháromság-oszlop is vagy egy korábbi pestisjárványnak (noha 1744-ben volt az utolsó országos pestisjárvány) vagy egy helyi, mély nyomot hagyó járványnak állít emléket. A század legvégén, 1779-től a szerdahelyi (illetve újfalui, nemesszegi) lakosok már az újabb, újfalui határban lévő temetőbe temetkeztek (a mai Bonbon Szálló, a járási hivatal és a mezőgazdasági iskola által határolt terület). A templom körül 1780-ban fejezték be a temetkezést egészségügyi okok végett (úgyszintén a templomi kriptába temetkezést). 1799-ben Szerdahely-Újfaluban, nem sokkal utána pedig Nemesszegben (1869-ig működő) xenodochium (azaz ispotály, kórház) épül.  


A 19. század

Az 1800-as évek első felében a mezőváros központja átalakul: elbontják a templom mellett álló kis halottaskápolnát (1802-ben), majd később a kőfalat, amely a templomot és az azt körülvevő temetőt őrizte – fokozatosan átformálódik a későbbi Templom tér. Szerdahely egyes részei, de főleg a környező települések – Nemesszeg, Előtejed, Újfalu – lakóházai még nagyrészt vályogból épültek, jellemzően döngölt padlójú, nádfedeles házacskák voltak, kéményük többnyire vesszőből font, sárral tapasztott sövénykémény volt. A gyúlékony anyagú házak gyakorta ki voltak téve a tűz pusztító erejének – amelyről pl. 1840-ben, 1865-ben és 1887-ben is megemlékeznek a források.  


 

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc városunkra is komoly hatással volt, a mezőváros küldöttséget küldött a pozsonyi országgyűlésre, többen bevonultak a honvédzászlók alá. A szabadságharc leverése utáni évtizedben a kisebb különálló települések a gazdaságilag egységesebb, érdekeiket jobban szolgáló város létrehozásáról gondolkodtak. Végül 1854-ben az addigi Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed községekből megalakul Duna-Szerdahely. Az egyesült községek általános érdekei felett a városbíró őrködik, de minden egyes településen saját hadnagyot (bírót) is választanak, akik a városbíróval együttműködnek. A községi jegyzőkönyvek szólnak a jegyzőről, a város közbiztonságát felügyelő hajdúkról, az éjjeliőrökről stb. Az egyesített Szerdahelynek hét vására van, a Márton-napi, a Luca-napi, a Piroska-napi, a virághéti, a keresztjárói, a Magdolna-napi és a László-napi. 1864-ben megalakul a városban a csizmadiacéh tagjaiból verbuválódó tűzoltóság, rá egy évre pedig a városszépítő bizottság. A 1862-es marhavész, majd az 1866-os fagykár és éhínség a környékbeli településekhez hasonlóan az Alsó-csallóközi járás központját, Duna-Szerdahelyt is érinti, majd a kolerajárvány okoz érzékeny veszteségeket a mezővárosnak. 1869-re az egykori Széchenyi utcán felépül a neológ zsinagóga, mellette pedig 1863–83 között az evangélikus templom (tornya csak 1938-ban készül el). 1870–90-es évek világméretű gazdasági megtorpanása Duna-Szerdahelyen is érezteti a hatását. Később, 1896-ban Dunaszerdahely rákapcsolóik a vasúti hálózatra, vasúti állomás létesül – az első évben napi két szerelvény megy keresztül a városon. Fontos, megkerülhetetlen ténye a 19. századnak, hogy annak végére Szerdahely lakosságának több mint a felét zsidó polgárok alkotják, amely Magyarország ritka településeinek egyikévé teszi ekképp a várost. Innen ered Szerdahely „kis Palesztina” elnevezése is: a város fontos zsidó szellemi központtá válik, számos jeles rabbi működik itt. Ugyancsak rendkívüli fontossággal bír, hogy a 19. században árvízmentesítő társulatok alakulnak, amelyek célja a terület vízszabályozása, a mocsaras, lápos területek lecsapolása, megszüntetése. E folyamat hatására a század végére átalakul a természetrajzi kép, amely egyben jelentős hatással van a gazdasági viszonyokra (háttérbe szorul az addig erőteljesen jelen lévő halászat, több lesz a szántóföld stb.).


