A kukkonia projekt hivatalos honlapjaEnglishSzlovák
Gyermekversek nyárra Fellinger Károlytól
 Itt a szünidő! Vakációra fel!
Fellinger Károly gyermekverseivel szeretnénk kellemes nyarat kívánni minden gyerkőcnek! Élvezzétek a nyárat és szerezzetek sok élményt!
 
MINDENNEK A TETEJE

Ez már mindennek a teteje.

Az anyu szerint, ha
a kistesóm eléri a asztal magasságát,
ember válik belőle!
Nekem persze sose
mondott hasonlót,
inkább azt mondja,
meddig nő ez a gyerek,
még szamár lesz belőle.
Ilyenektől szökik az egekbe
a lázam. S az ilyenekre szoktam
ráfázni.

 

SZABADSÁG

Én is szeretnék olyan lenni,

mint Fanni,
aki kifordítva hordja
a pulóverét, amin
az én nevem van angolul,
felemás a zoknija,
még a cipői sem egyforma színűek,
az egyik kék, a másik meg sárga.
Fanni apukája olyanokat mond, hogy
hiába zárod be a ház összes
ablakát, ajtaját, a kerítésed kapuját,
ha nem hiszel a szabadságban,
bármikor kirabolhatnak,
és védtelenebb vagy
a kihalófélben lévő állatoknál.

 

 

KÉRDÉSEK

Mama, miért csak

nyulat huzigál ki
a bűvész a kalapjából?

 

Mama, mindig csak
ugyanazt a nyuszit 
veszi  elő kalapjából
a bűvész bácsi?

 

Mama, miért kell
nekünk ilyen gyakran
cirkuszba járni?

 

A ZSÚFOLT BUSZON

Amikor a papával utaztam

autóbuszon,
állnunk kellett, mert 
rengeteg volt az utas.
Mellettünk egy nagyfiú ült
a széken, vagyis
egészen elterült.
Papa megkérdezte tőle,
van-e nála tükör.
Minek az magának, öreg?
kérdezte a nagyfiú.
Azért, hogy lássam,
állok-e vagy ülök,
felelte a papa,
és mosolygott.
Ahhoz nem kell tükör,
mondta a nagyfiú,
és kibámult az ablakon.

 

 

AMIKOR KIFICAMODOTT

Amikor kificamodott a bal bokám,

az orvos néninek 
a jobbat  mutattam,
attól tartva,
hogy ha megnyomogatja a fájósat,
akkor csillagokat fogok látni,
de olyanokat,
amik tele vannak 
szörnyekkel.
Add csak a másikat,
szólt az orvos néni kedvesen.
Én nem tudtam kedves lenni,
üvöltve üdvözöltem a csillagokat.
Tényleg szörnyű,
hogy az embernek
csak két lába van,
és ha bedagad az egyik,
nincs hová rejteni.
Nem úgy a gólyák!
Egy lábon álldogálnak,
és egyedül választják ki, melyik lábukat mutassák.

 

 

VARÁZSSZÓ

Ha azt akarom, hogy Feri

a fára másszon, fogjon
nekem egy pillangót,
cipelje helyettem a táskámat,
azt kell mondanom neki, te ehhez
még túl fiatal vagy. Azonnal
segítőkész lesz és illedelmes.
Pont annyira, mint nagypapa,
ha a mama azt mondja neki,
hozhatnál egy kanna vizet,
felvihetnéd a zsák zabot a padlásra,
de ehhez már túl öreg vagy.
Ilyenkor a papám felpattan
a nyugágyról,
és már viszi is a zsákot!