A 20. század (1945-ig)


 

A századfordulót új községháza avatásával kezdik a városvezetők: a jelenlegi városháza helyén álló egykori épületet 1902-ben vásárolja meg Dunaszerdahely. 1903-ban bevezetik a telefont, nem sokkal utána téglajárda épül a főutcán.  A század elején bevezetik a villanyvilágítást. Már a 19. században erős kulturális tevékenység jellemzi a várost, sorra alakulnak meg a különböző egyletek, kulturális intézmények, felekezeti szervezetek, amelyek az első világháborúig, majd a két világháború között is erőteljesen befolyásolják a Dunaszerdahelyi járás központjának, Szerdahelynek (is) szellemi életét. A 20. század elején jelentős regionális lapokat adnak ki itt (Csallóközi Lapok – 1901-től, Csallóköz – 1909-től, Csallóközi Hírlap – 1921-től). Az 1914-ben kitört első világháborúban a város a hátország mindennapi életét éli annak velejáróival: az élelmiszerek egyre drágulnak, mind több a sorozás, a város hadikölcsönöket jegyez, a tanítás szünetel. Dunaszerdahely határában 1914-ben nagy hadifogolytábor létesül, ahová már az év szeptemberében tízezer orosz hadifogoly érkezik (a szerdahelyi hadifogolytáborban főleg orosz katonák voltak, de olasz, szerb, román foglyokat is találunk a névsorokban).  

 

 

A háború Dunaszerdahelyen a városban állomásozó fogolytábor őrszázadának 1918. november 4-ei fegyverletételével ér véget. Még a trianoni békediktátum elfogadása előtt, 1919. január 8-án a Tallós felől érkező cseh csapatok megszállják a várost, amely 1920 után a Csehszlovák Köztársaság része lesz. Kihirdetik a statáriumot, az állami és közhivatalok élére cseh hivatalnokok érkeznek. A megmaradó hivatalnokoknak állampolgári esküt kellett tenniük.
1920-ban tartják az államfordulat utáni első képviselő-választásokat. A városban a gazdasági pangás erősen érezteti a hatását, amit tetézett az évtized végén tapasztalható szélsőséges időjárás, valamint a rendkívül gyenge termés. Az 1930-as európai és világgazdasági válság szele városunkban is lecsapódott, jellemző volt a munkanélküliség, ez időben vezették be az ínségkonyhát. 1938 novemberének elején – az első bécsi döntés értelmében, miszerint Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km², döntően magyarok lakta területet – a cseh hivatalnokok és katonák elhagyják a várost, amelyet a magyar 4. önálló dandár zászlóaljai 1938. november 6-án vesznek birtokukba.  Dunaszerdahely ezután a Komáromi vármegye részét képezte (újra bevezetésre került a vármegyerendszer).

 

 

1938-ban az új katolikus iskolában (ma Szent István tér) megnyílik a város első gimnáziuma. Bevezetik a leventeoktatást, a magyar polgári közigazgatást. Ám korlátozó intézkedéseket is foganatosítanak, amelyek a helyi zsidóságot érintik: a zsidótörvények értelmében előbb iparengedélyüket vonják vissza, majd maximalizálják a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltják alkalmazásukat az állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és a középiskolákban.  1940-ben a katonaköteles zsidók számára bevezetik a munkaszolgálatot, majd 1941-től fokozatosan megfosztják őket polgári és emberi jogaiktól, méltóságuktól. Bezárják a helyi zsidó üzleteket és üzemeket. 1944-ben Szerdahelyen megjelennek a németek, megalakul a Nyilaskeresztes Párt. 1944-ben a belvárosban, a zsidó nagytemplom környékén kialakított gettóba vonják össze a dunaszerdahelyi zsidóságot, majd júniusban koncentrációs táborokba deportálják a lakosság több mint felét alkotó, majdnem 3000 főnyi közösségét (hatvan tehervagonnal). Dunaszerdahely történetének egyik legmegrendítőbb, legsötétebb napjai ezek. 1945. március 31-én a német csapatok és a helyi nyilasok elhagyják a várost, amelyet április 1-jén a II. ukrán hadsereg előőrsei szállnak meg. Az 1944-es év és a 2. világháborút követő kitelepítések döntő jelentőségű történései, pontosabban fogalmazva „törései” Dunaszerdahely újkori történetének. 1944-ben a város több ezer zsidó polgárát hurcolják el koncentrációs táborokba, ahonnan alig térnek vissza túlélők. A világégés utáni kitelepítésekben pedig Dunaszerdahely számos magyar értelmiségi családját toloncolják ki Magyarországra.


(Nagy Attila)